12. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny, Kovács Győző szellemében
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 2016-ban 12. alkalommal hirdeti meg általános és középiskolás diákok számára a nemzetközi Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító Kovács Győző szellemében.
A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására.
A versenyzők a következő kategóriákban küldhetnek be pályaműveket:
1. Oktató programok – amelyek közismereti illetve szakmai tárgyak önálló /konzultáció nélküli tanulására alkalmasak.
2. Alkalmazói programok – valamely felhasználói probléma megoldására készített alkalmazás.
3. Játékprogramok – versenyzők saját maguk által készített játékprogramjaikkal versenyezhetnek.
4. Megépített (digitális) automata berendezés (hardver) és vezérlése (szoftver).
5. Számítógépes művészeti programok – számítógépes grafika, zene.
6. Számítógéppel támogatott tervezés – ebben a kategóriában várjuk a különböző CAD programokkal megszerkesztett tervrajzokat, látványterveket.
7. Animáció – számítógéppel előállított animáció.
8. WEB -es felületeket készítő – CMS rendszereket tevőlegesen adaptáló versenyzők pályamunkáit várjuk (csak általános iskolások részére)
A versenyen bárki részt vehet, (általános és középiskolás diákok, egyetemisták,) aki a döntő induló napjáig, azaz, 2016.március 17-ig a 20. életévét még nem töltötte be. A versenyre - hagyományosan - egy pályázatot több versenyző közösen is készíthet. További információ és a nevezés a verseny honlapján a http://www.ibela.hu/neumann címen elérhető on-line felületen történik.
Nevezési határidő: 2016.február 15. A nevezés előtt a pontos feltételek megismerése céljából olvassa el a Versenyszabályzatot!



