Ország licenc a látássérült emberekért

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) évtizedek óta támogatja a fogyatékkal élők informatikához való hozzáférését, a digitális esélyegyenlőség jegyében sokoldalúan együttműködünk társszervezetekkel annak érdekében, hogy az információs társadalom akadálymentesítésében részt vállalhassunk.

Együttműködő partnerünktől, az Informatika a Látássérültekért Alapítványtól örömteli hírt kaptunk. Minden olvasónkat és partnerünket kérjük, hogy segítsen, hogy a hír minden érintetthez eljusson. Információnk szerint ország licenc keretében 2018. július 24-től 2019. június végéig minden Magyarországon élő vak, gyengénlátó és olvasásban akadályozott magánszemély, valamint az őket foglalkoztató cégek/szervezetek és a látássérült és olvasási nehézséggel élő diákokat tanító intézmények ingyenesen juthatnak hozzá nagyon fontos képernyőolvasó, képernyőnagyító programok licenceihez.

A letöltött szoftverek ingyenesen és teljeskörűen használhatóak az első aktiválástól kezdve egy éven át. Ez az egyedülálló lehetőség a Belügyminisztérium és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány együttműködése eredményeként jött létre.

A kezdeményezés biztosítja, hogy minden érintett hozzájuthasson a munkavégzéshez, tanuláshoz, valamint a szabadidő hasznos eltöltéséhez nélkülözhetetlen segítő szoftverekhez.
Az alábbiakban olvashatják az ország licencről megjelent sajtóközleményt, valamint a szoftverek igényléséről szóló fontos információkat:

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Ingyenes számítógépes programokkal segítik a látássérült embereket
Fontos kormányzati cél, hogy az elektronikus közszolgáltatások „akadálymentesen”, minden állampolgár számára elérhetőek legyenek, ezért 2018. július 24-től a vak és gyengénlátó emberek térítésmentesen vehetnek igénybe képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftvereket.

Az elektronikus ügyintézés során a képernyőolvasó és nagyító szoftverek hatalmas segítséget jelentenek a vak, a gyengénlátó és az olvasási nehézséggel élő embereknek.

A kezdeményezés a nemzetközileg legelterjedtebb JAWS for Windows képernyőolvasó, a MAGic és a ZoomText képernyőnagyító programok használatára terjed ki.

Az ingyenesen igényelhető képernyőolvasó program a monitoron megjelenő üzeneteket, illetve a klaviatúrán leütött billentyűket olvassa fel, míg a képernyőnagyító szoftver abban segít a rászorulóknak, hogy felnagyítja mindazt, ami a számítógép képernyőjén látható. Ezeknek a programoknak a használatával a vak és gyengénlátó felhasználók könnyebben tájékozódhatnak az elektronikus világban, rugalmasabban, magabiztosabban tudnak mozogni az elektronikus közszolgáltatás nyújtotta lehetőségek között.

A képernyőolvasó és nagyító szoftverek licenceit a http://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon található űrlap kitöltésével, a Magyarország területén élő érintett magánszemélyek és az őket oktató vagy foglalkoztató jogi személyek tudják igényelni. Az ingyenesen elérhető, legális szoftverhasználat hozzávetőlegesen 300.000 állampolgárnak könnyítheti meg az elektronikus világban való tájékozódását, az elektronikus ügyintézését.

Az ország licenc beszerzése a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által, a „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00025 - Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” projekt keretében valósult meg, 38,5 millió forint értékben.

A szoftverek az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapjáról itt tölthetőek le, aktiválásukhoz használja az igényléskor e-mailben kapott hitelesítő kódot.
Amennyiben a szoftverek telepítésével vagy használatával kapcsolatban informatikai segítségre van szüksége, kérjük, keresse az Informatika a Látássérültekért Alapítvány ügyfélszolgálatát az alábbi elérhetőségeken:

Vezetékes telefon:    +36-1-273-3188
Mobiltelefon:    +36-70-295-9288
E-mail:    helpdesk@infoalap.hu

Személyes ügyfélfogadás:  1145 Budapest, Bácskai u. 29/b földszint, 11-es kaputelefon
(kedden és csütörtökön 9-17 óra között)
A szoftverek igénylésével kapcsolatban felmerülő esetleges kérdésekről és az azokra adott válaszokról a honlap Pályázatok, felhívások oldalán olvashat.
Budapest, 2018. július 24.

Sebestény Katalin
Informatika a Látássérültekért Alapítvány