Robothajnal robotkakassal - MIRK2019

Azt már mindannyian tudjuk, hogy robothajnal hasad, a robotika és mesterséges intelligencia annyira fontos területek, hogy az ipar, a gazdaság, a mindennapi élet minden területét át fogják alakítani – és ennek első sugarai, jelzései már érezhetőek mindenki számára.

Hogy a robothajnalt robotkakas jelzi, azt csak az tudja, aki ellátogatott a Magyar Ifjúsági Robot Kupa nyíregyházi döntőjére, ahol brémai robotmuzsikusok húzták el a nótánkat.

A nagy sikerű budapesti ligák után április 5-én Nyíregyházán tartották meg a MIRK-et, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) fő támogatásával, a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézetében.

Hogy miként került föl Nyíregyháza a robotika világtérképére, azt Simon Béláné dr. - az NJSZT múlt évi Életműdíjasa - tudja a legjobban. Ő alapította a versenyt 2007-ben, mint a RoboCup Junior magyarországi válogatóversenyét. A verseny sikerét és a tanárnő elhivatottságát jelzi, hogy az elmúlt 12 évben egy év kivételével minden évben sikerült képviseltetni Magyarországot a világversenyen is. A MIRK tehát egy világméretű kezdeményezés része, ugyanakkor a hazai sajátságokat figyelembe vevő, nemzeti verseny is.

Ezen a versenyen nem a helyezés a legfontosabb, hanem az, hogy mennyit tanulunk a versenyre készülve és a verseny alatt. Ennek megfelelően indítanak olyan ligákat is – idén például a MIRKNoviceOnStage-et -, amelyek nem a világversenyre minősítenek, hanem a legkisebb kezdőknek adnak lehetőséget a bemutatkozásra.

Az idei nyíregyházi MIRK-en az OnStage, a Soccer Standard Kit és Soccer Lightweight ligák, a Rescue Simulation liga versenyzői és a MIRKNoviceOnStage liga indulói versenyeztek.

Az OnStage ligák tulajdonképpen színházi előadások, melyeket robotok mutatnak be. A zsűri figyeli az induló diákcsapat bevezető előadását, a robotok technikai kivitelezését – és persze az előadás komplexitását is, beleértve a robotok „együttműködő képességeit”.

Idén két csapat is a brémai muzsikusok történetét elevenítette meg. A zsűri döntése annyira nehéz volt, hogy végül különböző különdíjakkal ismerte el a diákok munkáját. A nyertes csapat „muzsikusaiban” a végtelenül egyedi – és az online közösségi térben lassan szakszóvá váló kifejezéssel élve: „cuki” – robotépítményeket is értékelte, az ominózus kakas például 3D-nyomtatóval készült, eredeti kis figura.

A robotos csapat ornitológiai felkészültségét jelzi, hogy a múlt évben pingvin robotokkal arattak elismerést – és okoztak derültséget a közönség soraiban.

Az Alpha csapat ezzel szemben Alpha humanoid robotok táncával szerzett örömteli perceket – a robotokat ügyes összhangban irányító csapat csupa lány.

robottánc

Ők is jól példázzák, hogy a robotika nem „fiúhobbi”, hanem pontosan azonos eséllyel indulnak rajta lányok is – ezt egy olyan versenyen talán nem is kell külön kiemelni, melynek alapítója és motorja is egy informatikusnő.

robotharc

Míg a zsűri a színházi előadásokban gyönyörködött, az egyetem másik épületében a robotfocisták körmérkőzései, majd döntői zajlottak. A RoboCup eredeti célkitűzése, hogy 2050-re esélyes robotjátékosok hívhassák ki a világ legjobb emberi focistáit. A főleg Lego alkatrészeken alapuló mai robotok ennek az elvárásnak még nem felelnek meg, de a közönség úgy szurkol, mintha igazi meccsen lennénk – ennek megfelelő élénk, jókedvű zaj fogad minket a teremben.

Mert igazi meccsen is járunk… Ezek a mérkőzések a diákok tudásáról, a robotépítés fortélyairól szólnak. Az egyik focipálya Simon tanárnő eredeti, a 2007-es versenyre készült asztala – jó szolgálatot tesz most is, bár a robotok sokat fejlődnek évről évre.  A láthatóan lelkes srácok egymás között cserélik ki tapasztalataikat, így fejlődnek tovább – már a következő MIRK-re készülnek vagy épp a nemzetközi versenyen való részvételt tervezgetik.

Ha már szurkolás: a MIRKNoviceOnStage ifjú versenyzői, a legkisebbek körében humorban sincs hiány. Robotjaik néha még kezdetlegesek, de találékonyan rendelnek funkciót hozzájuk: bemutatnak fociszurkoló-robotot (lelkesen kering a pálya körül és még némi zenebonát is szolgáltat), de még rokkant kutya robotot is: hát igen, egyelőre stabilan mozgó robotot még nem tudtak alkotni, de legalább némi öniróniával beismerik ezt.

A szervezők és a Dr. Dezső Gergely vezette zsűri türelemmel és minden hasonló diáktréfára nyitottan terelgeti a diákokat – ugyanakkor ügyelnek arra is, hogy a RoboCupJunior szigorú szabályainak is megfeleljen a megmérettetés.

A Rescue Simulation liga pedig azt mutatja: vannak virtuális robotok is – és a virtuális menekítő helyzet remek erőpróba egy robotprogramozó számára.

Senkin nem látok félelmet, szorongást – a MIRK-en a robotika száz százalék öröm.

Köszönhetően a szervezők elhivatottságának, a diákok és kísérőtanáraik lelkesedésének.

A Dr. Kovács Zoltán, a Nyíregyházi Egyetem általános rektorhelyettese fővédnökségével zajló robotverseny díjkiosztóján a MTESZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület, a National Instruments, a Lego és a Shannon Iroda Bt. is sok ajándékkal kedveskedett a messze nem csak Nyíregyházáról idesereglett versenyzőknek. Sőt, a menekítőket egy igazi tűzoltó alezredes - Gerebenics Károly, a Katasztrófavédelem Nyíregyházi Kirendeltség vezetője -, a robotfocistákat pedig egy hús-vér válogatott focista is jutalmazta: Rudolf Gergely, 23-szoros válogatott futballista.

Az OnStage bajnokának innovációs teljesítményét a MTESz Megyei Egyesület pénzadománnyal jutalmazta, melyet Losonczi László igazgató adott át.

Innen mindenki jó szájízzel távozott. A RoboCup nemzetközi versenyeibe továbbjutó diákoknak drukkolunk az újabb kihívásokhoz, a többieknek pedig ahhoz, hogy jövőre még jobb robotokkal készüljenek – és „fertőzzék meg” robotikával osztálytársaikat is.

Képes Gábor

Nézze meg képgalériánkat a cikk alján! A részletes eredménylista ITT, a verseny hivatalos honlapja ITT.

 

 

 

MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
MIRK Nyíregyháza 2019 - díjátadó
Simon Béláné dr., az NJSZT életműdíjasa, RoboCupJunior magyarországi képviselő
dr. Dezső Gergely, a zsűri elnöke
Csatolmány(ok)Méret
mirk2019_dijazottak.pdf227.06 kB