Interaktív, Kreatív Tanártovábbképzés a Neumann Egyetemen

A pedagógus továbbképzés elismert és sikeres eleme lett a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) IKT pedagógusoknak modulja. Az ECDL Alapítvány által idén rangos nemzetközi díjjal elismert tananyag az NJSZT akkreditált pedagógus továbbképzési programjának fontos eleme, így került a Neumann Egyetem látókörébe. Most a „két Neumann” összefogásával tanárok ültek be az iskolapadba.

Napjainkban komoly infrastruktúrafejlesztés zajlik az oktatási szférában, az IKT eszközök órákon való használata pedig kihívást jelent a nem informatika szakos pedagógusoknak. Az NJSZT évek óta sikeres megoldást kínál erre, amely először pilotképzéseken, majd a digitális írástudás nemzetközileg elismert rendszerében (ECDL) is bizonyított.

A kecskeméti Neumann János Egyetem most Európai Uniós pályázat (EFOP-3.2.3-17) keretében új projekt megvalósításába kezdett Digitális módszertan és eszközrendszer fejlesztése Kecskemét és térségében címmel. A projekt megvalósításához együttműködési megállapodást kötött az NJSZT-vel.

IKT eszközökkel támogatott oktatás pedagógusoknak témában 30 órás továbbképzések indultak az NJSZT szervezésében. Az ECDL vizsgára is felkészítő képzés az IT biztonság, a szerzői jog, az oktatásban használatos információs és kommunikációs technológia alapjait adja át, a gyakorlati részben pedig a pedagógusok elsajátítják többek között a digitális pedagógia módszertanát, az online prezentáció, a tartalommegosztás és a tananyag- és tesztkészítés ismereteit.

A továbbképzéshez alapszintű informatikai ismeretek szükségesek – az oktatás pedig hatalmas sikerélményt ad a résztvevő középiskolai és általános iskolai tanároknak, akik szeptembertől már a „digitális bennszülött” tanítványok számára tarthatnak élményszerű, interaktív órákat.

A cél, hogy a pedagógusok megismerjék a digitális technológiák használatát a közoktatásban, hisz e nélkül már nem teljesíthetnek megfelelően. A képzés augusztus 27-től indult Kecskeméten, majd szeptembertől újabb csapat vesz részt rajta. Várhatóan Hajdúböszörményben is hamarosan, az elkövetkezendő két hónapban indulnak majd az IKT felkészítő továbbképzések  pedagógusoknak.

Az idén 50 éves NJSZT boldogan adja át tudását és tapasztalatait „fiatal névrokonának”, a kecskeméti Egyetemnek, amely nemrég vette fel Neumann János nevét.

A két intézmény közötti, sikeres együttműködés jó példával szolgálhat más intézményeknek is, melyek a továbbképzésben szívesen dolgoznak együtt egy olyan tudományos egyesülettel, amely a digitális kompetenciák terjesztésében több mint két évtizedes tapasztalatra tett szert az ECDL hazai vezetőjeként.