Neumann 120 jubileumi évünkre is készülve - az M5 műsorában

„Neumann János – és mi, a többiek…” A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Neumann Társaság elnöke mesélt Neumann János világáról az M5 televízió Librettó című műsorában. Beck György mellett – archív felvételen Wigner Jenő is megszólal az adásban. A Géniusz népszerűsítése mellett a tiszteletére szentelt Neumann 120 évet is beharangoztuk a televízióban! 

A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (International Institute for Applied Systems Analysis, IIASA) 1972. október 4-én aláírt szerződés alapján, ausztriai székhellyel jött létre, az intézet azóta is a Bécshez közeli Laxenburgban működik.

Egyébként a nemzetközi számítógépes hálózati kapcsolatok és az állandó adatbázis-kapcsolat terén is megelőzte a korát (és az internetet), de az ott folyó kutatások sem vesztenek aktualitásukból. A fél évszázados jubileumot méltó mód ünnepeltük meg a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

Szeptember 30-án a Neumann Társaság és a Piarista Rend közös programján a hatvanas években piacra dobott MIKROMAT kibernetikai építőkészlet modern replikáit próbálhatják ki az érdeklődők, de az eredeti prototípus, a “Tücsök” bővített tudású változatát is megtekinthetik a Kutatók éjszakája keretében. Az interaktív bemutatón való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációt igényel.

Jubileumi megemlékező (Emlékek - útravalók - eredmények)

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) valamint a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA) tisztelettel meghívja

az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére.

Egy szakmai út apropóján: múzeumi példák Nagy-Britanniában

Mint korábban beszámoltunk róla, a Neumann Társaság Oxfordban mutatta be a Szegedi Katicabogarat, a híres állatmodell robot az Oxfordi Egyetem Matematikai Intézete – és személyesen Ursula Martin professzor és Szabó Máté – meghívására tartózkodott Nagy-Britanniában. Ha már az Egyesült Királyságban jártunk, nem hagyhattuk ki a híres Bletchley Parkot, ahol rögtön két izgalmas múzeum is várja az informatikatörténet szerelmeseit. Mit tanulhatunk e múzeumoktól?

A  magyar kibernetika emblematikus tárgyát, a négy éve elhunyt, úttörő magyar kibernetikus, dr. Muszka Dániel által épített szegedi robotkaticát - pontosabban annak kétezres években készült működő replikáját mutatta be egy oxfordi workshopon és kiállításon a Neumann Társaság.

ELINDULT A REGISZTRÁCIÓ: Kutatók Éjszakája!

A Budapesti Piarista Gimnázium épületében kipróbálhatod a Mikromat replikát működés közben, megtapasztalhatod, hogy mennyiféle érdekes kapcsolás állítható össze rajta – és milyen sok dologra használhatók máig a relék! Ezen az estén egy „ősbemutatóra” is sor kerül, megismerheted az eredeti prototípus, a „Tücsök” alapján készült, bővített replikát is. Az előadások pedig Kovács Mihály és a Piarista Rend oktató hagyományai előtt tisztelegnek.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Élet és Tudomány szerkesztősége pályázatot hirdet Neumann János születésének 2023 évi 120. évfordulója tiszteletére a magyar géniusz életművének új megvilágítású, a XXI. század kihívásaira is reflektáló bemutatására.

Szalay Imre írása az iTF legutóbbi rendezvényéről

A Neumann Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatában most a magyar térinformatika helyzete került terítékre, áttekintve a kezdetektől napjainkig húzódó ívet. Az eseményre a Magyar Térinformatikai Társasággal (HUNAGI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karával (BME) közös szervezésben a BME K épületében került sor 2022. június 24-én, dr. Szabó György (BME docens, HUNAGI főtitkár) moderálásával.

Aki az ITK-ba látogat, konstatálhatja, új tárgyak, érdekességek is növelik a tárlat történeti és élvezeti értékét. A kiállítás dedikált honlapját szemlézzük.

Múzeumok Éjszakája az ITK-ban!

Újragombolt hagyomány az ITK-ban

1967-ben hatalmas sláger volt a MIKROMAT kibernetikai építőkészlet: egy olyan játékszer, amely megtanított az akkor még terem méretű számítógépek alapelveire. A Kovács Mihály piarista tanár és tanítványa, Woynarovich Ferenc által épített MIKROMAT egy elektromechanikus ős-PC volt!

A magyar térinformatika a kezdetektől napjainkig

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF), a Magyar Térinformatikai Társaság (HUNAGI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara (BME) tisztelettel meghívja az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére, melynek témája

Sajnálattal értesültünk Pompéryné dr. Mihály Klára elhunytáról. Nagy munkabírással és még nagyobb emberséggel, sok éven át dolgozott a Neumann Társaság közösségének. Férjével, Pompéry Bélával - aki szintén az NJSZT legendás személyisége volt - minden rendezvényünk, eseményünk elmaradhatatlan résztvevője volt, a Felügyelőbizottságban a közelmúltig számíthattunk tudására.

Múzeumi témanap Simonyi Endréről és az első otthoni számítógépekről

Egy honfitársunk, aki elhozta a mikroszámítógépek mozgalmát Amerikából! Május 28-án, délelőtt 11 órától 15 óráig mindenkit várunk a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításába, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorába!

A témanapon az amerikai Homebrew Computer Clubot Magyarországon meghonosító PC-úttörőről, Simonyi Endréről és a magyar HCC számítógépépítő klubról emlékezünk meg.

A témanapon Magyarország legnagyobb, több mint ezer négyzetméteres informatikai kiállítása új műtárgyakkal egészül ki a közelmúlt egyik legnépszerűbb informatikai szakembere, Simonyi Endre hagyatékából.

Tárlatvezetésekkel, kipróbálható retro videojátékokkal is várjuk a látogatókat!

Szomorú hír érkezett Texasból: 93 éves korában elhunyt Bélády László, a szoftvertechnológia nemzetközi hírű vezető személyisége, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az NJSZT Életműdíjasa.

Nyugodjon békében!

Emlékkonferencia Sántáné-Tóth Edit tiszteletére

A Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórum szakosztálya számos konferenciát rendezett már az elmúlt közel másfél évtizedben, jobbára nagy informatikai műhelyekről, intézményekről. Elhunyt kolléga kapcsán 2013-ban Kovács Győzőről tartottunk emlékkonferenciát - s most, április 29-én Sántáné-Tóth Editről. Az élete utolsó pillanatáig tevékeny informatikus Informatikatörténeti Adattárunk kiemelkedően aktív és lelkiismeretes szerkesztője volt, ezért is hagyott óriási űrt maga után. A konferencia bepillantást engedett életébe – és fordulatos pályája állomásaiba is.

A magyar informatika kezdete 1953-ra tehető, s az a szervezet, amely keltetője a magyar informatikának, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely kiemelt szerepet, felhatalmazást kapott az ügyviteli gépek terjesztésében, az ügyvitelgépesítés, a számítástechnika alkalmazásainak országos támogatásában, az ismeretek terjesztésére és oktatására, valamint szerepet kapott az országos számítógép ill. szoftver ellátásban is egészen 1993-ig.

2022. április 29-én 14 órai kezdettel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fóruma (iTF) szervezésében emlékkonferencia lesz az Óbudai Egyetemen (ÓE) Sántáné-Tóth Edit emlékére. További információk hamarosan az itf.njszt.hu oldalon!

A videojáték múltja, jelene és jövője az ITK-ban

A Neumann Társaság idei első múzeumi témanapján a videojáték történetében kalandozunk, az egyik első népszerű gaming platformtól - az aznap 40 éves Sinclair ZX Spectrumtól - a virtuális valóságban játszódó játékokig. Az előadások mellett klasszikus játékok kipróbálására is lesz lehetőség.

A résztvevők 9 és 17 óra között szakmai tárlatvezetés keretében megtekinthetik az Informatika Történeti Kiállítás állandó tárlatát és a távközlés történetéről szóló Telefónia időszaki kiállítást is.