eVITA Nemzeti Technológiai Platform

Az eVITA Nemzeti Technológiai Platform logoja

Történet

Az Európai Unió több tagországa már 2003 óta szorgalmazta, hogy induljon ún. közös program az ambiens (infokommunikációs) rendszerekkel segített életvitel témakörében; erre az Európai Szerződés 169. cikkelye lehetőséget ad. Több éves előkészítés után, 2008. közepén indult el az AAL Közös Program (angolul Ambient Assisted Living Joint Programme, röviden AAL JP). Magyarország az AAL Egyesület (angolul AAL Association) alapító tagjaként részt vesz a programban.

eVITA illusztrációAhhoz, hogy az infokommunikációs technológiák életviteli alkalmazásaiban, illetve az AAL Közös Programban rejlő lehetőségeket ki tudjuk használni, Magyarországon is nemzeti stratégiára és programokra van szükség. Ezt felismerve hoztuk létre 2005-ben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Beágyazott és Ambiens Rendszerek Innovációs Műhelyét (BeAm-IM), 2006-ban pedig javaslatot dolgoztunk ki az eVITA Nemzeti Programra. (Az eVITA betűszó jelentése: életvitelt segítő infokommunikációs technológiák és alkalmazások, vagy rövidebben: életviteli technológiák és alkalmazások).

A javaslatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM), az Egészségügyi Minisztériumban (EüM) és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban (NKTH) is kedvezően fogadták. 2007 nyarán megbízást kaptunk a GKM-től az eVITA Nemzeti Programot megalapozó háttértanulmány megírására. 2007 szeptemberében létrejött az eVITA Összefogás, majd november végén megalakult az eVITA Nemzeti Technológiai Platform.

Küldetés

Közös érdekünk, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei legyenek képesek az önálló életvitelre. Ehhez nagy mértékben hozzájárulhatnak az életviteli technológiák és alkalmazások: az önálló, egészségtudatos életvitel lehetőségét kiterjesztő, valamint az egyedül élők biztonságát növelő eszközök, alkalmazások és rendszerek.

A kiútkeresés világszerte, így az Európai Unióban és Magyarországon is megkezdődött. Egyértelmű, hogy az infokommunikációs technológiák segíthetnek a problémák jelentős részének megoldásában. Ehhez azonban széles körben elfogadott stratégiára, fejlesztési programokra és – mindenek előtt – együttműködésre van szükség.

Ahhoz, hogy az infokommunikációs technológiák életviteli alkalmazásaiban, illetve az AAL Közös Programban rejlő lehetőségeket ki tudjuk használni, Magyarországon is nemzeti stratégiára és programokra van szükség. Az eVITA (életvitelt segítő infokommunikációs technológiák és alkalmazások; röviden: életviteli technológiák és alkalmazások) Nemzeti Technológiai Platform küldetése, hogy a folyamatosan korszerűsödő infokommunikációs eszközök és alkalmazások beépüljenek a mindennapokba, és széles körben segítsék a rászorultak életét. Ennek érdekében az eVITA Platform összefogja a hazai kutatókat, fejlesztőket, és szervesen bekapcsolja Magyarországot az európai programokba.

Kutatási területek

Otthoni felügyelet infokommunikációs eszközökkel, terápiakövetés és -támogatás infokommunikációs eszközökkel, fogyatékok pótlása infokommunikációs eszközökkel, egészségmegőrző programok támogatása infokommunikációs eszközökkel

Eredmények

Elkészült Stratégiai Kutatási Terv letölthető itt
Elkészült Stratégiai Megvalósítási Terv letölthető itt

Tovább az eVITA Nemzeti Technológiai Platform oldalára.