Pezseg a digitális írástudók versenye Ázsiában

ECDL a világ körül

A nyári hetekben néhány nemzetközi példát villantunk fel a digitális írástudás világából. Hisz manapság nincs olyan szeglete a világnak, ahol digitális készségek nélkül teljes életet lehetne élni.

A dinamikusan fejlődő Ázsiában, ahol az Európán kívüli országban elfogadott ICDL néven fut a program, nagy siker volt az ICDL Ázsia Digital Challenge verseny már 2017-ben is. Idén az ICDL Ázsia ismét keresi a legjobb IKT készségekkel rendelkező hallgatókat. 2017-ben közel 3,700 diák vett részt a digitális kihívásban 106 iskolából, 7 országban. Eddig a 2018-as kiadásban több mint 6.200 diák vett részt, e megmérettetésről Szingapúrból kaptunk információkat.

2017-ben a verseny csak a felsőoktatási hallgatók számára volt nyitva, de az idei évre a középiskolások is részt vehetnek.

Szingapúrban az ICDL Ázsia és a helyi partnerek középiskolákhoz és felsőoktatási intézményekhez fordultak, hogy felhívják a figyelmet a digitális ismeretek fontosságára a mai társadalomban. Iskolák támogatásával Szingapúrból több mint 1000 diák vett részt a Digital Challenge-ben.

Júliusban megrendezik a verseny nemzeti fordulóját, hogy megkeressék a középiskolák és a felsőoktatási intézetek legjobb két hallgatóját, akik továbbra is képviselik Szingapúrt az ázsiai országok és területek diákjaival szembeni versenyben.

ECDL Ázsiában
Forrás: ECDL Alapítvány

Címke