A nagybetűs Neumann Verseny

Tanulni sosem szégyen: rákerestem a versenyek helyesírására. A tanácsadó szerint a verseny szó kisbetűvel írandó – kivéve, ha az adott verseny már intézményként működik. Épp ezért én évek óta Neumann Versenynek írom a Neumann versenyt – még ha a teljes neve kissé hosszabb is: a március 22-23-án tartott döntő jelesül a 14. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny, Kovács Győző szellemében címet viselte.

A minden évben Szekszárdon, az I. Béla Gimnáziumban rendezett megmérettetés valóban intézménnyé, sőt! közösséggé vált az évek során. Érzi ezt Szekszárd város is, melynek vezetését Ács Rezső polgármester képviselte a döntő ünnepélyes megnyitóján. Dr. Ugodi Andrea, a Járási Hivatal vezetője és Brunn Györgyné, a Szekszárdi Tankerületi Központ igazgatóhelyettese is köszöntötte az egybegyűlteket – Hajós Éva, a gimnázium igazgatója mellett, aki az alapító, a 2012-ben elhunyt (és élethosszig zsűrielnök) Kovács Győző mellett az első pillanattól azért dolgozott, hogy az először 1984-ben megrendezett jogelőd, a Garay Verseny megújulva folytatódjon, megfeleljen a huszonegyedik század elvárásainak is.

Neumann Verseny

Erről győzött meg a kétnapos döntő minden kategóriája. A zsűri jelenlegi elnöke, Zsakó László, az ELTE IK tanszékvezetője, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozásért felelős alelnöke ki is emelte összegzésében: a versenyzők nem voltak híján ötleteknek, kreativitásnak. És ez tölti meg tartalommal a „Kovács Győző szellemében” kitételt a verseny címében: az alapító törekvése az volt, hogy ne a tananyagot kérjük számon a versenyzőkön, hanem az önálló alkotókedvet és felkészültséget, a versenyző személyiségének egészét megmozgató bemutatkozni vágyásnak engedjünk teret.

Összeszokott zsűri figyelte a versenyzők – online is közvetített – prezentációit. Évek óta zsűritag és szponzor Badics Alex is, aki egykori versenyzőből lett sikeres informatikus – a szekszárdi szemléletmódot tehát napi munkájában is kamatoztatja.

Neumann Verseny

A számítógépes grafikák hagyományosan egy külön kis kiállításon mutatkoztak be a zsűrinek. E kategóriát általános iskolai és középiskolai korcsoportban is szerb anyanyelvű diák nyerte meg. A nemzetközi versenyünk egyik fontos pillére a vajdasági előverseny: e kapcsolatot még Kovács Győző és vajdasági szövetségese, Verbászi András alapozták meg. Az általános iskolások között Stefan Gojkovic, a középiskolások mezőnyében Anđelković Vukašin végzett az élen, művészi színvonalú munkákkal.

Számítógépes animációban Király Ágnes Ildikó nyert. Munkám központi gondolata régebb óta foglalkoztat, ez az animációs filmem egy korábbi projektem továbbgondolásaként is felfogható. Emellett kedvenc zeneszerzőm, Alfred Schnittke művei is nagy hatást gyakoroltak rám. Az animációmhoz is az ő egyik alkotását használtam fel – meséli. A versenyre iskolája oktatástechnikusa hívta fel a figyelmét, először általános iskolásként indult. Most már filmes pályázatokat figyel – és Kaposváron, animáció szakon szeretne továbbtanulni. A számomra Jankovics Marcellt és az orosz rajzfilmek aranykorát egyaránt felidéző, mély szépségű, apokaliptikus animáció alapján: ott a helye. Az általános iskolások csoportjában Rind Réka és Csincsik Réka Kukacka című bájos animációs filmecskéje csalt mosolyt az arcunkra – az alkalmazott informatikai megoldások bemutatása pedig itt is profi.

A számítógépes zenéket három pályamunka képviselte, Garami Bence Magány című szerzeménye profi zeneszerzőt és a zenekészítő programok profi alkalmazóját sejteti. Az oktatóprogramokat képviselő munkák közül Pető Dávid és Vékony Endre Ar World című műve végzett az élen.

Az alkalmazói programok mezőnye mindig erős, most a hét pályamunkából Csukás Ádám és Székely Mihály műve bizonyult a legizgalmasabbnak: Vízilabda statisztikakezelőjük a fényes bizonyítéka annak, hogy az IT-nek nagyon komoly szerepe van a sport világában is.

Hagyományosan erős a játékprogram kategória is – Világos Balázs az általános iskolások között Find the different emoji című okostelefonon játszható játékával győzedelmeskedett: egyszerű program, de addiktív és élvezetes. A középiskolások között Szabó Zsombor, Paulovics Péter, Jeremiás Baur és Nagy Béla programja nyert.

A csoportból Szabó Zsomborral beszélgettem a Verseghy Ferenc Gimnáziumból. Informatikatanára, Tekse Marianna ajánlotta neki a versenyt – nem először van itt, a VR Dungeon című játékuk már sikert aratott. Most a VR Detective című játék fejlesztésébe avatott be minket, felkészültsége elkápráztatta a zsűrit. A VR technológia iránt különösen érdeklődöm, és úgy gondolom, hogy a játékunk ki is használja. –mondja magabiztosan a tavaly május óta készülő játékukról. Szerintem a VR legfontosabb része a bevitel radikális megváltozása: teljesen máshogyan kell rá játékot tervezni, mint billentyűzetre vagy kontrollerre. Több jövőt látok benne, mint pl. a 3D TVkben, mivel ténylegesen új élményt ad, nem csak az ismert dolgok apró továbbfejlesztése. Jelenleg a legnagyobb visszatartó ereje az ára, amit a technológia fejlődése fog megoldani.

A felkészült fiatalember az ELTE Informatikai Karán képzeli el jövőjét – programtervező informatikus szakon. Mindenképpen szoftverfejlesztő szeretne lenni, de nem feltétlenül a játékiparban.

Már meg sem lepődtünk, hogy számítógéppel támogatott tervezés kategóriában a vajdasági Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákja nyert. Horváth Bálint, aki CAD desktop című pályamunkájában egy aprólékosan kidolgozott íróasztal írószereit mutatta be virtuálisan – Tóth Béla tanár úr „szupercsapatába” tartozik.

Neumann Verseny

A legtöbb versenyző a Megépített automata berendezés és vezérlése kategóriában indult, a szellemes – és működőképes! – masinák már a robotika térnyerésének bizonyítékai. Láthattunk okosházakat és okos napelemes hőkollektort, a precíziós mezőgazdaságot bevezető „vetőgép 2.0-t”, a zeneoktatást és a játékot szolgáló készülékeket.

Az első díjat viszont egy tréfás, de tökéletesen működő szerkentyű kapja: Niethammer Tamás és Csatlós Vencel, a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulói automata palacsintasütővel rukkoltak elő. A mókás szerkezet pedig teszi a dolgát: a robot a sütőfelületre csorgatja a tésztát, megsüti, megforgatja – még jó, hogy meg nem eszi.

Neumann Verseny

Zsakó László joggal mondott köszönetet a verseny „motorjainak”, Hajós Évának és Péter Miklós tanár úrnak az évek óta töretlen sikerért.

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója pedig a kísérőtanároknak és támogatóknak tartott vacsorán mondott köszönetet minden közreműködőnek. A Neumann Verseny fontos – fogalmazott a verseny egyik fő támogatójaként -, mert az NJSZT számára a tehetségondozás fontos.

A díjkiosztó előtt Képes Gábor, az NJSZT főmunkatársa tartott előadást az alapítóról, Kovács Győzőről, akit a legtöbb kísérőtanár még ismert, a diákok közül már csak egy akadt, aki ötödikes korában találkozott „Győző bácsival”. Az előadás ugyanazt a címet viselte, mint a Kovács Győzőről látható budapesti kiállítás – és ez a cím most a versenyre is igaz:

Győző győzött.

KG

A döntő részletes eredménylistája ITT.

További képek ITT.