A digitális készség nem minden…

…De digitális készség nélkül minden semmi. Ez volt Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója alapgondolata az Informatikai és Könyvtári Szövetség által immár huszadik alkalommal megrendezett Internet Fiesta március 28-i záró konferenciáján tartott előadásán.

Az Internet Fiesta 20 éves születésnapját ünneplő eseményen az NJSZT-ről, mint együttműködő partnerről tartott előadást az ügyvezető igazgató.

Társaságunk a kezdetektől elkötelezett szakmai partnere, és lehetősége szerint számos esetben kiemelt mecénása is volt a Fiestának.

Az előadás gondolata Arthur Schopenhauer szép mondásának parafrázisa, az eredeti szerint: Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.

A digitális térben a digitális készségek nélkül valóban semmivé foszlik testi-lelki jól-létünk, épp ezért a megfeleltetés „betalált”, az előadás nagy sikert aratott.

A Hozzáférést mindenkinek elvétől a Készséget mindenkinek elvéig jutottunk Alföldi István szerint. A digitális kompetenciák fejlesztésében pedig az NJSZT vezető szerepet játszik a társadalomban – ennek jelentősége az elmúlt két évtizedben radikálisan növekedett.

A könyvtár – kommunikáció – internet nagy hármasát körüljáró eseménynek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adott otthont – a rendezvény rangját és az NJSZT kötődését jelzi, hogy az ügyvezető igazgató mellett Társaságunk két tiszteletbeli elnöke, Bakonyi Péter és Vámos Tibor is izgalmas előadást tartott a konferencián.

 

(Alföldi István a 20 éves évforduló emlékére köszönő emléklapot vett át Ramháb Máriától, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnökétől.)