50 éves az ESZR
„A Szovjetunióban azért izgalmas élni, mert sosem lehet tudni, mit hoz a múlt” – jutott eszembe a korhű vicc, mely a rehabilitációkra, de a történelem átírására és az ahhoz való alkalmazkodásokra is utalt. Ha eltekintünk a korjellemző szarkazmustól, annyi marad: „Izgalmas, mert sosem lehet tudni, mit hoz a múlt” – ez viszont mindenkor igaz és nem csak a Szovjetunióban, hiszen „mélységes mély a múltnak kútja” és rengeteg, jelent formáló összefüggés még felfedezetlen.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) egyik legaktívabb szakmai közössége az Informatikatörténeti Fórum (iTF), amelyben senior tagjaink és a múlt kutatói egyaránt megtalálhatók. Nem átírni, hanem megérteni akarják az informatikatörténetet – és az NJSZT alap küldetésének megfelelően („Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt”) menteni, regisztrálni, amit lehet. A szakmai közösség digitális adattárat gondoz és évente többször rendezvényeket tart, melyek előadásait szintén rögzíti: március 9-én az idén 50 éves Egységes Számítógép Rendszerre (ESZR), a szocialista országok közös informatikai programjára emlékeztek. Az Óbudai Egyetem Audmax termében mintegy kétszáz, főleg „ezüsthajú” informatikus jelent meg, s ahogy e sorok írója megjegyezte: az egy négyzetméterre jutó legendák száma maximális.
Az előadásokból is kiderült, hogy egy ellentmondásos, már a maga idején is kritikákkal illetett program volt az ESZR – az idősebb informatikusok szocializációjához és a számítástechnikai kultúra elterjesztéséhez mégis nagyban hozzájárult intézményrendszere.
Köszöntőjében Tick József, az NJSZT iTF elnöke kiemelte: nemcsak az ESZR 50 éves idén, de az NJSZT is, amely egy olyan közösség, amely nemcsak a múlt fontos pontjainál volt jelen, de napjainkban is rendkívül széles spektrumban, aktívan működik.
Az ESZR rendezvényt Németh Pál – az esemény ötletgazdája – moderálta.
Dömölki Bálint bevezető előadásában az ESZR szovjet előzményeit mutatta be – Isaak Brukot és az informatika más szovjet úttörőit. Azzal együtt, hogy a kibernetika megítélése nem volt egyöntetűen pozitív a Szovjetunióban – sok forrás szerint „veszélyes polgári áltudománynak” tekintették -, az első számítógépes intézet alapítását 1948-ban az akkori kormányfő hagyta jóvá – aki történetesen maga Sztálin volt.
Dömölki Bálint bemutatta az első szovjet számítógépcsaládokat – köztük az M-családot, melynek M-3-as változata alapján készült az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 is, többek között Dömölki Bálint és Németh Pál tevékeny részvételével.
Dömölki előadásában egy meglehetősen fejlett, szinte világszínvonalú, de rendkívül széttagolt kutatási-fejlesztési világot ismerhettünk meg – melynek a tudományos és katonai projektek az erősségei voltak, az adatfeldolgozás kevésbé. Majd új korszak következett 1967-68-ban, amikor az IBM360 gépcsalád mintának jelölésével megszületett az ESZR – melyet sokan ésszerű lépésnek, egységesítésnek, mások a „lemaradás befagyasztásának” értékeltek. Valószínűleg egyébként a helyeslőknek és a kritikusoknak egyaránt igazuk volt.
1968 februárjában Koszigin miniszterelnök levele jelezte a szocialista országok számára, hogy az ESZR lesz a számítógépes fejlesztések jövője. Kormányközi Bizottság – és Főkonstruktőri Tanács alakult. Az ESZR hazai előkészületeiről már Németh Pál beszélt. Elektronikus számítógépek gyártása kapcsán 1968-ban „Nyugaton”, azaz Párizsban is tárgyalt magyar delegáció – az első moszkvai tárgyaláson pedig Kiss Árpád képviselte az országot. A Főkonstruktőri Tanács tagja Náray Zsolt lett, akinek vezetésével 1968 végén létrejött a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI). A magyar vállalás a legkisebb ESZR-gépre (R10) és a MOM-nál, a Videotonnál és más, fontos cégeknél megszülető perifériákra vonatkozott – derült ki az SZKI későbbi vezérigazgatójának szavaiból.
Rezsnyikov Garij rendkívül korfestő, szellemes előadása az ESZR szervezeti kultúrájába engedett betekintést. Megismerhettük a „nyakkendő nélküli” főkonstruktőri értekezletek atmoszféráját és a korabeli munkatársak sommás megjegyzését: „Annál állandóbb nincs, mint egy ideiglenes munkacsoport.” Rezsnyikov Garij ma is úgy látja, hogy az IBM-kompatibilitás „nem volt buta dolog” – hiszen míg Oroszország az írás elterjesztésében a latin helyett a cirill betűket választotta, legalább az informatika világában nem szigetelte el magát.
Álló Géza a Videotonnál gyártott számítógépek köré épült, izgalmas mélytengeri kutatást mutatta be példaként. „Több a repülőroncs a tenger fenekén, mint tengeralattjáró-roncs az égen” – kezdte Földön és vízen című előadását, amelyben a nagy tisztaságú fémek tenger alatti kutatásának informatikai módszereit ismerhettük meg egy nemzetközi projekt tükrében.
Kázsmér János – a Videoton Számítástechnikai Gyár alapító igazgatója, a Videoton volt vezérigazgatója – a hadiiparban és a szórakoztató elektronikában nagy nevet szerzett, rentábilis VT gyár bekapcsolódását mutatta be az ESZR rendszerébe. A francia CII 10010 alapján született Videoton 1010B, majd a szintén francia MITRA15 alapján készült R10 licenctermékek voltak, a francia minta és az együttműködés módja is eltért a többi ESZR-országban alkalmazott gyakorlattól. Kázsmér János előadásából megismerhettük a Videoton viszonyulását az EMG, az SZKI, a KFKI tevékenységéhez. Gondolatait Újvári Zoltán folytatta, aki ismertette a számítógépes ipar hazai zászlóshajójának tartott Videoton számítógépeinek adatait, architektúráját és a kapcsolódó gyártmányokat, például a rendkívül népszerű VT-340 displayjel kezdődő terminálcsaládot is.
„Az R10 úgy volt kompatibilis az ESZR-rel, hogy 220V-ról működött” – ezt a tréfás mondást már Németh Pál idézte fel.
A Videoton megbízásából az SZKI által, Németh Pál főkonstruktőr vezetésével fejlesztett, IBM370/125-115 prototípusoknak megfelelő R15 számítógépet mutatta be. Az SZKI megrendelésére a számítógépet a SZKÜBT (Számítástechnikai Kísérleti Üzem Betéti Társaság) gyártotta le.
Ez a berendezés kis példányszámban készült ugyan a 80-as évek elején – részletes ismertetésére az NJSZT I. Országos Kongresszusán került sor 1979-ben -, de volt olyan példánya, amely 1997-ig (!) üzemelt az egyik budapesti felhasználónál. Komoly sikere volt 1979-ben az ESZR-MSZR moszkvai kiállításán, ahol ez volt szinte az egyetlen gép, amely élő alkalmazásokat mutatott be.
Tóth Tamás az IBM – ESZR viszonylatot mutatta be – hiszen az IBM munkatársaként rendszeres kapcsolatban állt az SZKI-val. „Ti a 70-es években startupperek voltatok” – szólította meg kollégáit, mert az akkori intézetek miliőjének az innováció iránti igény is része volt. Értékelése szerint azonban a kommunikáció és marketing nem volt megfelelő.
„Az élményeiteket osszátok meg, ne a ’dobozt’!” – összegezte gondolatait arról, hogy az informatikatörténetben is mennyire fontosak a gépekhez kapcsolódó történetek és az azokból kibontakozó kultúra.
Szentiványi Imre a NOTO-OSZV vállalat kapcsán az import ESZR-gépek választékát, az ezekkel kapcsolatos műszaki tapasztalatokat, a hardvertesztek, kompatibilitási tesztek nehézségeit, a különböző országokból érkező gépek legkülönfélébb hazai cégeknél való megjelenését, míg Vidor Tamás az import gépek szoftver ellátottságát ismertette.
Az import ESZR-gépek körül számítógépes kultúra virágzott fel a 70-es években – és az IBM Magyarországtól vásárolt szoftverek is megjelenhettek. Az ESZR Software Klub az NJSZT szakmai közösségeként működött és fontos felhasználói bázist jelentett.
Az eseményt kerekasztal-beszélgetés zárta. Sándory Mihály, Kovács Ervin és Tolnai János beszélgetett Dömölki Bálint moderálásával. Sándory Mihály – a KFKI egyik vezetőjeként – Klatsmányi Árpáddal és Náray Zsolttal együtt a kezdet kezdetén foglalkozott azzal a gondolattal, hogy érdemes-e számítógép licencet vásárolni. E mellett a KFKI folytatta a TPA-számítógépcsalád gyártását – és a Videotonnal is gyümölcsöző együttműködést folytatott. Sándory Mihály kiemelte Sebestyén János vezető szerepét is az ESZR-rel kapcsolatos programokban.
A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy az ESZR áttörte a számítógép-fejlesztés politikai akadályait, jelentős erőforrásokat csoportosított erre a területre. Sokan szereztek informatikai tapasztalatokat egy nemzetközi együttműködésben, bizonyos világlátásra is szert téve. Azonban a technológiai lemaradásban, a döntéshozatali mechanizmusok lassúságában hamar megmutatkoztak a gyengeségek is.
A kerekasztalt Szabó Máté (Carnegie Melon, USA) hozzászólása egészítette ki az ESZR nyugati megítéléséről.
Az ESZR az informatika egy lezárt, de jelentős fejezete, amelyről méltó, árnyalt módon emlékezett meg az NJSZT ITF rendezvénye.
Képes Gábor
