Neumann Verseny 2018 - Versenyfelhívás


A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a Szekszárdi I. Béla Gimnázium ismét meghirdeti a 2018. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt,

14. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt,

az alapító, Kovács Győző szellemében.

A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására, az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül.

A versenyzők a következő nyolc kategóriában küldhetnek be pályaműveket:

1. Oktató programok,* amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló /konzultáció nélküli tanulására alkalmasak 
2. Alkalmazói programok. Valamely felhasználói probléma megoldására készített alkalmazás.
3. Játékprogramok. A versenyzők saját maguk által készített játékprogramjaikkal versenyezhetnek.
4. Megépített (digitális) automata berendezés (hardver) és vezérlése (szoftver)*
5. Számítógépes művészeti programok, Számítógépes grafika, zene.
6. Számítógéppel támogatott tervezés - Ebben a kategóriában várjuk a különböző CAD programokkal megszerkesztett tervrajzokat, látványterveket.
7. Animáció – Számítógéppel előállított animáció.
8. WEB** -es felületeket készítő, CMS rendszereket tevőlegesen adaptáló versenyzők pályamunkáit várjuk

* osztatlan kategória, általános- és középiskolások együtt versenyeznek

** csak általános iskolásoknak kiírt kategória

Nevezési feltételek: A versenyen bárki részt vehet, (általános és középiskolás diákok, egyetemisták), aki a döntő induló napjáig, azaz 2018. március 22-ig a 20. életévét még nem töltötte be. A versenyre - hagyományosan - egy pályázatot több versenyző közösen is készíthet.

A nevezés a verseny honlapján a http://www.ibela.hu/neumann címen elérhető on-line felületen történik.

Nevezési határidő: 2018. március 2.

A nevezés előtt a pontos feltételek megismerése céljából olvassa el a Versenyszabályzatot!

A verseny kétfordulós. Az első forduló az előzsűri, a második forduló a döntő.
A verseny első fordulója. A beérkezett pályázatokat a rendezők előzsűrizik. Az magyarországi előzsűri tagjait tolna megyei iskolákból felkért, független informatika tanárok, szakemberek alkotják. A zsűrizés nyilvános.

Az előzsűri 2018. március 14- ig küld értesítést azoknak a versenyzőknek, akik a külhoni elődöntőkből bekerült versenyzőkkel kiegészülve a döntőbe kerülnek.

A döntőbe jutott versenyzők maximális száma 80 fő.

A döntő. A 2018. március 22-23. között az Szekszárdi I. Béla Gimnáziumban kerül megrendezésre. A pályázóknak (csoportos pályázat esetén maximum 2 fő) a rendező szállást biztosít, nevezési díj nincs. A pályázók itt mutatják be személyesen pályamunkáikat. A verseny döntője, a zsűri pontozása és az eredmények nyilvánosak. A verseny döntőjébe került tanulók (kategóriájuk 1-3 helyezettjei biztosan) a verseny támogatói által felajánlott értékes díjakat kapják.

A versennyel kapcsolatos további információkat a neumann [dot] ibela [desktop] gmail [dot] com e-mail címre írt levélben, illetve http://www.ibela.hu/neumann honlapról lehet megkapni.

A nevezés határideje: 2018. március 2.

A vajdasági és erdélyi elődöntők időpontjait a helyi szervezők határozzák meg.

Szekszárd, 2017. szeptember 1.

Alföldi István, ügyvezető igazgató, NJSZT

Dr Zsakó László, zsűrielnök

Hajós Éva, a gimnázium igazgatója
 

Csatolmány(ok)Méret
2018_verseny_szabalyzata.pdf260.94 kB
2018_palyazati_felhivas.pdf200.35 kB