Dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke ünnepélyes keretek között aláírta a néhány éve alapított, budapesti székhelyű Külkereskedelmi Technikum ICDL vizsgaközponti szerződését.

A 2023. november 7-én tartott eseményen egyéb stratégia megállapodások megkötésére is sor került, a BZSH Külkereskedelmi Technikummal történő szakmai együttműködésről a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának dékánhelyettese, Dr. Forgács Anna, és az EuroExam International Kft. ügyvezetője írták alá a dokumentumokat.

Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjenek néhány olyan új lehetőséget, amellyel a digitális kompetenciákat a mai technikai feltételeknek megfelelően fejleszthetik a tanulásban, az oktatásban és az önkifejezés eszközeként.

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében két, már korábban elkészült, azonban most nemrégiben megújított és aktualitásokkal kiegészített könyv került ismertetésre: az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás és az IT biztonság közérthetően elnevezésű kötetek.

Az október 19-20-án Prágában tartott ICDL Európa vezetői értekezlet idén az országok közötti tapasztalatátadást tűzte ki céljául. Szalay Imre összegző gondolatait az alábbi írás foglalja össze.

Az ICDL vizsgaközpontok minőségellenőrzése áthelyeződött az online térbe. A Covid járvány megváltoztatta a minőségellenőrzések módját, ugyanis a korábbi, helyszíni, fizikai jelenléttel zajló ellenőrzéseket felváltotta a távolról, de az online térben mégis személyesen történő „látogatás”. Az eddigi tapasztalatok szerint a vizsgaközpontok számára is kedvező változás minden tekintetben megfelel a kapcsolattartás és a minőségi kritériumok vizsgálata céljának.

Még október végéig lehet kedvezményesen regisztrálni az ICDL-be

A regisztrációs díj akció egy hónapig, vagyis október 31-ig érvényes. Az ez alatt az időszak alatt rendelt regisztrációk díjának összege 10 000 forint helyett csak 9000 forint.

Hely

Online

Dátum

A Neumann Társaság kiadásában legutóbb megjelent, aktualizált tananyagok a digitális világban való jártasságot segítik: az IT biztonság közérthetően és az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás tankönyveket a szerzők és a szakértők mutatják be.

A moderált beszélgetésben résztvevők arra kívánnak választ adni, hogy a szakmai ismeretek hogyan adhatók át a laikusok számára, és a tananyagok hogyan segítik ennek a célnak az elérését.

Tartalmában és formátumában is aktualizált tankönyvet adott ki a Neumann Társaság az ICDL, vagyis a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány (korábban: ECDL) Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás modulját teljesítők számára. A már digitális formában is hozzáférhető tankönyvből a különböző digitális hitelesítési, aláírási sémák működési elvét, kriptográfiai alapismereteket, a digitális tanúsítványok használatát sajátíthatják el a képzésben részt vevők - a Kormányzati Elektronikus Aláíró és Aláírás-ellenőrző szoftver kezelésétől kezdve az e-számlák kiállításának szakszerű módjáig.

2023. szeptember 21-én került sor az ICDL vizsgaközpontok tanévnyitó fórumára

Fontos tudni:

- Az egyetemi plusz pontszámokba való beszámíthatóság egyértelműen növelni fogja az ICDL programba regisztrálók és vizsgázók számát, főként a gimnáziumokban tanuló diákok körében.   

- Meghirdetésre került a fórumon az ICDL őszi regisztrációs díj akció: a jelenlegi (egységesen mindenki számára) 10 000 Ft-os regisztrációs díj az akció ideje alatt, vagyis egy hónapon keresztül 9000 Ft lesz. Az akció ideje október 1-től 31-ig tart.

- Az ICDL automatikus vizsgaszoftver, a Sophia rendszer 2020 végi bevezetése óta eltelt időben már több mint 67.000 vizsgát tartottunk és mindössze alig 250 esetben történt technikai jellegű probléma, ami azt jelenti, hogy a Sophia lényegében zökkenőmentesen működik.

- Itt a megújult ICDL elektronikus hitelesítés, elektronikus aláírás tananyag!

- Az elkövetkező időszakban több DIMOP Plusz pályázati konstrukcióban is fő célkitűzésként jelölték meg az állampolgárok, a tanárok és a közszolgáltatásban dolgozók digitális kompetenciáinak fejlesztését.

Leírnád nekem pár bekezdésben, hogy mit tudsz az ICDL-ről (International Computer Driving License) és hogyan lehetne növelni a vizsgázók számosságát? 

Az ICDL (International Computer Driving License) egy nemzetközi szabvány alapú számítógép-vezérlési képesítés, amelyet az International Computer Driving License Foundation (ICDL Alapítvány) hozott létre. Az ICDL célja, hogy megerősítse az emberek számítógépes ismereteit és készségeit, és elismerje ezeket a készségeket nemzetközi szinten.