Minden év márciusában rendezik az általános és középiskolákban a Digitális témahetet, amelynek keretében a diákok különböző, a digitalizációval kapcsolatos legkülönbözőbb programokon vehetnek részt. A cél, hogy a tanulók szélesebb kitekintést kaphassanak a témáról, és ne csak a szűk környezetük és persze a „kütyüik” által közvetített információk birtokában legyenek.
Az Informatika Történeti Kiállításunkon 2026. március. 23-27. között megrendezett öt napos Digitális Témahét programsorozatunk sikeresen mutatta be a digitális oktatás korszerű lehetőségeit a 800 résztvevő diák és a kísérő pedagógusok számára.
36 éve, 1990. április 2-án jött létre a Digital Magyarország Kft. Ennek állít emléket az Informatika Történeti Kiállításunk legújabb időszaki tárlata, 2026. április 16-tól.
A 8 évvel ezelőtt bevezetett modulból csaknem 1300-an vizsgáztak, méghozzá igen eredményesen, a vizsgázók több mint 93 százaléka tett sikeres ICDL Közösségi média vizsgát. A felkészüléshez 130 oldalas tananyagot és 30 vizsgafeladatsort dolgoztak ki a Neumann Társaság felkérésére a téma szakértői: Ziegler Tünde és Ferencz Attila. Az azóta eltelt időben a közösségi média sokszorosan változott, a 2019-ben készült anyagok ezért már több ráncfelvarráson estek keresztül.
A térinformatika megjelenése a NJSZT Informatikatörténeti dokumentum- és képtárában
Mindenki szíves figyelmébe ajánljuk!
Az Óbudai Egyetem, Alba Regia Kar – közismert nevén a Székesfehérvári GEO – az idén, immár harmincadik alkalommal rendezi meg hagyományos évi térinformatikai seregszemléjét, a GISopen 30konferenciát.
Időpontja: 2026. április 22-24. Helyszíne: a Kar Pirosalma utcai épülete, Székesfehérvár.
2026. február 25-én került sor a 13. Térinforrás Meetupra, amely az NJSZT Térinformatikai és Távérzékelési Szakosztály 2026-os évnyitó eseményeként valósult meg a Shapr3D budapesti irodájában. Az est középpontjában ezúttal a számítógépes grafika, a gépi látás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint a térinformatika és a távérzékelés határterületei álltak. A rendezvény szakmailag izgalmas, ugyanakkor kötetlen és inspiráló légkörben zajlott, számos egyetemi hallgató, kutató és ipari szakember részvételével.
Kiemelkedő magyar sikerek születtek az International Winter AI Olympiad (IAIO) 2026 nemzetközi versenyén: a szlovéniai Ljubljanában, február 23. és 27. között megrendezett téli mesterséges intelligencia diákolimpián Ungár Vince és Szilágyi Balázs ezüstérmet, míg Lehotai Gergely bronzérmet nyert. A versenyen szintén kiválóan szerepelt Graselly Bence diákolimpikon.
Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma (iTF) különleges konferenciát szervezett a „Nagy Számítástechnikai Műhelyek” sorozat részeként. A megszokottól eltérő jellege abban mutatkozott meg, hogy egy öt éven át tartó kiállításokból és konferenciákból álló rendezvénysorozat volt, amely „kihozta” a könyvtárakból, kutatóintézetekből az internetet és megismertette azt a széles nagyközönséggel.
2026. február 12-én került sorra a rendezvényünk, ismét nagy sikerrel. Tovább nőtt a résztevők száma, idén már 20 csapat nevezett a versenybe. Ezúttal 9 iskolából érkeztek diákok Somogyból és Tolnából.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.