Ez mind a Neumann Társaság!

Beszélgetés Alföldi Istvánnal

Nyár van, de nincs uborkaszezon a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnál (NJSZT). A Társaság ügyvezető igazgatójával, Alföldi Istvánnal Hold utcai irodájában beszélgetünk.

Tizenöt éve ismerjük egymást, az NJSZT tagjaként később több közös munka révén is alkalmam volt megismerni vezetői stílusát, hozzáállását: nemcsak kiadója, de alapos szerkesztője volt Álló Gézával közösen írt könyvemnek, melynek a címét is ő adta: A jövő múltja, Neumanntól az internetig. Idén márciustól pedig a Társaság főállású munkatársa vagyok.

Nem titkolom, azért is szerettem volna interjút készíteni vele, mert István is bekerült az ITBUSINESS TOP25 jelöltjei közé. (További információk itt olvashatóak erről: http://www.itbusiness.hu/Fooldal/event/esemenyek_rovat/INSIDE_ITB_2016/t... , a szimpatikus jelöltre pedig a top25@itbusiness.hu címre küldött, a jelölt nevét tartalmazó levéllel is lehet szavazni).

István nem szívesen ad interjút, végül mégis igent mondott, annak reményében, hogy általa az NJSZT tevékenységeit is sikerül jobban megismertetnünk az olvasókkal.

A falak izzanak a rekkenő hőségtől, kintről a forgalom zaja szűrődik be, bent az asztalán teljes rend van. Elhatároztam, hogy elsősorban a jelenről és a jövőről faggatom, mégsem tudom megállni, hogy ne visszatekintéssel indítsunk.

Huszadik éve vezeted a Társaságot. Mire vagy a legbüszkébb az elért eredmények közül?

Az elmúlt húsz évből a legbüszkébb önmagában arra vagyok, hogy pár hónap híján húsz éve csinálom a Neumannt. Előtte sok munkahelyen megálltam a helyem, a leghosszabb periódusom, komoly szakmai sikerekkel a KSH volt, de számos egyéb intézménynél is előfordultam. Projektmenedzserként pedig büszke vagyok arra, hogy egy lepusztult gazdasági helyzetben lévő társaságból egy elismert és újra megkerülhetetlen szervezetet sikerült közös erőfeszítéssel építeni. Szakmailag és a társaság fenntarthatóságát tekintve is sikeres az NJSZT. Ebben a titkárság dolgozóinak és a társaság tagjainak is kiemelkedő a szerepe. Örülök annak, hogy olyan küldetést sikerült megfogalmaznom – Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt -, amelyet mindenki megértett és sajátjának tekint a társaságunkban, ez nagyon megkönnyíti az együttműködést az NJSZT elnökségével, tagságával.

A büszkeségek sorában az informatikai muzeális gyűjtemény és kiállítás ( http://ajovomultja.hu ) megvalósítását is meg kell említenem, hiszen pénzügyileg is ez a legnagyobb közhasznú befektetésünk - és a gyűjtemény világszínvonalú bemutatása joggal tölthet el büszkeséggel. Persze maximálisan hangsúlyozva, hogy a gyűjtemény létrehozásában és fejlesztésében több kollégámnak az enyémet meghaladó meghatározó szerepe volt. Hasonlóképp az egész ország ismeri az ECDL sikereit, a jelenhez való alkalmazkodás keretében. És egyáltalán azt a tényt is kiemelném, hogy kezdettől fogva igyekszünk a lehető legkonstruktívabban hozzájárulni az információs társadalomról való közös gondolkodáshoz.

Az már kiderült szavaidból, hogy mennyit változott az NJSZT ebben a közel húsz évben. A társadalom mennyit változott?

Sokat változott. Nyilván az információs társadalom térnyerése is befolyással van arra, hogy a társadalom hogyan változik, de én nem vagyok társadalomtudós, így ebbe a kérdésbe nem akarok belemenni. Maradjunk annyiban: amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtük a Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciákat – amelyeket szerénytelenül saját érdememnek tekintek -, akkor nem volt véletlen az a célkitűzés, hogy az információs társadalom aktuális állapotát pro és kontra tudjuk bemutatni minden évben, ezzel segítve a civil társadalmat, hogy legalább a felismerhető és látható problémákra megfelelő módon tudjon reagálni. Hangsúlyozottan nem politikai megközelítésről van szó. Szakmailag és politikailag is fontosnak tartjuk konstruktív függetlenségünket, mely sem gyártókhoz, sem politikai pártokhoz nem teszi köthetővé a társaságot. Maximálisan elhatárolódom minden olyan megoldástól, amely nem szakmaiságon, hanem politikai vagy üzleti elkötelezettségen alapul.

Tudás, elkötelezettség, felelősség - e szavakkal jellemzed az NJSZT-t.

Igen, mi a szakmánk és a magyar társadalom iránt vagyunk elkötelezettek. A tudásból, a felhalmozott szakmai ismeretekből pedig a digitális írástudók felelőssége következik. A civil társadalom irányába tett lépéseink elég jó visszhangot kapnak: az elmúlt években százmilliós nagyságrendű invesztálást igénylő informatikai örökségvédelem, a digitális írástudás több százezer fős közösségének kiépítése, a szemléletformáló DE!-konferenciák... Mindez a külső szemlélőben azt a tévképzetet generálhatja, hogy az NJSZT nem foglalkozik eleget a „szakmával”. Kis túlzással azt mondhatnánk: e látványos sikereink eltakarják szakmai eredményeinket. Pedig az eddig említett, társadalmilag tudatos tevékenységeink mellett legalább ilyen fontos a szakmai közösségeinkben folyó munka: a tehetséggondozás, az informatikai versenyek, a programozás oktatása, a robotika – és sorolhatnám. Ez mind együtt a Neumann Társaság. Talán eddig kevésbé intenzíven és kevésbé hozzáértően kommunikáltunk a Társaság egészéről.

Bízom benne, hogy március óta én is tehetek valamicskét a jobb kommunikációnkért… De maradjunk még a közelmúltnál. Mit emelnél ki az elmúlt egy év eredményeiből?

Az elmúlt évben nagyon sok nehézséggel találkoztunk. Azon programok fontossága, amelyeket nagyon fontosnak tartottam az elmúlt húsz évre vonatkozólag, semmit nem csökkent. A digitális írástudás terjesztése nemcsak nekem és az társaságnak fontos, hanem az egész országnak. Az ECDL fontosságát az a közel félmillió ember jelzi, akik bizonyíthatóan birtokosai annak a tudásnak, amely nélkül a normális munkavégzés ma már nem elképzelhető. Sikereinket az ECDL nemzetközi közössége is elismerte azzal, hogy idén Budapesten tartottuk az ECDL Világfórumot.

Az NJSZT, mint közhasznú civil szervezet érdekérvényesítő képessége gyengébb, mint egy világvállalaté vagy egy kormányzati szervé. Mégis, minden nehézség ellenére, a társaság stabilan áll a lábán, teszi a dolgát, dacára az ECDL alapját szolgáló közoktatás és szakképzés folyamatos átszervezésének és az ezzel járó oktatói-iskolai frusztrációnak.

Ami az országban az elmúlt évben történteket illeti, úgy gondolom, hiába vannak nagyszerű állami programok a digitális szakadék megszüntetésére, mint a Digitális Oktatási Stratégia és a GINOP6.1.2 (utóbbi több mint 15 milliárd forinttal), félő, hogy kifutunk az időből. Sokan pedig abban a tévhitben élnek, hogy a Z-generációval minden probléma megoldódik majd, ez pedig alapvető tévedés. Sok közös feladat vár még ránk. A folyamatos megújítás „kényszere” mellett mindent el kell követnünk a digitális írástudás megfelelő szintjének minél szélesebb elterjesztése érdekében, bármilyen módon való értelmes együttműködés keretében.

Igyekszünk olyan témákban proaktívak lenni, amelyek az országnak fontosak elsősorban. Ide értve az informatikai biztonság tudatosítását, a pedagógusok munkájában szükséges digitális készségek tananyagának elkészítését és remélt ez év őszi bevezetését – és ideértve annak a felismerését, hogy a világ változásának sebessége megváltozott.

Itt már a jövő problémáinál tartunk…

Tavalyig, tavalyelőttig arról beszéltünk, milyen gyorsan fejlődik a világ, ma már más sebességre kapcsoltunk. A Gartner elemzése szerint ez a gyorsulás ma már egy exponenciális, meredek görbe. Az a rengeteg részfejlődés- és fejlesztés, amely az elmúlt években beindult, kezd együtt hatni.

Csak néhány jelzést villantok fel: Amikor az a legnagyobb szenzáció, hogy egy önvezető autó elgázolt valakit. Amikor Kínában száztízezerből hatvanezer munkást elbocsátanak és robotokkal helyettesítik. Amikor arról cikkeznek, hogy a tőke már nem a harmadik világba viszi ki a termelést, hisz ma már a késztermékek összeszerelését, a rutinfeladatokat robotok olcsóbban oldhatnak meg. Amikor arról folyik a szó, hogy a mesterséges intelligencia hogy győzi le Go játékban a Go játék világbajnokát… Akkor el kell gondolkodni azon, milyen óriási felelősség van a szakma művelőin és a szakma művelőinek összefogóin. A társaságon belül létezik egy sor olyan csoport – a mesterséges intelligenciától az eLearningig -, amely ezekkel a problémákkal foglalkozik. Nem véletlen, hogy a 10., jubileumi Digitális Esélyegyenlőség konferencia (Gondolkodom, tehát…? http://njszt.hu/de/esemeny/20160714/10-de-konferencia-gondolkodom-tehat%... ) ezeket a témákat próbálja körbejárni.

Nekem mindez egy kicsit science-fictionnek tűnik. Mennyire aktuális mindez Magyarországon?

Amikor azt olvasom az újságban, hogy egy kis magyar cég, az AdasWorks úgy törhet be a piacra az önvezető autók terén, hogy csak pislogunk. Miközben a hazai elektronikus ügyintézésnek időnként csak a szatírába illő változatával találkozunk. Amikor azt olvasom a Telekomról, hogy végre eljutott addig a pontig, hogy Budapesten a vezetékes hálózatát igyekszik korszerűbb sebességre váltani, de szomorúan kell tudomásul vennem, hogy az első kerület nem tartozik abba a kategóriába, ahol a 2400 bit/sec-nál nagyobb sebességet tudná biztosítani. A fejlődés különböző stádiumai hatnak egyszerre, s egy ilyen világban nagyon nehéz a szakmai szervezet szerepe. A felelősséget nem lehet elhárítani. Minél szélesebb körű, nem félelmet keltő, hanem együttműködést generáló párbeszédre van szükség a jövő kihívásairól.

Minden bizonnyal a robotika területe kulcsfontosságú ebben.

Amikor robotikáról beszélünk, az nem csak a Gondolkodom, tehát…? konferencia témája, ebben a társaság számos szakmai szervezete tevékenykedett már eddig is. Ha ezen tevékenységek szinergiáját is sikerül megvalósítani, akkor lehet, hogy valóban segítséget tudunk adni, hogy ez jövőre bekerüljön a köztudatba, támogatóbban legyen kezelhető.

A jövő mellett nem lehet elfeledkezni az informatikatörténeti kiállításról sem, melynek Te azt a címet adtad: „A jövő múltja”.

Nem adhatjuk fel az informatikatörténet megtekinthetőségének, kezelhetőségének minél felhasználóbarátabbá tételét. Mi civil szervezetként vállaltunk fel egy muzeális tevékenységet, amely a legtöbb esetben állami vagy önkormányzati feladat. A mi esetünkben annyi könnyebbség van a többi múzeummal szemben, hogy nekünk nem kell ásatásokat végeznünk ezeréves tárgyak megtalálása érdekében. De ez azt a felelősséget is jelenti, hogy tudjuk követni az egyre több muzeálissá váló informatikai periódust. A két-három éves tárgyak is muzeálissá fognak válni. Nem elég, hogy a felhasználóbarátságot fokozni kell, de az exponenciális fejlődés alsó végén a múzeum is ott van, amely megőrzi az egyre gyorsabban avuló, de fontos tárgyakat. Hogy ezt az egyensúlyt hogy lehet megoldani, egyelőre nem okoz problémát, de később még lehet, hogy fog.

Ne felejtsük el azt sem, hogy az informatikatörténetet emberek formálják: ezért is nagy jelentőségű az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma kezdeményezése, az Informatikatörténeti Adattár (ITA), amely nemcsak az eszközöknek, de az azt alkotó és használó magyar informatikusoknak is emléket állít, minden velük kapcsolatos digitális dokumentumot és adatot megőriz.

A tárgykultúra nagyon fontos, de úgy érzem, téged alapvetően az ember érdekel.

Mivel van három diplomám, s ebből kettő – a tanár és a közgazdász – alapvetően az ember lényegi problémáihoz kapcsolódik. Nagy jelentőséget tulajdonítok például az egészségmegőrzésnek. Arthur Schopenhauer filozófus mondása: Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.

Világéletemben mozgáspárti voltam, nagyon jó, ha az ember sportol. Amikor a küzdősportok befejezése után elkezdtem futni, akkor ócska tornacipőben, betonon futottam, és nem volt sem lépésszámlálóm, sem egyéb eszközöm, de azért elég boldog voltam – és nagyjából meg tudtam saccolni, hogy tíz kilométert futottam-e aznap vagy csak nyolcat. És gyűjtöttem ezeket az élményeket, s ezeket senki nem veheti el tőlem. Az viszont nagyszerű dolog, hogy egyre több okos eszköz van, amely az egészségtudatos életmódot segíti. De itt az informatikai fejlesztés egy dolog: a használat módja még fontosabb. Ennek tudatosításában is igyekszünk partnerek lenni.

S az egészség témaköre megint a felelősség kérdését veti fel. Az interneten lévő egészségkonzultációs oldalak például akár életveszélyesek is lehetnek. Olykor laikusok írják laikusoknak, tévhiteket is terjesztenek. Ezért is működünk együtt – egyik legrégebbi szakmai közösségünk, az Orvos-biológiai Szakosztály bevonásával - az IME-vel (Interdiszciplináris Magyar Egészségügy) a hazai egészségipar meghatározó folyóiratával és közösségével, hogy minél megalapozottabb szakmai vélemények kialakítása váljon lehetővé.

Az életünket az befolyásolja, ahol kételkedni is kell, ahol bizonytalanok vagyunk. Ha ott kapunk olyan információt, ami megmásíthatatlannak tűnő, de hibás, az óriási veszélyt jelent. Ennek észlelésében óriási különbségek vannak a generációk között. Egy mai gyereknek eszébe sem jut, hogy esetleg nem úgy van valami, hiszen „a tablet kiadta”. Óriási felelősség felhívni a figyelmet arra, hogy a kételkedés nem ördögtől való dolog.

Úgy érzem, az eszményed a tudatos felhasználó.

Többször beszéltem már a „három I-ről” (http://njszt.hu/neumann/hir/20160614/a-harom-i ). Ezek közül bizony az infrastruktúra kiépítése a legegyszerűbb. Az ismeret és az igény, az igény felkeltése nagyobb kihívás. Ebben az NJSZT tud segíteni. Hogy igényed legyen, hogy akarj élni valamivel, hogy az igény megfogalmazásával meg tudj fogalmazni újabb igényeket. Például hogy hogyan kellene egy ügyfélkaput olyanná tenni, hogy jól érezd magad benne. Hogyan kéne a személyes biztonságodat őrizni, hogy „minek ne üljél föl”. Az igény felkeltése központi feladat. Ahhoz pedig, hogy a kellő ismereteket elterjesszük, óriási marketing kell. 

Mondjuk ki végre: az információs társadalom meglévő eredményei iránti igény felkeltése és a még nem meglévő lehetőségekkel kapcsolatos igények megfogalmazására való serkentés nélkül semmi értelme az infrastruktúrának.

Gyakran mondod: Aki lemarad, az kimarad. Mégis alapvetően optimista vagy?

Igyekszem az lenni. De egész biztos, hogy lesznek vesztesek. Nem azért, mert tudatosan akarnak ellenállni, de nem jut el hozzájuk az információs társadalom üzenete, az életükből kimarad, de lehet, hogy ezt észre sem veszik. Mégis meggyőződésem, hogy fontos területen dolgozunk, mert a mentális jólét elérésében – ami nem jelent szükségszerűen pénzügyi „jóllétet” – az információs társadalom eredményei sokat segíthetnek. De emberi alapproblémákat nem oldanak meg. Aki lemarad, az kimarad – ez kétségtelen, de ha jön egy áramszünet, mindannyian kimaradunk.

Szerencsére az NJSZT irodájában van szünetmentes áramforrás… Jelenleg mivel foglalkozol, és mivel foglalkozik a társaság?

Jelenleg három-négy nagy projekttel foglalkozunk. Az egyik az informatikai biztonsággal kapcsolatos együttműködés. Szándékaink szerint - s reméljük, kölcsönös szándék szerint - próbálunk együttműködni a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel, mert nagyon fontos problémáról van szó.

Közben remélhetőleg legkésőbb októberre pilottanfolyamok keretében be tudjuk mutatni azt a pedagógus modult, amely révén a tanárok az infokommunikáció eszközeit sokkal tudatosabban használhatják a tantárgyaik oktatásához.

A múlt értékeit tekintve készülünk egy időszaki kiállításra közösen egy magángyűjtővel Budapesten majd Szegeden, s egy másik, igazán érdekes kiállítás népszerűsítésében együttműködünk a Magyar Nemzeti Galériával (http://njszt.hu/neumann/hir/20160713/a-magyar-muveszek-es-a-szamitogep )…

És még egy 2020-as, nagy nemzetközi konferencia, az ICPR (25th International Conference on Pattern Recognition) Magyarországra hozatalán is fáradozunk, a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Szakosztálya (KÉPAF) nevű szakmai közösségünkkel, valamint a Hungexpoval és a Diamond Congress Kft-vel együttműködve.

Az NJSZT az én szívügyem. Lehet, hogy jobb lenne úgy hozzáállni: „nem vagyok telhetetlen, jó lenne, ha csak egy picit jobb lenne…” De nem állhatunk meg, nálunk az információs társadalom fejlődésében nincs „uborkaszezon”.

Képes Gábor