Szakosztály hírei, eseményei
09.04.2019
Dr. Beck Györggyel, Társaságunk elnökével jelentetett meg interjút az IME - Interdiszciplináris Magyar Egészségügy folyóirat. A lap engedélyével tesszük hozzáférhetővé a beszélgetést.
Az eredeti interjú megjelent a tudományos folyóirat 2019 február 2. számában, XVIII. évfolyam.
Forrás ITT.
24.10.2018
Hely: Szent-Györgyi Albert Agora Szeged, Kálvária sgt. 23.
Dátum:
-
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete 2018-ban 31. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot Szegeden.
19.02.2018
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szakmai szempontból 2017-ben is eredményes évet zárt. Erről tanúskodnak központi eseményeink, mint a teltházas DE!
17.09.2017
Hely: Óbudai Egyetem 1034 Budapest, Bécsi út 96/b.
Dátum:
-
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 2017-ben immáron 30. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot, melyre minden szakosztályi tagot és érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők.
A konferencia IEEE szponzoráció mellett szerveződik, ezzel…
10.05.2017
Hely: Hotel Flamingó / Juhász-Nagy Sándor / Smaragd terem Balatonfüred, Széchenyi István u. 16.
Dátum:
A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Informatika Munkacsoportja és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály közös rendezvényt szervez A kardiológiai regiszterek és a telemedicina jövője az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) kapcsán címmel. A…
29.03.2017
Hely: Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Bejczy Antal iRobottechnikai Központ 1032 Budapest, Kiscelli utca 82. Einstein terem
Dátum:
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály (NJSZT-OBSZ) tudományos rendezvénye
A rendezvény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze az alábbi email címen: sapi.johanna@nik.uni-obuda.hu.
10.03.2017
Hely: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI), 1096 Budapest, Haller utca 29. Felnőtt épület 2. emeleti tanácsterem
Dátum:
Az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály következő tudományos rendezvényére invitálja az érdeklődőket. A rendezvény részletes programját hamarosan közzéteszik.
A tudományos ülésen való részvétel díjmentes.
22.02.2017
Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.
Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógé…
02.05.2016
Hely: SZTE ÁOK Szemészeti Klinika
Dátum:
Tiszteletttel meghívjuk a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya,
a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete és
a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztés…
a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete és
a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztés…
08.04.2016
Hely: Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet I. emeleti Oktatóterem 1113 Budapest, Diószegi út 64.
Dátum:
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály havi ülései keretében 2016 áprilisában az Interneten megjelenő tartalmak hitelességi kérdéseit tárgyalja. A rendezvény célja az aktuális helyzet több irányú megvilágítása után egy szakmai műhelymunka inicializálása annak érdek…



