A digitális világ GPS-e

50 éve került fel a térképre az NJSZT

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) nemcsak tisztújítást tartott november 5-én, de 50 éves jubileumát is megünnepelte „családi és baráti körben”. A Gellért szállóban tartott gálavacsora résztvevőit Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója köszöntötte.

Nemcsak a jelenlévőket – köztük régi vezetőket, díjazottakat, szakmai munkatársakat – üdvözölte, de azokról is megemlékezett, akik már nem lehetnek köztünk. „Addig élsz, amíg emlékeznek rád.” – hangsúlyozta. Az emlékek megőrzését az is szolgálja, hogy jövő kedden, november 13-án Budapesten, a Zipernowsky Házban megnyitjuk NJSZT50 kiállításunkat, melyben Tarján Rezsőtől kezdve a Társaság számos nagy alakját megidézzük.

A múlt értékeinek megőrzése kiemelkedően fontos a Társaság számára, melyet az NJSZT világszínvonalú állandó kiállítása is bizonyít. A jelenhez való alkalmazkodás, így a digitális esélyegyenlőség eszménye és a digitális kompetenciák terjesztése – és a jövő befolyásolása, a tehetséggondozás és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, egyre erőteljesebb tevékenységek egyaránt meghatározóak a Társaságnak.

Dolgunk tehát van bőven az új 50 évben, de legyen időnk örülni is egymásnak – összegezte Alföldi István, aki azért hozzátette a közönségnek: „Nincs születésnap hosszú beszéd nélkül”.

És ajándék nélkül sem. A díszvacsora meghívottjai számára Alföldi István a Társaság történetéről szóló, exkluzív kiadványt és a nagy magyar informatikusokról szóló DVD-t adott át meglepetésként. (Ezek anyagát a későbbiekben a weben hozzáférhetővé tesszük.)

Gálavacsora 2018.11.05.

A Társaság leköszönő elnöke, Friedler Ferenc az eddigi hagyományok fontosságára, a Társaság szerteágazó hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerére, a Társaság ügyvezető igazgatója által megalapozott, stabil helyzetére hívta fel a figyelmet. „Köszönöm a lehetőséget, hogy hat évig lehettem az elnöke ennek a kiváló szervezetnek” – mondta. Nemcsak képletesen, de szó szerint is átadta a stafétát Dr. Beck Györgynek, az NJSZT aznap megválasztott, új elnökének.

Gálavacsora 2018.11.05.

Nagyon szép 50 év áll a Társaság mögött” – kezdte Beck György a köszöntőjét. A számos nemzetközi vállalat és hazai informatikai szervezet vezetőjeként ismert szakember 1978-ban lett az NJSZT tagja, akkor végzett a Szegedi Egyetemen, az első főnöke pedig Havass Miklós volt, aki jelenleg a Neumann Társaság egyik tiszteletbeli elnöke. Beck György felidézte, hogy a Társaság mind a fiatalok, mind az idősebbek számára meghatározó volt már akkor is.

Egy különös élménye is az NJSZT-hez fűződik: 1984 táján lehetőséget kapott, hogy előadást tartson Havannában. A szépséghiba az volt, hogy a konferencia nyelve az eszperantó volt.

Valószínűleg nem én lettem a legjobb előadó, s amikor 1997-ben első komolyabb díjam, a Neumann-díjat megkaptam, azt sem az eszperantó nyelvért ítélték oda. Sokkal inkább azért, hogy a Digitalt megnyertem, hogy szoftverfejlesztés nemcsak Amerikában, de Magyarországon történhet.

Gálavacsora 2018.11.05.

Beck György szerint az NJSZT az informatikai kultúra terjesztésének letéteményese hazánkban. Hatalmas feladat és kihívás a vezetése, mert méltónak kell lennünk Neumann életművéhez és a korábbi vezetőkhöz, akik a szakma abszolút meghatározói voltak. Napjainkban az informatika és távközlés óriási fejlődése, a digitalizáció olyan változásokat hoz, hogy a Neumann alapvető tevékenységére: az ismeretterjesztésre és iránymutatásra óriási szükség van és az ebben kifejtett tevékenység ezt alá is támasztja – emelte ki az új elnök.

Jellemzése szerint a Neumann Társaság a digitalizált világ GPS-e. Igazodási pont – ha valaki úgy érzi, eltévedt, hozzánk fordulhat.

Az ünnepi est folyamán a régi és az új elnök, Friedler Ferenc és Beck György közösen adták át a Társaság köszönő oklevelét régi, vezető munkatársainknak:

Bakonyi Péter, Dömölki Bálint, Havass Miklós, Sima Dezső, Vámos Tibor tiszteletbeli elnökök és Péceli Gábor korábbi elnök több évtizedes munkájával hozzájárult a Társaság eredményes működéséhez. Bari Ferenc, Bőgel György, Gyenizse Pál, Nagy Miklós, Zsakó László pedig a 2015-2018 időszakban alelnökként dolgoztak a Társaságért.

Gálavacsora 2018.11.05.
Képünkön balról jobbra: Friedler Ferenc, Beck György, Gyenizse Pál, Bakonyi Péter, Bőgel György, Bari Ferenc, Péceli Gábor, Zsakó László, Dömölki Bálint, Havass Miklós, Sima Dezső, Alföldi István