Szépen csillog! Egy ezüst és három bronz

Beszámoló a 2018. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási rendszerében az elmúlt három évtizedben több mint háromszázezer magyar diák vett részt – és mindannyiuk egyéni fejlődése nagy öröm számunkra. Kivételes büszkeség azonban, ha diákjaink nemzetközi sikereiről számolhatunk be, melyek „koronája” a nemzetközi diákolimpiákon való részvétel. Idén Japánban, Tsukoba városában került sor a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára, ahol 87 ország 335 versenyzője mérette meg magát – és a magyar diákoknak minden okuk megvan a büszkeségre.

Az eredményeink:
49. Gáspár Attila (ezüstérem)    Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
104. Molnár-Sáska Zoltán (bronzérem)    Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
151. Janzer Orsolya Lili (bronzérem)    Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
154. Noszály Áron (bronzérem)    Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen.

Külön örülünk, hogy Janzer Orsolya Lili már nem először bizonyítja, hogy a programozás az előítéletekkel ellentétben nem „férfimunka” – egyébként a világ legelső programozója, Ada Lovelace is nő volt.

A magyar eredmény a sokévi átlagnak megfelelő, bár gyengébb, mint ahogyan a 90-es években teljesítettünk, de az elmúlt három évben erősen javuló tendenciát mutat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy sajnos a jelenlegi NAT Kerettanterv még az alapokat sem biztosítja ahhoz, hogy a tanulók ilyen versenyen részt vegyenek. Az NJSZT semmilyen szellemi és anyagi ráfordítást nem sajnál ahhoz, hogy maximális mértékben ellensúlyozza ezt, a Társaság tehetséggondozási programja nemzeti küldetést vállal és hiánypótlónak tekinthető.

Az idei diákolimpián egyébként kiemelkedően szerepelt Kína, Dél-Korea, Oroszország, Belarusz, Kanada és Lengyelország. Magyarországnak is minden oka megvan arra, hogy tehetségeire büszke legyen, mindent elkövetünk, hogy „szürkeállományuk” később is a magyar egyetemi és kutatói szférát erősítse: ebben az NJSZT és az ELTE együttműködése nyújt segítséget.

Határozott összefüggés figyelhető meg az olimpiai eredményességünk, illetve a programozás versenyen indulók száma között. Míg a mostani években kb. 7-800 OKTV indulónk volt, addig a 90-es években 2500 körüli. A nagy induló létszám arra utalt, hogy akkor az iskolákban az informatika tanárok kiemelten foglalkoztak a tehetségesekkel, megadták nekik a szükséges alapokat és elindították őket a versenyeken. Erre építve 2 éves olimpiai felkészítővel volt esélyünk aranyérem szerzésre.

Sok sikeresebben szereplő ország példája azt mutatja, hogy az eredményes szerepléshez korszerű tehetséggondozó rendszerre van szükség. Ennek alapja ma is létezik, az NJSZT patinás versenyei: a Nemes Tihamér OITV és az Informatika OKTV. Erre épül a néhány éve indított Neumann János Tehetséggondozó Program, amely regionális szinten terveink szerint idén is 400, országos szinten pedig 60 tehetséges diák felkészítéséről szól, havi 1-1 foglalkozással. Ehhez a programhoz az NJSZT előállította a tananyagot, amelyet ingyen ad segédkönyv formájában a résztvevő tanulóknak.

A 30-35 fős diákolimpiai válogatóversenyt is egy felkészítéshez kapcsoljuk, amelyen a tavalyihoz hasonlóan 6 versenyzőt választunk ki. A verseny után következik az olimpikonok felkészítése, minden felkészítés után újabb versennyel, ahol kiválasztjuk a végleges, 4 fős olimpiai csapatot.

Ezután a csapat tagjainak kétszer egy hetes intenzív felkészülést tartottunk az ELTE-n. A felkészítéseken részt vettek a következő évi eredményes szereplés érdekében a CEOI csapat versenyzői is.

A diákok – és a felkészítő csapatot koordináló NJSZT – már a következő olimpiákra készülnek:

31. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, Baku, Azerbajdzsán, 2019
32. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, Szingapúr, 2020

Dr. Horváth Gyula csapatvezető és Dr. Zsakó László csapatvezető-helyettes, az NJSZT tehetséggondozásért felelős alelnöke beszámolója nyomán.

IOI 2018-as csapat
IOI 2018-as csapat

Szeretettel gratulálunk!!!