Az oktatásért felelős minisztérium és a Neumann Társaság megállapodása értelmében az emelt- vagy középszintű informatikai érettségi vizsgát jelesre teljesítők további vizsga nélkül igényelhetnek ECDL-bizonyítványt, amelyet az idei évtől kezdve már elektronikus úton juttatnak el számukra, így a postára sem kell elmenni a dokumentumért.

A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői - jelentette be a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány képzési programjának hazai működését felügyelő Neumann Társaság. Az elmúlt hétvégén a szokásosnál is nagyobb érdeklődés mellett lezajlott a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny is, amelyre három régióbeli országból is bejelentkeztek versenyzők.

A fizikai távolságtartás nem jelenti azt, hogy céljainktól és fejlődésünktől távolabb kell kerüljünk. A tavaszi hónapokra az ECDL vizsgaközpontok a különböző modulokból mintegy hatszáz vizsgát írtak ki, és a vizsgák elmaradása több ezer magyar vizsgázót érintett volna.

Internetes feladatbankkal segíti a Neumann Társaság és ELTE IK a programozás érettségire készülő diákok, illetve az őket felkészítő tanárok munkáját. A Mester.inf.elte.hu című honlap adatbázisa a 2005 és 2017 közötti összes közismereti emelt és szakmai programozás érettségi feladatot tartalmazza. Az oldalra a diákok hat különböző programnyelven feltölthetik a kódjukat, a szerver pedig automatikusan kiértékeli a munkájukat. A rendszerben a tanárok nyomon követhetik diákjaik tevékenységét.

Online tananyagok és gyakorló feladatok

Mától (azaz 2020. március 18-től) az iskolák, diákok, felnőttek, azaz mindenki számára, aki ECDL vizsgát kíván tenni, ingyenesen elérhetővé teszi az ECDL vizsgákhoz kidolgozott anyagait a Ruander Kft.

Az ECDL tananyagok, feladatok az alábbi linken érthetőek el:

https://eiskola.hu/

Az ECDL vizsga felkészítéshez ajánlott videókat, gyakorló feladatokat és teszteket 2020. május 31-ig teszik ingyenessé.

Az idei vizsgaközpont fórum előtt kérdőíves felmérést végeztünk, visszajelzést kérve az ECDL rendszer működéséről, a modulválasztékról, a változtatások irányának kialakításához.

Köszönjük az aktivitást, nagyon sok választ kaptunk, a kb. 200 vizsgaközpontból 123-an küldték meg a véleményüket, ami reméljük oktatóink, vizsgáztatóink elkötelezettségét, a megújításában való motiváltságát jelzi.

A Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság honlapjáról nyomtatható formában ingyenesen letölthető az IKT pedagógusoknak című tananyag, amelyből a pedagógusok elsajátíthatják a digitális oktatás alapjait - és a közösségi média tananyag, amely az idősek tájékozódását is segítheti. A Neumann Társaság által biztosított virtuális kiállítás (idővonal), adattár és hatalmas videoportré gyűjtemény is szolgálhatja a szabadidő hasznos, kellemes otthoni eltöltését.

A társaság szakértőitől e-mailben is kérhetnek segítséget az informatikával ismerkedő pedagógusok és felhasználók is.
 

Szakmai közösségünk eszmecseréje segíti az új irányok kijelölését

A hagyományokat folytatva tartottuk meg az ECDL Vizsgaközpontok fórumát, idén március 5-én már a 22. alkalommal, a nemzetközi ECDL egyik vezetőjével, sok érdekes előadással, motivált, párbeszédre kész oktatókkal, vizsgáztatókkal.
A fórumon kerültek átadásra az év legjobb vizsgaközpontjai kitüntetések is.

Hely

Apor Vilmos Katolikus Főiskola Budapesti Campus (1201 Budapest, Török Flóris utca 227-229.)

Dátum

Az ECDL vizsgaközponti fórumunk díszvendége Jakub Christoph, az ECDL Központ igazgatója, aki új és jó gyakorlatokat mutat be a nemzetközi közösség világából. A fórumon az ECDL hazai lehetőségeiről, új, Közösségi média modulunkról, az e-dokumentumokra való átállásról, az informatikai tehetséggondozás versenyeiről, valamint a NAT digitális kultúra tantárgyáról is hallhatunk előadásokat.