• A román Info(1)Cup nemzetközi junior versenyprogramozó-megmérettetést ötödik alkalommal rendezik meg, ezalkalommal online. A versenyre a 2020-as EJOI – megfelelő korú – azon résztvevői kaptak meghívást, akik a Nemes Tihamér versenyen újra bizonyítottak.

  • 2021. január 31-én, 90 esztendős korában elhunyt Dettrich Árpád, Magyarország első, iskolateremtő rendszerprogramozója.

  • Informatika Történeti Kiállítás

    Megyery Károly beszámolója

    Járvány ide, COVID oda, a kiállítás zárva, de az ITK-ban folyik a munka. A kollegákkal - Kónya Orsi, Mihálovits Gergő - folyamatosan lépünk előre, egyrészt a kiállítás nyilvántartását úgy alakítottuk át, hogy az a jövendő Informatikai Múzeumban is megállja a helyét, másrészt készülünk, készültünk a kiállítás járvány utáni újbóli megnyitására.

  • Az ECDL vizsgarendszer mostantól illeszkedik az „élethosszig tartó tanulás” modelljéhez. 2021. február 1-től már csak automatikus vizsgán mérhetik le tudásukat azok, akik az ECDL alapmodulokból kívánnak vizsgázni.

  • Talyigás Judit írása

    A 2020-as év majd tíz hónapja – és lassan tudomásul vesszük, hogy a 2021-es év is, reméljük minél kisebb része –, a pandémiáról szól. Ha Darwin élne, talán mosolyogva megjegyezné, hogy igen, az ember a legfejlettebb élőlény, hiszen hihetetlen gyors az alkalmazkodó képessége, berendezkedett egy új világra. Igaz csak az, aki megteheti, mert szellemi lehetőségei mellett az anyagiak is segítik.

  • 2021-ben a NJSZT Baranya Megyei Területi Szervezet közössége és a robotika.info.hu közös szervezésében regisztrációhoz kötött – STEM/MTMI* foglalkozások indulnak a Pécs ITHUB-ban (Hattyú Ház, Pécs Király u. 15 1. emelet).

    A foglalkozásokra 3 fős, 10-16 év közötti fiatalokból álló csapatokat várnak. Maximum 4 csapatot fogadnak.

  • 2020. december 15-én sikeresen megrendezésre került, immár 9. alkalommal, a Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet, a Mechatronika Tanszék, valamint a Neumann János számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság szervezésében, ezúttal online formában.

    Dr. Nagy István, alapító elnök beszámolóját az alábbiakban olvashatják.

  • 2021. január 28-29. – online rendezvény

    A Szegedi Tudományegyetem Informatikai Intézete tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát, melyet a Neumann Társaság Mesterséges Intelligencia Szakosztálya is támogat. 

    A konferencia a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. Fő célja az elvégzett vagy folyamatban lévő kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetőség nyílik hallgatói projektek, ill. a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is.

  • 2021. február 1-től lép életbe a módosított ECDL vizsgaszabályzat, és ettől a naptól kezdődően már csak automatikus vizsga letételére lesz lehetőség a legtöbb ECDL modulból. 

    Rákosi Szilvia írása a változásokról tudósít.

  • Az Informatikatörténeti Fórum (iTF) szerkesztősége több, mint 5 éve épít egy weblapján elérhető Adattárat, amely folyamatosan bővülő digitális gyűjteménye a magyar informatika történetében szerepet játszott jelentősebb személyek, intézmények, termékek és rendezvények adatainak, továbbá digitalizált dokumentumoknak és videóknak.

    iTF

  • Akadémia Határok Nélkül Alapítvány - Khan Academy

    Az Akadémia Határok Nélkül Alapítvány és önkéntes fordítói több, mint 3 éve dolgoznak a Khan Academy, a világ egyik legnépszerűbb angol nyelvű oktatási platform honosításán, melynek eredményeképpen 2019 augusztusában elindult a magyar Khan Academy oldala.

  • A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, 29. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

  • Tíz éve készült el az első olyan ECDL modul, amely az elektronikus aláírás készségszintű megismerését és gyakorlatban történő elsajátítását tűzte ki célul.

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium meghirdeti a 2021. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt, 17. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt. A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására, az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül. A versenyzők a következő hat kategóriában küldhetnek be pályaműveket:

  • A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) hamarosan újabb elemmel bővíti teszt-kínálatát.

    Ezzel kapcsolatban készített interjút a tesztek fejlesztőjével.

  • Az idei fórum 2021. április 8-án online kerül megrendezésre.

    Központi témaként a projektmenedzsment alkalmazkodását vizsgálja a környezet gazdasági-üzleti-szervezeti tényezőihez, különös tekintettel a szervezeti kérdésekre, a szervezetbe ágyazott, szervezetben működő projektmenedzsmentre. A fórum ezért a „Projekt – Szervezet – Vezető” alcímet kapta. A Fórum ezalkalommal is kiváló platform a kapcsolatépítésre, az ötletek cseréjére, a szakmai beszélgetésekre.

  • 1997 óta minden SZJA-t fizető magánszemély felajánlhatja adója 1 %-át egy civil szervezet (és további 1%-ot egy bevett egyház vagy kiemelt költségvetési előirányzat részére). A felajánlást idén 2021. május 20-ig, az szja-bevallástól függetlenül is megteheti!

  • 2020. december 15.

    Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet december 15-én tartotta online mikro-konferenciáját, melyet az NJSZT Magyar Fuzzy Társaság szakosztálya révén is szponzorált.

    A konferencia programja itt elérhető.

  • Erdősné Dr. Németh Ágnes beszámolója a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által megrendezett online konferenciáról

    Mint a konferencia beharangozójában említettük, az ADA konferenciasorozat elsődleges célja, hogy lehetőséget és közeget biztosítson az informatikai és az MTMI területeken dolgozó, kutató vagy még a tanulmányaikat folytató nők szakmai megjelenésének, kommunikációjának.

  • CEPIS - Council of European Professional Informatics Societies - which the Neumann Society is a member held its 65th General Assembly on 27 November 2020 as part of an online conference.