• Sikerrel zárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Neumann Társaság konzorciumi partnerségében megvalósított Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP-program), melynek most már a pénzügyi zárása is hibamentesen megtörtént. Az évek során több egyetemmel, az ELTE-n kívül a Pécsi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel is – más szakmai civil szervezetek bevonásával is - folytattunk hasonló EFOP-projekteket, melyek közös tanulsága, hogy a felsőoktatási- és a civil szféra összefogásával hatékonyan és hitelesen szólíthatók meg a fiatalok – az intézményeinknél összegyűlt tudás és tapasztalat a pályaorientációt segítheti.

  • ​​​​​​​2013 óta több tízezren tekintették meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában működő Informatika Történeti Kiállítást (ITK), amely két legendás hazai informatikus, Muszka Dániel és Kovács Győző alapította gyűjtemény bemutatására, a Neumann Társaság üzemeltetésében és hathatós anyagi szerepvállalásával jött létre. A világszinten is egyedülállónak számító állandó kiállítás és számos informatikatörténeti ritkaságot tartalmazó raktár  Szeged önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelentős támogatásával maradhatott fenn már egy évtizede. Az informatikai múzeumot egy nemzeti ügynek tartja a Neumann Társaság - a fenntartáshoz és fejlesztéshez folyamatosan támogatókat, együttműködőket keres.

  • A Magyar Tudomány Ünnepe jegyében

    Hely

    Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

    Dátum

    Az MTA Magyar Tudomány Ünnepe - 2023 vajdasági rendezvénysorozata keretében a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács 2023. november 6-án Neumann Emlékkonferenciát tart a tudós születésének 120. évfordulója alkalmából. A rendezvény célja úgy tisztelegni Neumann János emléke előtt, hogy az ő felfedezései alapján született újabb tudományos eredményekről is beszámolunk.

  • Hely

    Online

    Dátum

    A Neumann Társaság kiadásában legutóbb megjelent, aktualizált tananyagok a digitális világban való jártasságot segítik: az IT biztonság közérthetően és az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás tankönyveket a szerzők és a szakértők mutatják be.

    A moderált beszélgetésben résztvevők arra kívánnak választ adni, hogy a szakmai ismeretek hogyan adhatók át a laikusok számára, és a tananyagok hogyan segítik ennek a célnak az elérését.

  • Hely

    Pécsi Tudományegyetem - Műszaki és Informatikai Kar (7624 Pécs, Boszorkány út 2.) A010 előadó

    Dátum

    A HTE Információbiztonsági Szakosztály – EIVOK, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság információbiztonság témakörben tudományos-szakmai konferenciát szervez, amely része az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) által kezdeményezett, évente megrendezésre kerülő Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM) elnevezésű kampány keretében a hazai kiberhónapnak.

    További információ: https://ludevent.uni-nke.hu/event/3326/

  • Dátum

    -
    A rendezvény díszvendége: Dr. Mérő László, matematikus
  • Dátum

    -

    Neumann János születésének 120. évfordulóján tisztelettel meghívjuk a Neumann Társaság és a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár közreműködésében megrendezendő vándorkiállítás megnyitójára, tisztelegve a matematikus-tudós szerteágazó életműve előtt. A tablók ősbemutatójára Neumann alma materében, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban került sor, ez év márciusában. Kurátorok: Képes Gábor és Szalay Imre.

  • A digitális kultúrában igen erős iskolába - a 2020-as Közép-Európai Informatikai Diákolimpia helyszínére - vándorolt tovább #neumann120 tablókiállításunk: a Batthyány Lajos Gimnázium - Nagykanizsa mától egy ünnepi Neumann-hétnek ad otthont!

    A megnyitón Balogh László, Nagykanizsa város polgármestere, Györek László igazgató és Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Erdősné dr. Németh Ágnes tanárnő Neumann példakép voltát hangsúlyozta a diákoknak, kiemelve a motiváló példák fontosságát.

  • Tartalmában és formátumában is aktualizált tankönyvet adott ki a Neumann Társaság az ICDL, vagyis a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány (korábban: ECDL) Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás modulját teljesítők számára. A már digitális formában is hozzáférhető tankönyvből a különböző digitális hitelesítési, aláírási sémák működési elvét, kriptográfiai alapismereteket, a digitális tanúsítványok használatát sajátíthatják el a képzésben részt vevők - a Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző szoftver kezelésétől kezdve az e-számlák kiállításának szakszerű módjáig.

  • Dátum

    -

    Ezúton szeretnénk meghívni Önt a Neumann Társaság (NJSZT), valamint a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium együttműködésével létrejövő vándorkiállítás megnyitójára, tisztelegve a 120 éve született magyar géniusz, Neumann János előtt

  • Nagy örömmel értesültünk róla, hogy Karikó Katalin, a 2023. évi Neumann János Professzori cím birtokosa - Drew Weissmannal megosztva - kapta a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú oltási technológia kifejlesztéséért. A Neumann Társaság szívből gratulál a világ legnagyobb tudományos kitüntetéséhez!

  • Hely

    Szeged

    Dátum

    A Neumann Társaság (NJSZT) által alapított, létrehozott Informatika Történeti Kiállítás (ITK) idén ünnepli működésének 10 éves jubileumát.
    (A program frissítve: 2023. október 4.)

  • ​​​​​​​Újjáéledt az egyik legritkább és legkultikusabb magyar otthoni számítógép, az Aircomp-16, sorban fejlesztik rá az új játékprogramokat. Október 15-ig egy teljesen nyílt játékpályázat keretében bárki beküldheti új játékprogramjait a muzeális típusra, ezzel gaming platformmá avatva a magyar informatikatörténet egyik legkülönlegesebb számítógépét.

  • Összesen 9 magyar csapat mérte össze tudását a Dániában megrendezett WRO Friendship Invitational Tournamenten. A 2023. szeptember 21-től 24-ig tartó versenyen hazánk tehetséges fiataljai kimagasló teljesítményt nyújtottak.

  • 2023. szeptember 21-én került sor az ICDL vizsgaközpontok tanévnyitó fórumára

    Fontos tudni:

    - Az egyetemi plusz pontszámokba való beszámíthatóság egyértelműen növelni fogja az ICDL programba regisztrálók és vizsgázók számát, főként a gimnáziumokban tanuló diákok körében.   

    - Meghirdetésre került a fórumon az ICDL őszi regisztrációs díj akció: a jelenlegi (egységesen mindenki számára) 10 000 Ft-os regisztrációs díj az akció ideje alatt, vagyis egy hónapon keresztül 9000 Ft lesz. Az akció ideje október 1-től 31-ig tart.

    - Az ICDL automatikus vizsgaszoftver, a Sophia rendszer 2020 végi bevezetése óta eltelt időben már több mint 67.000 vizsgát tartottunk és mindössze alig 250 esetben történt technikai jellegű probléma, ami azt jelenti, hogy a Sophia lényegében zökkenőmentesen működik.

    - Itt a megújult ICDL elektronikus hitelesítés, elektronikus aláírás tananyag!

    - Az elkövetkező időszakban több DIMOP Plusz pályázati konstrukcióban is fő célkitűzésként jelölték meg az állampolgárok, a tanárok és a közszolgáltatásban dolgozók digitális kompetenciáinak fejlesztését.

  • ​​​​​​​Még nincs 16 éves, de már aranyérmes IT-diákolimpikon. Görömbey Tamás a legfiatalabbakat célzó Európai Junior Informatikai Diákolimpián hozott hazánk számára egy aranyat – és az eredményes versenyzés már hagyomány, hiszen nem ő az első családtag, aki részt vesz a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában. Tamással beszélgettünk.

  • Beszélgetés Nikházy Lászlóval, az EJOI után

    ​​​​​​​Harminc ország legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára rendezték meg az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát, melyről egy arany- és egy bronzéremmel tértek haza a diákok. A versenyzők a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre, az ELTE IK-val való szoros együttműködésben. ELTE-s oktató volt a csapatvezető, Dr. Horváth Győző és a helyettese, Nikházy László is. Most Lacival beszélgettünk, aki húsz éve maga is sokat vonatozott azért, hogy részt vegyen az NJSZT – ELTE szakkörökön, most meg már ő tanítja a következő nemzedéket…

  • Hely

    HUN-REN SZTAKI - Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, Kende 13-17.

    Dátum

    Neumann János 1955-ös cikke, a Can We survive technology? – Túléljük-e a technikát? – soha nem volt olyan aktuális, mint napjainkban.

  • Hely

    AGORA SAVARIA (9700 Szombathely, Március 15 tér 5.)

    Dátum

    A Műszaki és Természettudományi Kultúráért Egyesület meghirdeti a Negyedik Szombathelyi RobOlimpia csapatversenyt, - elsősorban - Vas megyei tanulók részére. A versenyen a következő versenyszámok kerülnek meghirdetésre:

    1. LEGO robot szumoverseny,

    2. Gyorsasági vonalkövető robotverseny.

    3. Gyorsulási - Drag Racing - robotverseny.

    4. RoboRope – Kötélhúzó verseny robotoknak.

  • A WRO Friendship Invitational Tournament a tavalyi sikeres magyar szervezést követően, idén 2023-ban Dánia harmadik legnagyobb városában, Odenseben kerül megrendezésre. Ez a verseny a fiatal műszaki és informatikai ismeretek iránt fogékony tehetségeknek kínál lehetőséget arra, hogy nemzetközi környezetben mérjék össze tudásukat és bemutassák kreativitásukat, innovációs ötleteiket.