ECDL a Digitális Jólétért

Alföldi István a Kossuth Rádióban

Alföldi IstvánMa már aligha van olyan munkahely, ahol a számítógépet ne kellene használni. A középiskola és a felsőoktatás felelőssége, hogy erre felkészítse a fiatalokat. Az állásinterjún többnyire kérdezik is, ki mennyire felkészült – és itt nem érdemes lódítani. De mit érzünk, mennyire tudjuk megítélni saját tudásunk? – erre a kérdésre kereste a választ a Kossuth Rádió Napközben című műsorának március 19-i adása.

Kuti-Hajdufy Eszter riportjában fiatal, „Y generációs” vállalkozókat mutatott be, akik az informatikát már magabiztosan használják, de ez a magabiztosság nem egyértelmű minden munkavállalónak egyetlen korosztályból sem. Gönczi Sándor, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója elmondta, rendkívül előnyös az iskola számára, hogy ECDL vizsgaközpontként is működik: az ECDL modulok révén széles spektrumon tudják a felhasználói ismereteket oktatni. A munkahelyeken fontos, hogy kreatív módon tudják használni az informatikát. A korszerű iskolák motiválják a tanulókat, hogy mélyedjenek el ezekben az ismeretekben, már egész kis kortól kezdve.

A műsorban később Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója mondta el gondolatait. Utalt az ECDL Alapítvány nemzetközi felmérésére, amely az önértékelés realitásának problémájáról szól. A felmérés Európában, Szingapúrban és Indiában is azt bizonyította: az önértékelés jóval erősebb, mint a valóság, ami a digitális kompetenciákat illeti. Pedig egyre több munkahelyen a napi követelményeknek való megfelelés alapvető feltétele a digitális írástudás. A felmérés szerint a 90 százalékos önelégedettséggel szemben 30-40 százalék közötti a tényleges tudás.

Az ügyvezető igazgató külön kiemelte a tanárok felelősségét: a nem informatika szakos tanárok számára is nélkülözhetetlen, hogy a digitális eszközöket kedvcsináló módon tudják használni. Ehhez az NJSZT IKT pedagógusoknak címmel tankönyvet és ECDL-modult is biztosít.  Véleménye szerint a digitális bennszülöttek megállás nélkül használják az eszközöket, joggal hiszik magukról, hogy otthonosak ebben a világban, de sokszor az internetbiztonság kérdései vagy az összetettebb felhasználói ismeretek hiányoznak.

Alföldi István hangsúlyozta: a digitális jól-lét minden embernek fontos, s ehhez a digitális kompetenciák nélkülözhetetlenek nemcsak a munkavállalói korosztályokban. Ezért nagyon fontosnak tartja a kormány azon kezdeményezését is, hogy a 65 éven felüli lakosságot is bevonják a digitális írástudásba. Ehhez nagyon fontosak viszont az olyan meglévő, jó tapasztalatok, melyekkel az NJSZT rendelkezik.

Damsa Andrei, a Digitális Jólét Koordinációs Központ vezetőhelyettese is megszólalt a műsorban. Kutatások szerint még mindig 2.7 millió személy nincs jelen az interneten, nem rendelkezik digitális írástudással, ezen segítenek majd a Digitális Jólét Pontok, ahol mentorok segítenek majd számukra.

Alföldi István a műsor végén kiemelte: Magyarországon ma több mint félmillió ember az ECDL része. Az ECDL egy munkáltatók által több helyen elvárt, de mindenhol minimum előnynek tekintett, nemzetközileg elfogadott bizonyítéka a professzionális digitális írástudásnak. Nagyon fontos lenne a Digitális Jólét Pontokon az NJSZT tapasztalatait is felhasználni, ezzel is segítve a különböző pozitív kezdeményezések szinergiáját.

A műsor meghallgatható 10:37-től: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2018-03-19