Felpörög az eVITA

A kormány elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásokra számít az életvitelt segítő infokommunikációs eszközök fejlesztésében. A Nemzeti Innovációs Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium üdvözli az eVITA Nemzeti Technológiai Platform tevékenységét, és tagjaival hosszú távú együttműködésre törekszik.

A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) adott otthont az idei első eVITA Fórumnak. A március 24-i rendezvény iránt jelentős volt az érdeklődés; a Fórumon mintegy 80-an vettek részt.

Erdő Sándor, a NIH általános elnökhelyettese megnyitójában reményét fejezte ki, hogy jó együttműködés alakul ki a platform tagjai és a NIH között. Jelezte: a Nemzeti Innovációs Hivatal hosszú távon érdekelt a közös munkában.

„Az eVITA Nemzeti Technológiai Platform alapvető célja infokommunikációs eszközökkel segíteni az egészség által befolyásolt életminőség javulását, azaz az egészség megőrzését és fejlesztését, valamint az egészséghiányok pótlását, továbbá csökkenteni az egészségügyi ellátások iránti igényt és a betegségekből fakadó egyéni, családi és társadalmi terheket” – foglalta össze a lényeget Hanák Péter, az eVITA Platform szakmai vezetője. A Fórumon hazai fejlesztésű termékeket és prototípusokat mutattak be, valamint ismertették az eVITA Stratégiai Kutatási Terv és Stratégiai Megvalósítási Terv fő elemeit.

A rendezvényen az alábbi, saját fejlesztésű gyakorlati alkalmazásokkal ismerkedhettek meg a résztvevők:

  • VARIO MedCare telefonos jelzőrendszeres házi segítségnyújtó rendszer (MohaNET)
  • I-QRS életjelfigyelő telemetriás rendszer (i-QRS)
  • MedComForm egészségügyi adatkommunikációs rendszer (Smart-meD)
  • Mobil EKG-készülék (Innomed)
  • Minimalista tevékenységfigyelés (BME EMT)
  • Tevékenység- és gyógyszeremlékeztető a modern otthonfelügyeleti rendszerekben (BAY-IKTI)
  • Mobiltelefonos beszélőprogram, internetes jelnyelvi tolmácsolás, látássérültek tájékozódás-támogatása (Óbudai Egyetem)

A lépések sürgősségét több nemzetközi és hazai adat is indokolja. Néhány ezek közül: a 60-82 éves korcsoporton belül az egyedül élők aránya 52%; a mentális betegek aránya az Európai Unióban 15% (nők), illetve 7% (férfi). A Frost & Sullivan 2008-as felmérése szerint csökken az igény az akut ellátásra, miközben nő az igény a krónikus, hosszabb időn át tartó ellátásra; a közfinanszírozás hiánya gátolja az egészségügyi távmonitorozás terjedését, ezért a pácienseknek saját maguknak kell fedezniük a távmonitorozás költségeit.

Az előadók egyetértettek abban, hogy az eVITA témakörébe eső fejlesztéseknél, illetve a termékek bevezetésekor hiba volna  állami pénzekre várni. Javarészt magán- és kisközösségi, valamint vállalkozói forrásokra kell támaszkodni.

Németh Mónika, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője jelezte: a kormányzat az eVITA témakörrel kapcsolatban igyekszik olyan környezetet teremteni, amelyben érdemes fejleszteni. A piacközeli, pácienseket kiszolgáló innovatív megoldások fejlesztésénél főleg a kis- és középvállalatokra építenek. Ezen kívül hangsúlyt fektetnek a szolgáltatások elterjesztésére.