Mi a jó a gyereknek?  Vagy mégse úgy van?

Hely

online

Dátum

2022.11.29.

Az e-Hétköznapok Szakosztály új programjára invitálunk mindenkit!

Mi a jó gyerekünknek? Ez az örök kérdése a szülőknek és pedagógusoknak, akik a legjobbat akarják a gyereküknek. Anno mindent megtettünk, az 1980-as évek elején, esetleg Commodore VIC-20-at vagy más gépet „loptunk” be az országba, hogy gyerekeink digitális játékokat játszhassanak. De most? Jó lenne, ha kevesebbet ülne a gép előtt? jó lenne, ha kevesebbet sétálna kezében a mobillal? Jó lenne, ha mást és másképpen tenne?

Gyerek, számítógéppel

November 29-én délután 5 órára e-Hétköznapok Szakosztályunk három szakértővel és reméljük aktív résztvevőkkel a digitális kor gyermekvédelmi kérdéseit boncolgatja. Fiatal vagy? Szülő vagy? Tanár vagy? Vagy csak sokat van kezedben a mobil? Neked is érdekes lehet, hogy e kérdésekről hogyan nyilatkoznak különböző szakterületen e témát kutató, oktató fiatal szakemberek.

Emlékszem arra az ismerősömre, aki a gyerekeit a TV elé ültette mesét nézni, hogy ne zavarjanak, ha velünk akart beszélgetni. Emlékszem azokra a hátrányos helyzetű tanítványaimra, akik sose hallottak mesét.

 Az eHétköznapok következő találkozóján előadást tart:

Pöltl Ákos közgazdász és katonai közelharcoktató, aki az MCC FIT (Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program) nyugat-magyarországi internethasználati tudatosság vezető oktatója, továbbá az MCC KP (Középiskolás Program) keretében, online figyelemgazdaságot oktat vállalatoknál és iskolákban.

Előadásának és a válaszkeresések témája: Vajon milyen hatással van a digitális közeg, továbbá a gazdasági- és technológiai manipulációs mechanizmusok gyermekeink online és offline biztonságára, mentális fejlődésére a felnőtté válás folyamatában? Mi az az alapvető információ, amit ismernünk, monitoroznunk kell, hogy megfelelő ismeretekre szert téve, hatékony megoldással szolgálhassunk a képernyőfüggőség top három területén:

1. Közösségi média platformok 

2. Videójátékok

3. Pornó videók.

Koncz Patrik, aki jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskolájának hallgatója. Doktori kutatásai során a játékhasználati zavar és a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kapcsolatát vizsgálja. Kutatói érdeklődése a játékhasználati zavar rizikótényezőinek feltárásán túl más viselkedéses- és szerhasználathoz kötődő függőségek mögött meghúzódó hajtóerők kérdéskörére irányul.

Az előadó a következő kérdésekre keresi a válaszokat: Miért szeretik annyian a videojátékokat? Milyen videojátékok népszerűek manapság? Mikortól beszélhetünk függőségről? Kik tekinthetőek veszélyeztetettnek? Számos hasonló kérdés merülhet fel bennünk, ha a videojátékok világát csak külső szemlélőként volt lehetőségünk megismerni. Jelen előadás keretében általánosságban betekintést adunk a videojátékok világába, útmutatót a további ismeretszerzéshez, továbbá megismertetjük a közönséget a játékhasználat elterjedtebb veszélyeivel is.

Pelle Veronika, kommunikáció- és médiakutató. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság digitálisműveltség-fejlesztési munkatársa; a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing- és Kommunikációtudományi Intézetének oktatója; a Médiabefolyásolás – Az új kislexikon c. kötet társszerzője, a médiaműveltség fejlesztését célzó hazai és nemzetközi kutatások és szakértői munkacsoportok tagja. Veronika előadása azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mit csinál a gyerek a neten, és mit tesz, tehet, tegyen a szülő. Az előadás egy e témában végzett kutatás friss eredményeiről számol be, rámutatva a médiahasználat változásainak tendenciáira, és arra is, hogy a digitális világ útvesztőiben hová tudunk segítségért fordulni.

Sok szeretettel várunk november 29-én, délután 17 órakor online találkozónkon, számítunk rá, hogy hozzászólsz, kérdezel és megismerjük a véleményed. 

A workshopra a guldadam@commonline.hu címen tudtok bejelentkezni.

 

Talyigás Judit                                                Guld Ádám

az eHÉtköznapok elnöke                          az eHétköznapok titkára