Húsz év ECDL – és még MIt hoz a jövő!

Hihetetlen, de immár a 20. országos fórumukat tartották meg az ECDL vizsgaközpontok: az ECDL hazai licenctulajdonosaként a digitális írástudás terjesztésének vezető szervezetének számító Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) április 19-ére hívta össze a jelenlegi 229 vizsgaközpontban dolgozó tanárokat, szakembereket az ország minden részéről.

ECDL vizsgaközpontok 20. országos fóruma

Az Aranytíz Kultúrház dísztermében rendezett tanácskozást Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója előadása vezette be. Bár alapvetően a 2017. év értékelésére és a 2018. év újdonságaira fókuszált, gondolatait szélesebb kontextusba helyezte.

A mai egy különleges alkalom, csupa jubileumot ülünk: az ECDL vizsgaközponti értekezlet 20 éves idén, mert 1998-ban kezdtek el működni az első hazai vizsgaközpontok. Az idén 50 éves NJSZT  több mint 20 éve gondozza ezt a programot hazánkban – mert már 1997-ben, tizenharmadikként csatlakoztunk a nemzetközi ECDL családhoz. Kimondottan szerencsés szám. Rengeteg lehetőség nyílt meg a digitális írástudás kapcsán és ennek a ránk váró világban még fontosabb szerepe lesz – hangsúlyozta Alföldi István.

Nagyon komoly előkészítő munkák után 1998-ban kezdődött meg az első vizsgaközpontok működése. 1999-ben Európában már az egymilliomodik ECDL-est köszöntötték – és a program kilépett Európa határain kívülre is, ICDL néven.

Alföldi István a múltra visszatekintve kiemelte, mennyire fontos volt, amikor a köztisztviselői programnak és a pedagógus továbbképzésnek is része lett az ECDL. A huszonegyedik században az ECDL már az esélyegyenlőség jegyében működik – például vakok és gyengénlátók számára is hozzáférhető – és a digitális kompetenciafejlesztő programok közül nemzetközi szinten az egyik legrangosabbnak – és így a munkaerőpiacon általánosan elfogadottnak – számít.

Hazánkban 2003-ban vizsgázott a százezredik állampolgár, ma pedig már elmondhatjuk: félmilliónál is több magyar állampolgár vett részt és vesz részt a rendszerben (áprilisi adat szerint 500570 ECDL-es, akik közül 349553 bizonyítvánnyal is rendelkezik).

2017-ben 11697 új csatlakozónk volt. Bár részt vettünk a GINOP 6.1.2 program előkészítésében – és az ECDL-be való továbblépés lehetőségét is biztosítottuk – várakozásainknál kevesebben lépnek át az IKER világából az ECDL-be. Reméljük, a jövőben fokozottan számíthatunk a GINOP program végrehajtóira, hogy ösztönözzék az ECDL-be való átlépést.

Az ECDL folyamatosan lépést tart az információs technológia fejlődésével – és valóban olyan, mint egy jogosítvány. Persze aki régebben szerezte meg, saját felelőssége, hogy az alapismeretek birtokában kövesse a technológia fejlődését. Az ECDL megújulásához Magyarország is hozzájárult: a képszerkesztés magyar kezdeményezésre lett ECDL-modul, de az IT biztonság és a nem informatika szakos pedagógusok kompetenciáit növelő IKT pedagógusoknak modulban is élen járunk, ezek már a jelen eredményei – ráadásul az utóbbi kettő elterjesztését az NJSZT ingyenesen hozzáférhető tananyagokkal segíti.

Magyarország máig az ECDL-országok élvonalába tartozik – ennek elismerése volt a 2016-ban hazánkban rendezett Világfórum is -, de a döntéshozók felelőssége is, hogy az ECDL a nemzetközi elfogadottságának megfelelő mértékben javíthassa a digitális írástudás helyzetét hazánkban.

Alföldi István az eddigi eredményekért köszönetet mondott a jól működő vizsgaközpontoknak is.

Jelezte, hogy magyar kezdeményezésre jött létre a minőségbiztosítás rendszere az ECDL Alapítványban, amely a vizsgaközpontok színvonalának is garanciája – három évenként legalább egyszer minden vizsgaközpont minősítésre kerül. Egyértelműsítette: az ECDL nemcsak az NJSZT, hanem az ország ügye és érdeke, ezért komoly – minisztériumi szakértőkből álló - Akkreditációs Bizottság felelős a kontrollért.

Alföldi István szerint 2018-ban kiemelt eredmény az ADMINET nyilvántartási rendszer fejlesztése, amely a vizsgabejelentés procedúráját gyorsította fel radikálisan. Az IT biztonság modul vizsgáztatásához nem lesz szükség külön vizsgáztatói képzésre, ezzel is a minél szélesebb körű elterjedést szolgálva. Május elejétől az IKT pedagógusoknak példatár is nyilvános lesz.

Idén az NJSZT két témában Best Practice díjra pályázik a nemzetközi közösségben: az ECDL az oktatásban kategóriában az IKT pedagógusoknak modullal, az ECDL a társadalomban kategóriában az IT biztonság közérthetően tankönyvvel.

Szokásához híven a jövő lehetőségeire is kitért az igazgató. Szeretné, ha a social media ismeretek is az ECDL körébe kerülnének – és várhatóan a GDPR-ral kapcsolatos ismeretek is felbukkannak az ECDL-ben.

Osztrák egyetemekkel és számítógép-tudományi társasággal közösen robotika és mesterséges intelligencia kezdő és haladó tananyagon is dolgozik az NJSZT EDLRIS néven – ez egy ECDL-hez hasonló filozófiájú jogosítvány lesz. Ez viszont az ECDL jelenlegi értékét nem csökkenti – mint a nemzetközi Alapítvány Önkép és valóság felmérése is mutatja, a magabiztos digitális bennszülötteknek is nélkülözhetetlen a digitális írástudás elsajátítása – elképesztő mennyiségű példát gyűjtöttünk össze mi is, hogy mennyi cég és intézmény várja el az ECDL bizonyítványt, talán mert csupán a munkavállalói önértékelésben nem bízik.

Hogy elég gyorsan tudjunk alkalmazkodni a ránk váró változásokhoz, türelemre, rugalmasságra és értelemre van szükség – mondta Neumann János már az 50-es években. A mesterséges intelligencia szingularitás felé rohanó világában pedig különösen fontosak ezek a tulajdonságok - és a digitális írástudás – zárta előadását Alföldi István.

Az előadás prezentációját ITT megtekinthetik.

A nap folyamán Dr. Csomós Tamás, a Klebelsberg Központ főosztályvezetője a köznevelés és a tanártovábbképzés aktuális ITK fejlesztéseit ismertette – a javuló infrastruktúra pedig csak a használatukra való igénnyel és ismerettel együtt lehet hatékony, ezért is fontos az ECDL.

Bay Gábor, a ProgressConsult Kft vezető tanácsadója a keretrendszerek, referenciakeretek világát mutatta be a digitális kompetenciák fejlesztésében.

Ziegler Tünde, az ECDL Minőségbiztosítási Bizottság szakértője az ECDL Advancedet, mint továbbképzési lehetőséget ismertette.

A vizsgaközpontok országos fórumán átadásra kerültek a Legjobb vizsgaközpontok díjai és a jubileumi díjak, néhány vizsgaközpont vezetője pedig külön kis előadások formájában számolt be a legjobb gyakorlatokról. Figyeljék Facebook-oldalunkat, az elkövetkező hónapban hétről hétre olvashatnak majd egy-egy ismertetést a legsikeresebb vizsgaközpontjainkról!