E-kormányzati szolgáltatások, e-ügyintézés képzés
Franchise rendszerű képzés országszerte 100 helyen
A civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalásának tudatában Digitális Esélyegyenlőség néven országos mozgalmat indított a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A cél az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak. Ezért az infrastrukturális feltételek megteremtésén túl szükség van a számítógép-használói ismeretek terjesztésére, illetve arra, hogy a mindennapok ügyintézését megkönnyítő elektronikus kormányzati és közigazgatási szolgáltatások iránt is valós igény teremtődjön. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az emberek megismerhessék a lehetőségeiket, ezáltal kedvet kapjanak az interneten történő ügyintézéshez az élet számos területén. Mindez pedig csak azzal együtt képzelhető el, ha az „elektronikus ügyfelek” állam- és közigazgatási „hátországa”, már meglévő számítógépes ismereteire alapozva, maga is felkészült az információs társadalom ezen új kihívására, az „e-ügyfelekkel” való foglalkozásra.
Az e-ügyintézés képzést (amelyhez az NJSZT az MTA SZTAKI-val együttműködésben multimédiás tananyagot is fejlesztett, illetve amelyhez nyomtatott jegyzet is tartozik) ajánljuk tehát az internet használatához szükséges alapismeretekkel rendelkező civileknek éppúgy, mint az állam- és közigazgatásban dolgozóknak. A képzés során sok gyakorlati példán keresztül alapos rendszerező betekintést nyújtunk az aktuális elektronikus kormányzati, közigazgatási és egyéb állampolgári szolgáltatások használatába.
A képzés (illetve a nyomtatott és elektronikus tananyag) általános bevezetőjében az elektronikus szolgáltatások igénybevételéhez szükséges praktikus információkat, felhasználói ismereteket foglaltuk csokorba.
Kiemelten foglalkozunk a kormányzati portál szolgáltatásainak bemutatásával, az ügyfélkapu működésétől kezdve egészen a repülőjegy-vásárlásig; az önkormányzati portálok nyújtotta lehetőségekkel, a kátyúbejelentéstől az elektronikus aláírás igényléséig; valamint kitérünk az interneten található kulturális tartalmakra is.
A digitális esélyegyenlőség megteremtése érdekében az NJSZT az általa fejlesztett, és a Felnőttképzési Akkreditációs Testület (FAT) által akkreditált képzési programot egyszeri önköltségi áron bocsátja a jelentkező képzőintézmények rendelkezésére. Jelenleg országszerte mintegy 100 helyszínen zajlik „e-ügyintéző” képzés, a csatlakozás folyamatos.
E-kormányzati szolgáltatásokat nyújtó intézmények
| Csatolmány(ok) | Méret |
|---|---|
| Letölthető Megállapodás képző intézményekkel | 145 kB |










