közgyűlés

Tanuljuk a jövőt - az NJSZT közgyűléséről

Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt – ez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közismert jelmondata. A Társaság igyekszik is megfelelni ennek: az informatika, az infokommunikáció szakembereinek van mondanivalója múltról, jelenről és jövőről – és érdemes odafigyelni rájuk. Ezt bizonyította az NJSZT május 19-én, a Paulay teremben rendezett éves beszámoló közgyűlése is. A szabályoknak megfelelően lebonyolított ülésen számos, közérdeklődésre számot tartó gondolat is elhangzott. Rövid összefoglalónk következik.

NJSZT éves beszámoló közgyűlés 2016.

Az esemény időpontja: 
2016. máj. 19. 10.00
Helyszín: 
Paulay terem (Budapest, 1061 Paulay Ede utca 9.)

Tisztelt Kolléga, Kedves Tagtárs!

Alapszabályunk előírásai szerint 2016. május 19-én 10 órai kezdettel éves beszámoló közgyűlést tartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja: 2016. május 19-én 10:30.

A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Napirend:

Tisztújító Közgyűlés – Megválasztották az NJSZT új Elnökségét

2015. október 29-én Alapszabályunk előírásai szerint megtartottuk az NJSZT tisztújító közgyűlését. Friedler Ferenc elnök összefoglalta az elmúlt 3 év eseményeit. Köszönetet nyilvánított mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az NJSZT az elmúlt évek során egyedülálló pályát futhatott be, és hogy gazdaságilag és szakmailag egyaránt stabil intézmény maradhatott.

Kulcsszavak:

Tisztújító Közgyűlés 2015

Az esemény időpontja: 
2015. okt. 29. 10.00
Helyszín: 
Paulay terem (Budapest, 1061 Paulay Ede utca 9.)

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Elnöksége - a Társaság alapszabályának
megfelelően - 2015. október 29-re Tisztújító Közgyűlést hív össze.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alulról építkező civil szervezet, melyben fontos minden tag véleménye, ezért kérjük, hogy véleményével segítse a Jelölő Bizottság munkáját! A javaslatokat a jeloles [desktop] njszt [dot] hu e-mailcímre várjuk 2015. szeptember 4-ig. A javasolt személy mellett kérjük megjelölni, hogy az Elnökségbe, vagy a Felügyelő Bizottságba jelölik, valamint egy rövid indoklást.

Kulcsszavak:

Összefoglaló a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2015. évi közgyűléséről

Az Alapszabályban foglaltak értelmében megtartotta idei éves rendes közgyűlését a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

A közhasznúsági tevékenységről szóló beszámolót megelőzően Dr. Závodszky Péter az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának kutatóprofesszora tartott előadást Információrobbanás a biológiában: kihívások és válaszok címmel.

Kulcsszavak:

NJSZT éves beszámoló közgyűlés

Az esemény időpontja: 
2015. máj. 28. 10.00
Helyszín: 
Paulay terem (Budapest, 1061 Paulay Ede utca 9.)

Tisztelt Kolléga, Kedves Tagtárs!

Alapszabályunk előírásai szerint 2015. május 28-án 10 órai kezdettel éves beszámoló közgyűlést tartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2015. május 28-án 10:30.

A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Napirend:

Kulcsszavak:

NJSZT éves beszámoló közgyűlés

Az esemény időpontja: 
2014. máj. 28. 10.00
Helyszín: 
Danubius Hotel Gellért Gobelin terem (1111 Bp. Gellért tér 1.)
Tisztelt Kolléga, Kedves Tagtárs!
 
Alapszabályunk előírásai szerint 2014. május 28-án 10 órai kezdettel éves beszámoló közgyűlést tartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.
 
Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2014. május 28-án 10:30.
 
A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.
 

Meghívó Tisztújító közgyűlésre

Az esemény időpontja: 
2012. dec. 06. 10.00
Helyszín: 
Danubius Hotel Gellért Gobelin terem (1111 Bp. Gellért tér 1.)
Tisztelt Kolléga, Kedves Tagtárs!
 
Alapszabályunk előírásai szerint 2012. december 6-án 10 órai kezdettel Tisztújító közgyűlésttartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.
 
Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2012. december 6-án 10:15.
 
A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.
 
Kulcsszavak:

Lezajlott az NJSZT éves beszámoló közgyűlése

2012. május 17-én lezajlott az NJSZT éves beszámoló közgyűlése, ahol a tagság egyhangúlag jóváhagyta a Társaság 2011. évi közhasznúsági és pénzügyi beszámolóját, valamint a 2012. évi pénzügyi tervet.

A közgyűlésen Péceli Gábor, a BME rektora, az NJSZT elnöke szakmai előadást tartott a Felsőoktatás vélt és valós problémái címmel.  

Kulcsszavak: