Idén 50 éves a Számítástechnikai Koordinációs Intézet, a 70-es, 80-as évek Magyarországának egyik legfontosabb és leginnovatívabb informatikai intézménye. Az SZKI első kerületi épületében ma az Alkotmánybíróság található (ez a tény jellemző az SZKI egykori méreteire és jelentőségére is), az alapító, a minden egykori munkatársa által megkérdőjelezhetetlenül tisztelt Náray Zsolt személyét pedig civil kezdeményezésre idén tíz éve emléktábla örökíti meg az épületen belül – ez azonban az Alkotmánybíróság védettsége miatt nehezen hozzáférhető.

Immár több évre nyúlik vissza az a civil kezdeményezés, amely azt célozta, hogy Náray Zsolt nevét viselje az Alkotmánybíróság mellett található Donáti lépcső. Ezt a kezdeményezést a múlt évben Társaságunk is felkarolta, mert kiemelten fontosnak tartjuk, hogy Náray életművét közismertté tegyük. Az eredeti kezdeményezést kibővítve jeleztük az I. kerület Önkormányzat felé, hogy nem feltétlenül a Donáti lépcső átnevezéséhez ragaszkodunk (amely a 19. század óta viseli a Donáti nevet, a rá merőleges utcához hasonlóan), hanem egy még névtelen közterület elnevezését is felvetjük.

Sajnos a 2018-2019-ben lefolytatott, hosszas levélváltások után az I. kerületi Önkormányzat a mai napon jelezte felénk, hogy nincs módjuk közterületet átnevezni, még névtelen közterületet pedig nem tudnak biztosítani.

2017-ben, az óbudai önkormányzat számára is presztízsnövelő módon, az NJSZT kezdeményezésére közterületet neveztek el Jánosi Marcellről. Az óbudai siker alapján úgy gondoltuk, lehetséges az önkormányzatok számára is örömteli módon közterület elnevezése.

Sajnáljuk, hogy ez Náray Zsolt esetében nem lehetséges, de az indoklást el kell fogadnunk.
Ez azonban Náray Zsolt emlékének fontosságát nem csökkenti.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság úgy gondolja, Náray életműve és annak „koronája”, a fél évszázados SZKI a magyar informatikai örökség fontos része. Ennek szellemében az év folyamán (várhatóan ősszel) lehetőséget biztosítunk rá, hogy a legméltóbb helyen, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában kamarakiállítással emlékezzünk az SZKI50-re.

Náray Zsolt az Adattárunkban: http://itf2.njszt.hu/szemely/naray-zsolt
A Számítástechnikai Koordinációs Intézet az Adattárban: http://itf2.njszt.hu/intezmeny/szki