Beszámoló a Prograce versenyről

Ismét tehetségeket keresett és karolt fel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, együttműködve a piac szereplőivel. Pályaorientációs szándékú programozói versenyüket olyan érdeklődés övezte a hallgatóság és a szponzorok részéről is, hogy egy, a dél-dunántúli régió távolabbi iskoláit is mozgósító versennyé nőtte ki magát.
Az NJSZT Baranya Megyei Területi szervezete által szervezett Prograce programozói verseny sikeresen lezajlott. A programra december 3-án, szombaton, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán került sor.
Figyelemmel kísérték a megmérettetést az informatikai piac jelentősebb szereplői, akik ajándékokkal, felajánlásokkal támogatták azt. Közel 1 millió forint értékben ajánlottak fel nyereményeket a helyi cégek. Egyúttal érdeklődéssel követték a verseny alakulását, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legjobbakat magukhoz csábítsák.
Bízunk benne, hogy az informatikus, programozó pályára történő ráhangolást a versenyfeladatokon túl az olyan érdekes és értékes ajándékok is segítik, mint például az okosóra.
A verseny nem titkolt célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson az informatikával foglalkozó cégek és leendő munkavállalóik számára, valamint érdekes, játékos feladatok megoldásán keresztül felkeltse, tovább mélyítse a pályaválasztás előtt álló középiskolások elkötelezettségét a műszaki területek, azon belül is az informatika iránt. Az egyetem falai között eltöltött egész napos verseny során a középiskolás és egyetemi csapatok tagjai megismerkednek egymással és a versenyt szervező egyetemi oktatókkal, az általánosnál specifikusabb képet kaphatnak az egyetemi életről - és ez ösztönözheti őket a versenyt megszervező oktatási intézményben való továbbtanulásra.
A versenyre tíz, egyenként 3 fős csapat jelentkezett, de betegség miatt csak 9 csapat tudott elindulni. A versenyzők között vegyesen voltak középiskolások és egyetemisták is.
A rendezvényt Dr. Őri László, Pécs város alpolgármestere nyitotta meg. Az egész napos megmérettetés 9:00-kor kezdődött és 21:00-kor került sor a díjátadóra.

A verseny helyezettjei:
I. „HelloWorld” csapat (Csertán András, Busa Máté, Pánczél Bálint), Batthyányi Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
II. „Type your team name heres” csapat (Hamerli András, Nagy Bence, Zalavári Bálint), PTE-MIK, Pécs
III. „Seial(port)killers” csapat (Köő József, Nagy Csapa, Piszker Tamás), PTE-MIK, Pécs
A rendezvényt a szervezők sikeresnek értékelik - és szeretnék jövőre is megrendezni.
Forrás: Prof. Dr. Iványi Péter, NJSZT Baranya – elnök és Gyurák Gábor, NJSZT Baranya - titkár beszámolója



