Közösségben jobb! Szakosztályaink tevékenységei

Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.

Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által támogatott és ösztönzött munkálatok gazdagságát – és ezzel az IKT-tudományok szépségeit is fókuszba helyezzük.

Közösségben jobb! – Társaságunk segít, hogy egy-egy témakör kutatói, oktatói közösen alkothassanak.

Az E-szolgáltatások minősége szakosztály az NJSZT Báthori utcai előadótermében és az Óbudai Egyetemen is értékes előadásokat szervezett. Dömölki Bálint a Gondolatok egy pragmatikus információelméletről című, a Magyar Tudományban megjelent tanulmányát ismertette, Vitályos Gábor Az interaktivitás tudományába nyújtott betekintést workshopján. A workshopok sora folytatódik – e mellett a szakosztály referált folyóiratokban megjelenő publikációk megjelentetését is támogatja, valamint tapasztalataik felhasználásával egy virtuális iroda demo rendszer kialakítására törekednek.

A Fogyatékkal Élőket Támogató Szakmai Közösségünk 2016-ban az ECDL JAWS modul vizsgafeladatain, a helyettesítő modul, képernyőolvasó és optikai karakterfelismerés modul – JAWS/OCDL – frissítésén, naprakészen tartásán dolgozott, valamint folyamatosan részt vesznek az NJSZT országos programjain. Várható, hogy idén szakmai konferenciát is szerveznek.

Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórumunk (GIKOF) a múlt évben is kiadta a SEFBIS Journal folyóiratot, nemzetközi konferenciák szervezésében és fiatal tehetségek támogatásában vett részt a gazdaságinformatikai szakokat oktató egyetemek együttműködésében. A hallgatóknak minikonferenciát is rendeztek. E mellett az év kiemelkedő eseménye volt az OGIK Gazdaságinformatikai Konferencia Dunaújvárosban. A GIKOF idén is folytatja nemzetközi hatóerejű tevékenységét.

Számítógépes Grafika és Geometria Szakosztályunk (GRAFGEO) tagjai márciusban rendezték meg az MTA SZTAKI-ban a 8. Magyar Számítógépes Grafika és Geometria konferenciát, ősszel pedig Hong Yan tartott ugyanott előadást, Coherent Pattern Detection in Multidimensional Big Data címmel. Idén Szovátán tartottak előadást a szakosztály tagjai, valamint több szakmai előadást terveznek a témakörben a SZTAKI-ban és más intézményeknél.

A HCI&DfA – Ergonómiai Tervezés Mindenkinek Szakosztály tagjai Linzben vettek részt az ICCHP konferencián, e mellett októberben Veszprémben bonyolítottak le egy immár kétnapos, nemzetközi konferenciává kiteljesített szimpóziumot, a XV. Lux et Color Versprimiensist. Idén Budapesten is terveznek bemutatkozó workshopot tartani, e mellett folytatódik a veszprémi szimpóziumok sorozata is. Ígéretes, hogy szakterületük bemutatására könyvet is terveznek írni és szerkeszteni az év folyamán.

Humán Mechanikai közösségünk nemcsak tudományos konferenciákon vesz részt, de egy laboratóriumot is működtet, amely talán Európában is egyedülálló módon képes normálistól eltérő fejlődésű vizsgálati személy fogadására, állapotának felmérésére biztonságos, gyors, fájdalommentes módon. A 2016 során teljesen mobillá tett laboratórium egyes kórképek feltérképezését, terápiák jobb kiválasztását és hatásmechanizmusuk vizsgálatát szolgálja. A szakosztály iskolákkal is kapcsolatba lépett, valamint tananyagfejlesztésben is részt vett. Számos új projektet is indított, ilyenek például a mozgásvizsgálat lehetőségei a lovasoktatásban, sportesések vizsgálata.

Informatikai Kutatást és Oktatást Népszerűsítő Körünk (IKON) célja a fiatal, informatikát tanuló hallgatók oktatásának, szakmai és társadalmi életének támogatása. Ennek szellemében a szakosztály nyolc, különböző egyetemeken tanuló informatika tanár szakos hallgató részvételét támogatta az InfoÉra és INFODIDACT konferenciákon, melyeken az IKON különálló szekcióval is rendelkezik. Menő az informatika? Hogyan lehet a való világot és az informatika világát közelebb hozni egymáshoz? – a hallgatók ilyen kérdésekre is választ kerestek és találtak a szekcióban. E mellett az IKON a Nemes Tihamér, az Informatika OKTV és a Logo OSZTV munkálataiba is bevont hallgatókat. A szakosztály 2017-ben szakkört szervez informatika tanár szakos hallgatóknak, valamint a versenyekben és konferenciákon folytatott tevékenységeit sem hanyagolja el.

Az Informatika Történeti Fórum (ITF) a múlt emlékeinek megőrzése jegyében folytatta nagy szakmai műhelyeket bemutató előadásait: a 90 éves Magyar Rádióról az Óbudai Egyetemen, a MATÁV évtizedeiről a Magyar Telekom székházában, a MOM-ról a Csörsz utcában hallhattunk előadásokat. Az Óbudai Egyetemen – mellyel az év során az NJSZT együttműködési szerződést is kötött  - megnyílt az ITF leköszönő elnökének, Kutor Lászlónak az IT Evolúció című állandó tárlata. Az ITF 2016-ban és 2017-ben is folytatja a nagy hazai műhelyeket bemutató rendezvényeket, szorosabb együttműködésre törekszik az NJSZT Informatika Történeti Kiállításával – és folytatódik az Informatikatörténeti Adattár (iTA) projekt is, melynek keretében többek között videoportrék készülnek a hazai informatika nagy alakjairól.

A Képfeldolgozók és Alakfelismerők Szakosztálya (KÉPAF) 2016-ban és idén is Romániában, Szovátán rendezte meg éves KÉPAF konferenciáját és részt vesz a nemzetközi szakmai közéletben is (IAPR).

Közoktatási Szakosztályunk Ponticulus Hungaricus címmel webfolyóiratot ad ki az informatikai kultúra terjesztésére, HÓDítsd meg a biteket címmel versenyt szervez, valamint számos alkalmat megragad az informatika népszerűsítésére (Kutatók éjszakája, Lányok napja, Kódolás napja, Scratch nap). Izgalmas kezdeményezés, hogy kimondottan lányoknak szóló játékfejlesztő versenyt is támogat a Közoktatási szakosztály Scratch Meccs néven.

A Magyar Fuzzy Társaság 2016-ban és 2017-ben is számos nemzetközi konferencián képviselte szakterületét. Novemberben Budapesten rendezték meg az IEEE CINTI szimpóziumot.

A Mesterséges Intelligencia Szakosztály pedig mind a múlt évben, mind idén Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát tartott.

Multimédia az Oktatásban (MMO) szakosztályunk NJSZT-MMO nemzetközi konferenciát tart (múlt évben Keszthelyen, idén várhatóan Kolozsvárott), szakmai díjakat ad ki – és JAMPAPER címmel folyóiratot működtet.

1970-ben alakított Orvos-biológiai Szakosztályunk számos eszmecserét tartott és tart olyan kiemelkedően fontos témákban, mint az interneten elérhető lakossági egészségügyi információk hitelessége, az egészségügyi intézményi adatok védelme, az informatikai biztonság. Nagy, éves konferenciája a Neumann Kollokvium, melyet 2016. decemberében Szegeden tartottak meg, idén Budapestre tervezik az eseményt. Az informatikai szakemberek tapasztalatcseréjét szolgálják az évente megrendezett Fieszták és a 2016-ben Szegeden megrendezett Telemedicina Konferencia is.

A Robotika Szakosztály több fórumon is népszerűsítette a robotika kérdésköreit, a Szakosztály elnöke, Istenes Zoltán az NJSZT jubileumi Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján tartott előadást. A szakosztály idén jelentősen növeli aktivitását: RobotNapot és egy mindenki számára nyitott robotversenyt szervez, újra szeretné indítani szakmai szemináriumai sorát is.

Szoftverminőség Menedzselése Szakosztályunk múlt évben és idén is vezető szerepet vállalt az EuroSPI nemzetközi konferencia szervezésében. A 2016-os, grazi tanácskozásról szóló beszámoló itt olvasható. A szakosztály továbbra is ellátja Magyarország képviseletét az IFIP TC2 bizottságában is.

Tehetséggondozási Szakosztályunk munkáját alighanem sok olvasónk ismeri, hiszen a szakosztály számos, országos versenyt bonyolít le. Ilyenek a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny, a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny, a Kovács Győző által alapított Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny. A szakosztály részt vesz a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia munkálataiban, diákolimpiai válogatóversenyeket szervez, a felkészítéssel kombinálva.

A 2003-ban elindított Neumann János Tehetséggondozási Program keretében regionális és országos szakköröket tart.

A Tehetséggondozási Szakosztály e mellett online tananyagot készített, ELTE TÁMOP pályázat keretében. Múlt évben már beszámoltunk arról is, hogy a tehetséggondozás "nagyágyúinak" számító két intézmény, az ELTE és az NJSZT tehetséggondozási programja összeért. Programjaink összekapcsolásával átjárást biztosítunk hallgatóinknak, így az NJSZT által felfedezett és képzett tehetségek mostantól azonnal átléphetnek az ELTE IK tehetséggondozó rendszerébe.

Térinformatikai Szakosztályunk részt vesz a Smart City országos rendezvényeken, a BME EIT Smart City fórum munkájában. Kiemelt programjaként 2014 óta a középiskolások 50 órás foglalkoztatását koordinálja Baján és Kiskőrösön, a szakosztály, a területi szervezet, az önkormányzatok és középiskolák együttműködésével. Az IKER 1-2 programok kiépítésében, a 2017 februártól induló tanfolyamok előkészítésében is komoly részt vállaltak Bács-Kiskun megye déli részén. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Kiskőrös város Polgármesteri Hivatala közös konferenciát rendezett június 13-án, Kiskőrösön, Intelligens kisváros, intelligens régió címmel. A tanácskozás szervezésében az NJSZT Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és a Társaság Térinformatikai Szakosztálya is részt vett. Várhatóan idén is sor kerül Smart City Konferenciára és szakmai és oktatási fórumokra a szakosztály szervezésében.

A Webalkalmazások Fejlesztése Szakosztály múlt év októberében, sok száz fő részvételével Magyarországi Web Konferenciát szervezett, az Óbudai Egyetemen rendezett tanácskozást idén is megrendezik. E mellett a szakosztály idén a tehetséggondozásból és – technológiai index fejlesztési projektje révén – a minőségbiztosításból és oktatásból is kiveszi a részét.

Közösségben jobb! – reméljük, hogy ezzel az ízelítővel is kedvet csináltunk a szakosztályaink munkáiban való részvételhez.