Egy éve hunyt el Vasvári György
„Addig élsz, amíg emlékeznek Rád”
Egy évvel ezelőtt, alig egy hónappal korelnökünk, Pompéry Béla halálhíre után, újabb tragikus hírről értesültünk: élete 85. évében elhunyt Vasvári György. Gyurka bácsi – mert sokan így hívtuk – az NJSZT alapító tagja, korábbi főtitkárhelyettese volt. A kezdetektől, évtizedeken át aktív szereplője volt a hazai informatikai közéletnek. Részt vett az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 építésében, 1957-58-ban. A gép elektromos szereléséről így mesélt az NJSZT ITF konferenciáján:
Mint az NJSZT Informatikatörténeti Adattárából megtudható, élete során több számítástechnikai intézmény (BM Számítóközpont, Kerinforg, KERSZI, MNB Számítóközpont, Giro Rt) vezetője volt. Pályája során többek között Neumann-díjat (1983), NJSZT Életműdíjat (2012) is kapott. Sokan az NJSZT informatikai biztonsági szakértőjeként, egyetemi oktatóként ismerték, emlékezetes előadások és publikációk fűződtek nevéhez.
Vasvári György nemcsak kiváló szakember volt, de végtelen segítőkész barát, aki idősebb korában főleg az informatikatörténeti kutatásokat segítette. 2009 és 2013 között képgyűjteményt állított össze az 1980 előtti magyar számítástechnikáról, közben megírta saját életútját is:
http://www.titoktan.hu/_raktar/_e_vilagi_gondolatok/VasvariGYorgy-Eletutam.pdf
Amikor az NJSZT elhatározta, hogy világszínvonalú, korszerű kiállítást rendez az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány tárgyanyagából, Vasvári György szakértelmére is számíthattunk. Szerényen, csendes derűvel válaszolt minden kérdésre. Az ő szóbeli közlései is hozzájárultak ahhoz, hogy a kiállításhoz is kapcsolódó, átfogó informatikatörténeti könyv (A jövő múltja, szerkesztő: Alföldi István, szerzők: Álló Géza és Képes Gábor) megszületett.
Szeretettel és hálával emlékezünk Gyurka bácsira – most pedig idézzük fel emlékét a Róla készült portréval:



