Például Piliscsaba

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság keretei között számos területi szervezet működik – köztük több az 1970-es évek óta, megyei hatáskörrel. Van azonban arra is példa, hogy egy kisebb város alkotó személyiségei hoznak létre – és fejlesztenek fel egy közösséget. Ezt mi legjobb gyakorlatnak - divatos angol kifejezéssel „best practice” – tekintjük, így örömmel ajánljuk tagjaink, olvasóink figyelmébe.

Az NJSZT Piliscsabai Területi Szervezete nyolc évvel ezelőtt, 2008-ban alakult meg, egy helyi civil szervezet, a Csabagyöngye Egyesület tagjaiból. A területi szervezet elnöke Dr. Csizmazia Sándor.

A közösség fő célja a kezdetektől a fiatalok bevonása volt, amely teljes mértékben összhangban van az NJSZT egyik legfontosabb küldetésével, a tehetséggondozással. Szerencsére ifjú tehetségekből Piliscsabán sincs hiány.

A közösség tagjai először a piliscsabai Erdészeti Szakközépiskolával vették fel a kapcsolatot, ott „Roboszakkört”alakítottak.

Ma már Piliscsaba-Esztergom Területi Szervezetté fejlődött az immár 43 tagot számláló csapat, köszönhetően többek között annak, hogy egy esztergomi, újabb Roboszakkört is létrehoztak. Íme, a legjobb gyakorlat: a tanárok és diákok ma már tagjai az NJSZT-nek, bekerültek egy rangos, országos szakmai szervezet „vérkeringésébe”.

Az NJSZT éves támogatásaiból az évek során 3 szett Logo készletet és 2 laptopot vásároltak.

Természetesen a területi szervezet nemcsak a fiatalokat szólítja meg: nagy siker volt korábban a piliscsabai nyugdíjasoknak szervezett és megrendezett számítógép ismereti és használati tanfolyam, amelyet az NJSZT által kidolgozott Netszeregy felhasználásával valósítottak meg. Számos jövőbeli tervük is van: keresik a kapcsolatot a piliscsabai önkormányzattal is, hogy a városban e-önkormányzatot fejleszthessenek.

A Piliscsaba-Esztergom Területi Szervezet egy lelkesítő példa arra, hogy cselekvő, elhivatott szakemberek mennyit tehetnek helyi közösségükért, környezetükért – és az általuk képviselt hivatásért, ha csatlakoznak egy országos közösséghez, amelynek értékrendje és céljai egybevágnak elképzeléseikkel. Piliscsaba 2013-ban lett várossá, de ők már 2008-ban elkezdtek dolgozni azért, hogy felkerüljön az információs társadalom „térképére”.

Keresik a kapcsolatot Társaságunk többi szervezetével, igyekeznek tanulni tapasztalataikból. Mi is tanulhatunk tőlük!

Képes Gábor