Búcsú Detrekői Ákostól

Detrekői ÁkosDöbbenten kaptuk a váratlan hírt az óév utolsó napjaiban, hogy 2012. december 18-án, 73 éves korában, váratlanul elhunyt Dr. Detrekői Ákos Széchenyi-díjas geodéta, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a magyar térinformatikai iskola alapítója. Mi, közelebbi barátai ugyan tudtunk arról, hogy az utóbbi egy-két évben nehézségei voltak a szívével, azonban gyógyulásai, gyorsan vissza-visszatérő energiája, derűje még hosszú alkotó pályát ígért. 

Ákos már gimnazista korában erős matematikusnak bizonyult, a KML állandó sikeres fejtői közé tartozott. Egyetemi tanulmányait azonban 1958-ban, az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán kezdte meg. Itt szerzett kitüntetéses mérnökdiplomát 1963-ban. 1971-ben a műszaki tudományok kandidátusa lett, 1978-ban pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává választották. 

Diplomája megszerzése után a Műegyetemen kezdte egyetemi oktatói pályafutását. 1977-ben a Fotogrammetria tanszék vezetésével bízták meg, majd 1980-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. 1986-ban a BME Építőmérnöki Karának dékánjává, majd 1997-ben az Egyetem rektorává választották, amely megbízást 7 éven keresztül töltött be, eltökélt építő munkát folytatva. 

Alapvetően geodéta volt, s mint ilyen jelentős eredményeket ért el a távérzékelés területén. Nevéhez fűződik a deformációs mérések matematikai modelljének kidolgozása Matematikai érzékének köszönhetően érdeklődése a geodézia mellett azonban egyre inkább a térinformatika felé fordult, s e szakterület hazai megteremtőjévé vált. Vezetése alatt a tanszék sikeresen vett részt tudományterületén az analóg korszakból a digitális korszakba történő átmenetben. Számos térinformatikai rendszert hozott létre és vizsgálta ezen rendszerek adatainak minőségét. Irányítása mellett indította meg a tanszék a térinformatika oktatását az Egyetem több karán. Munkatársával, Szabó Györggyel az első magyar nyelvű térinformatikai egyetemi tankönyv szerzője lett.

Mint a magyar térinformatika emblematikus alakja ő volt a Magyar Térinformatikai Alapítvány (HUNGIS) kuratóriumának első elnöke, ill. az Európai Térinformatikai Társaság magyar tagozatának (HUNAGI) megalapítója és első elnöke.

2004-ben a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnökévé nevezték ki. Ettől az időtől kezdve, érdeklődése és tevékenysége a térinformatikán túl a távközlés, média, számítástechnika konvergenciájából kialakuló teljes informatikai palettára kiterjedt és sikerült az NHIT-ból az egész terület irányításában nagy tekintéllyel rendelkező szakmai testületet kialakítania. Ezt szolgálta az informatika fejlődésének tendenciáinak rendszeres nyomon követése is, aminek eredményeképpen az Információs Társadalom Technológiai Távlatai (IT3) projekt 2005-2010 között rendszeresen tájékoztatta a hazai szakmai közvéleményt a technológia újdonságairól és fejlődési irányairól.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság értő barátra, lelkes segítőre talált benne. Mint kutató, ill. közéleti vezető állandó, készséges előadója volt rendezvényeinknek. Mint a szakmai közélet irányítója értette az informatika problémáit, s sikeresen képviselte azokat, miközben mindenkori lehetőségei birtokában nagyvonalú mecénásként is támogatta munkánkat. 

Egész élete derűs, szerény harmóniát sugárzott, s a szakma frissen tartott ismeretei mellett szerette a zenét, az irodalmat, a színházat, és a jó vörös bort. S persze törzstagja volt a Lukács Fürdő uszodájának.

Emlékét megőrizzük!

 

Budapest, 2012. december 30.

Havass Miklós, az NJSZT tiszteletbeli elnöke.