Neumann János professzori cím

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közösen alapította a Neumann János professzori címet, amelyet azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphat meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.

Neumann-díj

A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik szakmai tevékenységükkel kiemelkedő mértékben hozzájárultak az információs társadalom fejlődéséhez, az informatikai kultúra, tudás, készségek széleskörű elterjesztéséhez, bővüléséhez, a Társaság céljainak és küldetésének megvalósításához.

Neumann-díjasok listája

Kalmár-díj

Kalmár-díjat azoka tagok kaphatnak, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén értek el kimagasló eredményeket. A Társaság e kitüntetése – melyet 1979 óta adományoz – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok alapítójáról kapta a nevét.

Kemény János-díj

Kemény János a Dathmouth College (USA) professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal 2001 óta minden évben a Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el, vagy figyelemreméltó informatikai alkotások létrehozói, illetve létrejöttének közreműködői.

Tarján-emlékérem

Tarján Rezső a Társaság első elnöke volt, a hazai számítástechnika egyik úttörője volt. A róla elnevezett emlékéremmel 1987 óta minden évben a Társaság azok tevékenységét ismeri el, akik az informatika oktatásában, az informatikához köthető tehetséggondozásban vagy az informatikai ismeretek széleskörű elterjesztése terén értek el kiemelkedő eredményeket.

Neumann-plakett és -oklevél

Azoknak a jeles külföldi informatikusoknak adományozza Társaságunk, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar informatika fejlődéséhez, illetve annak külföldi elismeréséhez.

Társaságért emlékplakett

Társaságunk az emlékplakettel a 70. életévüket betöltött tagtársaink több éves áldozatos munkájának elismerését fejezi ki. A Társaságért emlékplakett alapításának éve: 2004.

A Társaságért emléklap

Az emléklapot azoknak adja az NJSZT, akik a Társaság érdekében hosszabb távon kiemelkedő tevékenységet folytattak.

Életműdíj

Életműdíjjal Társaságunk a több évtizedes szakmai tevékenységének, kiváló eredményeinek és a Társaságért végzett munkájának elismeréseképpen jutalmazza és fejezi ki köszönetét.

Jubileumi díj

A díjat tízévente kaphatja meg egy olyan személy, aki a legtöbbet tette az NJSZT közösségéért.

Kempelen Farkas-díj

1991 és 2009 között a gépi beszédfeldolgozás területén kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület által közösen adományozott díj. Kempelen Farkas a híres sakkozógép, és az első beszélőgép feltalálója volt.

Kovács Attila-díj

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) 2012. évben közösen hirdette meg az Az év informatikai újságírója díjat, amelyet az információs társadalom népszerűsítéséért végzett tevékenységért adományoznak.

Informatikai Újságírói Életműdíj