24. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI 2017)

Beszámoló
24. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI 2017)

CEOI 2017 — Ljubljana, Szlovénia, 2017. július 10 – 15.


Résztvevő országok: Ausztria, Azerbajdzsán, Csehország, Grúzia, Horvátország, Izrael, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia.

Szlovénia rendezőként 2 csapatot indított, így 15 csapat 58 versenyzője vett részt az olimpián.

A magyar olimpiai csapat tagjai:
Csapatvezető: Horváth Gyula, Horváth Győző

Szlovénia a rendezésével visszakerült a hivatalos CEOI országok közé, Olaszország pedig érdeklődött a tagság iránt.

Csapatunk a válogatóverseny után többnapos intenzív felkészítésen vett részt, összesen 13 napig az ELTE-n készültünk. A felkészítés során – az eddigi versenyek tapasztalatait figyelembe véve – olyan ismeretek elsajátítása volt a cél, amelyek felhasználásával megoldhatók az utóbbi években gyakori feladattípusok.

A versenyt a CEOI szabályainak megfelelően bonyolították le: a versenyzőknek mindkét versenynapon 3-3 feladatot kellett megoldani öt óra alatt.

Jó eredményt Lengyelország, Horvátország, Románia és a meghívott Grúzia csapatai értek el.

Magyarország csapata a 15 csapat közül a 7. helyezést érte el.

Bár már rég fordult elő, hogy három érmesünk is volt, az eredmény mégis kicsit gyengébb a tavalyinál, de a korábbi évek többségénél jobb.

Csapatunk idei eredményei:

20. Busa Máté (bronzérem), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
21. Gáspár Attila (bronzérem), Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
28. Janzer Orsolya Lili (bronzérem), Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
33. Noszály Áron, Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen

A következő olimpiák:
•    25. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia, Lengyelország, 2018
•    26. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia, Szlovákia, 2019
•    27. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia, Magyarország, 2020

Magyarország legközelebb 2020-ban kerül sorra, mint CEOI rendező.

2017. július 21.

 

Dr. Horváth Gyula, csapatvezető   

Dr. Horváth Győző, csapatvezető-helyettes

NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály