RoboCup bajnok a LegoRockers csapat

Az Eindhovenben megrendezett RoboCup világbajnokság Junior kategóriájában a menekítő liga SuperTeam versenyében a LegoRockers csapat a szlovéniai SERŠ csapattal együttműködve 1. helyezést ért el.

RoboCup bajnok a LegoRockers csapat

A csongrádi csapat tagjai Bálint Karola, Gilicze Kristóf, és Sebők Attila, a felkészítésben, szervezésben segítő tanáraik Giliczéné László Kókai Mária és Gilicze Tamás.

A SuperTeam kategóriában a Rescue B kategória résztvevőit a helyszínen sorsolás útján párokba osztják, majd ismertetik a közösen megoldandó kihívást: egy elképzelt szituációban, földrengés utáni kárenyhítésben dolgozó, de helyismerettel nem rendelkező nemzeközi mentőcsapat tagjaiként kell együttműködniük.

RoboCup bajnok a LegoRockers csapatA terepasztal felső szintje egy megrongálódott lakást, a terpasztal alsó, nagyobb része pedig a környező településeket szimbolizálta. Az együttműködésben a LegoRockers csapat feladata a romokban heverő "lakás" teljes felderítése volt, minden akadályon áthaladva, meg kellett állapítani az ott tartózkodó sérültek számát és helyzetét, majd ezt az információt kellett továbbítani a másik csapatnak, akik eközben a saját robotjuk segítségével a régióban található kisebb és nagyobb befogadó képességű kórházakat feltérképezték, majd a lakásban tevékenykedő robottól kapott információ alapján eldöntötték, hogy a sérülteket melyik kórházba szállítják. Másfél napjuk volt a csapatoknak arra, hogy felkészüljenek a közös munkára, ez idő alatt három alkalomal kerültek sorra a versenypályánál, ahol mindíg más, előre nem ismert elrendezés várta őket. A versenyszituáció nyolc perces volt, és négyfős nemzetközi bírói csapat figyelte, értékelte a robotok indítását, mozgását, kommunikációját, az érdeklődők nézőtérről követhették nyomon az eseményeket. A terep bejárását törmelék, szétszórt tárgyak, bukkanók akadályozták, a sérülteket az emberi test hőmérsékletétevel azonos hőforrások jelezték. A felkészüléshez egyetlen, nem változtatható gyakorlópálya állt rendelkezésére a 22 csapatnak. A szlovén diákokkal angolul tudtak kommunikálni a csongrádiak, de külön kihívást jelentett a két robot közös nyelvének megtalálása is. A SERŠ csapat mentőegységét egy, a robotba beépített androidos rendszerű, Java nyelven programozott okos telefon irányította, a LegoRockers csapat pedig RobotC nyelven programozta az NXT rendszerű robotját. A problémát itt is, mint gyakran a valódi életben a szabványok segítették: a mindkét rendszer által ismert bluetooth technológia tette lehetővé az információk küldését-fogadását. Nagy izgalom, igyekezet kísérte a másfél napot, de megérte, mert a harmadik versenyhelyzetet tökéletesen sikerült teljesíteni, így 190 ponttal, a többi csapatot megelőzve zártuk a versenyt!

A verseny a juniorok számára szerdától vasárnapig tartott, reggel nyolctól este nyolcig, egy alkalommal fél tízig is tartottak a futamok, nagyon fárasztó, de egyben hatalmas élmény és inspiráló és volt a nagy nemzetközi forgatag, a küzdés a közös siker érdekében. A RoboCup első 3 napján a csapatok egyéni versenye zajlott, ez is terepasztal melletti, változó pályaviszonyok közötti megmérettetés volt. Ebben a 9 futamban az elért pontértékek és felhasznált idők göngyölítésével alakult ki a végső sorrend. Annak ellenére, hogy a csongrádi csapat már számos hazai és nemzetközi robotversenyen részt vett, a RoboCup-ban újoncnak számított, sem a felkészítőknek, sem a versenyzőknek nem volt még Rescue B tapasztalata, sőt az otthoni gyakorlópályát is csak 10 nappal az indulás előtt sikerült felépíteni. Így sok újdonsággal, nem várt helyzettel szembesültünk, de a csapat a verseny alatt is folyamatosan fejlődött mind tudás tapasztalat és taktika terén, és egyre jobb pontszámokkal folyamatosan léptünk előre, hiszen ennek a versenynek az egyik küldetése az, hogy tanuljunk egymástól.

Nagyon büszkék vagyunk az egyéni eredményünkre is, az elért 14. helyezésre, amelyet angol, amerikai, ausztriai, brazil, horvát, iráni, japán, kínai, koreai, mexikói, német, szaud-arábiai, török csapatok (összesen 22 csapat indult a mi versenykategóriánkban) között értünk el.  A szlovén SERŠ TEAM ugyanitt 12. helyezett lett, így különösen nagy eredmény, hogy a két középmezőnybeli csapat sikeresen együttműködve a legjobb tudott lenni a RoboCup második felében zajló SuperTeam versenyben, megelőzve olyan párosokat is, akiket a sorsolás az élbolyból rendelt egymás mellé. 

A versenyt egy hatalmas sportcsarnokban rendezték, a versenyarénába csak a versenyzők léphettek be, a mentorok a nézőtérről követhették az eseményeket, így biztosítva azt, hogy ténylegesen  a versenyzői teljesítmény kerüljön értékelésre. Minden csapat részt vett egy interjún is, ahol a bírók a felkészülési időszakra voltak kíváncsiak, kérdéseik a robotkonstrukció kialakítására, megalkotására, a  programozásra irányultak, itt a csapatoknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy "minden saját termék", és nem egy profi fejlesztőcsapat áll mögöttük. Az ilyen szabálytalanságokat elkövető csapatok kizárásra kerültek.

RoboCup bajnok a LegoRockers csapat

A junior versenyre több magyar csapat is kijutott, így együtt izgultunk a kecskeméti, nyíregyházi és nagykállói középiskolások robotfoci mérkőzésein, figyeltük a nyíregyházi főiskolások tánc produkcióját, láttuk a nyírbogdányiak primary Rescue A kategóriás teljesítményét. Hallottunk arról is, hogy a Major kategória egyik  ligájában pécsi egyetmisták is indultak. 

A sok élmény, fotó megosztását, az egyes versenyrészek bemutatását egy hamarosan megjelenő, részletesebb beszámolóban tervezzük.

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak akik támogatásukkal lehetővé tették, hogy részt vegyünk a versenyen (nevüket alfabetikus sorrendben említve):

Batsányi János Alapítvány

Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye

National Instruments Magyarország

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szegedi Tankerülete

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság országos szervezete

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Csongrádi megyei területi szervezete

szülői támogatás

Út a tudományhoz pályázat keretében (EMMI)

További linkek a RoboCup2013 Major és Junior versenyről:

A verseny hivatalos weboldala: http://www.robocup-2013.org

A RoboCup Junior weboldala, még eredmények sajnos nem kerültek fel.

Rescue B versenyleírás és pontozás

A Junior Rescue (menekítő) verseny résztvevői. 

A verseny hivatalos képgalériája a flickr-en.