Diákolimpikonok és drónfutárok

Április 28-án ért véget az ELTE Informatikai Karán az IOI, CEOI és RMI nemzetközi versenyek hazai válogatóversenye, én pedig meglátogattam a srácokat a verseny végén a „Lovarda” fedőnevű számítógéplaborban, ahol a több mint száz számítógép és lapmonitor már azt a hangulatot és környezetet idézi, ahogy az IOI-n, azaz a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián kódolnak majd a versenyzők. A verseny utáni első pillanat légköre feledhetetlen: eufória és fáradtság – valóban a sportversenyeket idézően.  Talán „agyizomlázról” ritkábban beszélünk, de a szellemi teljesítmény és az utána való kellemes fáradtság érzése meghatározó ilyenkor. Én mégis faggatni bátorkodtam a versenyzőket és a verseny főszervezőjét is.

Sok kedves ismerőssel találkoztam, nemcsak a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályából ismerős tanárok, szervezők közül, de a diákok közül is. A Válogatóversenyeken a tehetséggondozási rendszerünkben feltűnt diákok krémje mérkőzik meg.

Elsőként Molnár István Ádámhoz mentem oda, aki a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulójaként már megnyerte, amit az ő életkorában egyáltalán meg lehet nyerni IT területén. Most sem csalódott az eredményében – később láttam, hogy a legtöbb pontot ő gyűjtötte, az idén Szegeden megrendezésre kerülő IOI-n és a magdeburgi Közép-Európai Informatikai Diákolimpián is a magyar delegáció tagja lesz. „Elég sok koordinátás feladat volt. A Drónfutár a második versenynap az első feladat volt, de azon értem el a legkevesebbet” – mondta tömören – és láthatóan fáradtan. Istvánt az édesanyja is elkísérte a versenyhelyszínre, vele is váltottam pár szót: „Nagyon büszke vagyok a fiamra – és kifejezetten azért nagyon örülök a diákolimpiáknak, mert nagyon szeret versenyezni. Ez az élete, hogy versenyezzen, részt vegyen, a kihívásokat tudja teljesíteni. Én magyar szakos vagyok, nehezen tudok neki segíteni – inkább ő segít nekem… De mellette vagyok, támogatom és maximálisan örülök a tetteinek, eredményeinek.”

A szintén IOI- és CEOI-delegációba került Czanik Pálnak (a budapesti Fazekas Gimnázium tanulójának) ragyogott az arca a lelkesedéstől – és szinte elhadarta élményeit: „Nagyon élveztem. Volt olyan forduló, ahol túl sokat kellett kódolni. Volt, ahol túl sokat kellett gondolkodni. De valahogy ez kiegyenlítődött. Az első fordulóban viszonylag hamar meglett a feladatok nagy része, viszont egy feladat egy részével eltöltöttem másfél órát.”

Régi ismerősként tűnt fel és már integetett is nekem Németh Marci, aki szintén a budapesti Fazekas Gimnázium tanulója – és a legtöbb versenyen ő szokott lenni a szóvivő, aki mesél nekem a benyomásairól. „Az első két forduló nem sikerült nagyon jól, túl sokat kockáztattam, egy stratégiai baki miatt nem szedtem össze mindenhol a pontokat. A második forduló jóval nehezebb volt, ezek közelebb álltak az IOI-s feladatokhoz. A Drónfutár borzalmas nehéz volt, még mindig nem tudom, mit kell benne csinálni. Ezen már a verseny vége felé bíbelődtem – és azt kommenteltem hozzá, hogy már éhes vagyok. Mert lehet üzeneteket küldeni a versenyt biztosító keretrendszerben - ami igen praktikus funkció, persze nem ilyesféle üzenetek céljára, hanem mert lehet jelezni, ha az értékelőrendszer hibás.”

Marci nagyon örült neki, hogy ismerős versenyzőkkel fog együtt szerepelni Magyarország színeiben. Ő az IOI-ra minősítettek közé került, jó barátokkal: „A második versenynap vége alapján az első IOI csapat ugyanaz, mint tavaly. A második csapatba is ismert versenyzők kerültek.” Nekem Tarján Bernát neve volt kevésbé ismerős, Marci rögtön bemutatta: „Ő matekból is nagyon ügyes és az utóbbi egy-két évben infózik is. Mármint nemcsak matematikaversenyeken tündököl, de IT-versenyeken is. Legutóbb az RMI-n, a Romanian Masters of Informatics versenyen is jól szerepelt”.

Első csapat és második csapat… Hogy is van ez? Itt a tehetséggondozó kollégák mindig kijavítanak: a legtöbb diákolimpia – az IIOT nevű versenyt leszámítva – nem csapatverseny. Az IOI-n és a CEOI-n is egyéniben indulnak a diákok. A csapatot hivatalosabb delegációnak nevezni. Ez a delegáció általában négy főből áll – de az IOI-n picit másként lesz. „Mivel Magyarország a rendező ország, két csapat mehet. A korábbi években a második csapat még nem versenyzett hivatalosan, most már azonos joggal indulnak.” – ezt már Dr. Horváth Gyula, Tehetséggondozási Szakosztályunk alelnöke, a válogatóverseny főszervezője mondta. Abban is segített, hogy megértsem, miért nem azonos diákok szerepelnek az IOI-n és a „kisebb”, regionális CEOI-n. A CEOI-ra legfeljebb tizenegyedikes tanulók mehetnek – magyarázta.

Gyula is láthatóan nagyon fáradt volt közvetlenül a verseny után. A feladatokról faggattam és hogy milyen munka van ezek mögött: „A célt teljesítették a feladatok. A lényeg, hogy kiválasztódott az a 8 illetve 4 versenyző, akik méltóképp képviselhetik Magyarországot. Gyakorlatilag egy hónapig semmi mást nem csináltam, csak a versenyre készültünk. Mellettem még Németh Zsolt, Noszály Áron, Varga Péter voltak felelősek a feladatkiválasztásért – és Nikházy László is dolgozott a feladatkidolgozáson, illetve ő írta az online értékelő rendszert is, amit az idei IOI-n is használnak majd. Ez csapatmunka. Van egy feladatkidolgozó alkalmazásunk, egy GitHubos környezet, melyben minden feladatnak ott vannak az adatai – és egy táblázat tartalmazza a feladatokat. Minden közreműködő hozzászólhat, linkek alatt megnézheti a feladatleírást, a szerző, a lektor, a tesztelő nevét. Ez egy zárt felület, ahol felhőalapon tudunk dolgozni. Itt folynak a viták, hogy a feladatszövegben, tesztekben mit kellene változtatni. Az OKTV- és Nemes versenyeken is használjuk ezt a megoldást. Így a legjobb, legpontosabb feladatok reprezentálják az algoritmikus gondolkodás főbb témáit – és igazából ez a verseny tétje: itt nemcsak a programozás, de a fejlett algoritmikus gondolkodás is fontos.”

A diákok többször szóba hoztak nekem egy Drónfutár nevű feladatot, picit úgy éreztem, ez volt a „mumus” a feladatok között. Megkérdeztem Horváth Gyula tanár urat erről is: „A Drónfutár esetén maga a feladat könnyen érthető, de fifikás kidolgozni. A történet szerint Manhattanben a leghíresebb pizzéria drónokat alkalmaz a házhozszállításra. Ingyen szállítanak, de biztosítani kell, hogy ahova megy a drón, ott fel is töltheti magát. Csak „szögletesen” közlekedhet az úthálózaton (Manhattan sajátossága az egymásra merőleges utcák hálózata). A versenyzőknek ki kellett számolni, hogy mekkora legyen a drón kapacitása, hogy mindenhova oda tudjon menni. Néhány rejtett összefüggést össze kellett szedni, meg kellett érteni ehhez. Maximális pontot (100) senki nem ért el ebben, 65 volt a legtöbb.”

Feltehetően a nemzetközi mezőnyben sem lenne nagyon másként, még abban sem vagyok biztos, hogy a manhattani helyismeret előnyt jelentene. Az algoritmusok ismerete annál inkább. A diákok felkészítése a Neumann Társaság által biztosított keretek között folytatódik – a diákolimpiákról pedig természetesen tudósítunk majd!

Képes Gábor