Új alelnökökkel erősít a Neumann Társaság

Május 27-én éves közgyűlést tartott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

A közgyűlés elfogadta a Társaság pénzügyi beszámolóját, pénzügyi tervét és az alapszabály módosítását. Gacsal József lemondása miatt a közgyűlés úgy határozott, hogy az alelnökök számát hat főben határozza meg. A közgyűlés értelmében két új alelnök csatlakozott csapatunkhoz, Csányi Péter és Pálfalvi Csanád. Ők novemberben megújult vezetőségünk munkáját már eddig is tanácsadóként segítették, így jól ismerik a Társaság munkáját – és komoly elképzelésekkel rendelkeznek a Neumann Társaság brandjének erősítéséről.

A megismételt közgyűlés előtt dr. Beck György, Társaságunk elnöke ismertette az Elnökség megválasztása óta eltelt időben végzett munkát. Kiemelte az első 50 év örökségét, az NJSZT a múlt értékeinek megőrzésében, a jelenhez való alkalmazkodásban és a jövő befolyásolásában betöltött szerepét. Az IT-világ kihívásait és lehetőségeit bemutatva aláhúzta a Társaság kulcsfontosságú tevékenységét: „Az NJSZT a digitális világ GPS-e.” Hangsúlyozta, hogy hatalmas értéket képviselnek az országot lefedő területi és szakmai közösségeink. Ugyanakkor problémát jelent a költségvetési hiány leküzdése.

dr. Beck György

Beck György ismertette az új vezetőség elmúlt 6 hónapi tevékenységét, a szakmai és területi szövetségek működésének racionalizálását, a világon kiemelkedő múzeumunk finanszírozási kérdését, a digitális világ fejlődéséhez folyamatosan alkalmazkodó ECDL új elemekkel való továbbfejlesztését, az együttműködő partnerek bevonását, a hálózati szolgáltató cserét és a brand megerősítését. Kiemelte a Neumann Professzori Cím fontosságát.

Ismertette a jövő távlatos feladatait: a költségvetés pozitívvá alakítását, az Informatikai Múzeumnak szánt dedikált hely megtalálását, az ECDL új moduljait (social media, MI, robotika), a várható nagy eseményeket (WRO, CEOI, Neumann születésének 120. évfordulója).

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója összefoglalásképpen ismertette a Társaság elmúlt időszakbeli tevékenységének leglényegesebb területeit és konkrétumait. Az egyszerűsített beszámoló kapcsán külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Társaság 50 éves fennállásával kapcsolatos rendezvények jelentős sikerrel – de sajnos nem kevés kiadással is - jártak, továbbá a Társaság számára bevételi forrást is jelentő ECDL program jelentősen hozzájárulna az ország nélkülözhetetlen digitalizációjához, amelyhez mi munkánkat és tudásunkat adnánk, a kölcsönösen előnyös eredményért cserébe. Alföldi István szakmai beszámolójában ismertette az NJSZT közelmúltbéli eredményeit, a nemzetközi ECDL közösségben 2018-ban elért Best Practice-díjakat, a jubileumi év eseményeit, valamint az új bevételi forrásokat és szakmai eredményeket nyújtó pályázatokat (EFOP együttműködés négy egyetemmel; EDLRIS).

Alföldi István

Köszöntjük az NJSZT új alelnökeit!

Csányi Péter

  • 2016 óta az OTP Bank Digitális Értékesítés és Fejlesztés Igazgatóságának ügyvezető igazgatója, 2019. januárjától pedig párhuzamosan vezeti az agilisan működő Omnichannel Tribe-ot, amiben több mint 150 informatikai fejlesztő is dolgozik.
  • Előtte 2011-től tanácsadóként dolgozott a McKinsey & Company tanácsadó cégnél, főként a bankszektor különböző területein. 2007- 2011 között a londoni Deutsche Banknál dolgozott régiós vállalatfinanszírozási projekteken. Londoni karrierjét a Merrill Lynch befektetési bankban kezdte 2005-ben.
  • Operatív feladatai mellett, jelenleg az OTP Bank Horvátország felügyelő bizottság alelnöke, az OTP Bank Oroszország igazgatóságának tagja.
  • Felsőoktatási tanulmányait a City University (London), illetve az Instituto de Empresa (Madrid) egyetemeken folytatta; MBA-t az Amerikai Egyesült Államokban szerzett a Kellogg School of Management-en.
  • A Csányi Alapítvány kuratóriumának tagja.

Pálfalvi Csanád

  • evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatója
  • Okleveles mérnök-informatikus diplomáját a Veszprémi Egyetemen szerezte 2003-ban. Frissdiplomásként Budapesten helyezkedett el, szakmai tapasztalatát azóta is nemzetközi, multinacionális vállalatoknál gyarapítja. Jelenleg az evosoft Hungary Kft. beágyazott szoftverfejlesztési üzletágát vezeti.
  • Folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket felsőoktatási intézményekkel, több ízben vett részt például a Szegedi Tudományegyetem szakmai fórumain, de vendégül látta már evosoftos nyílt napon a Szabadkai Műszaki Főiskola hallgatóit, illetve nagy szeretettel képviseli a szakmát általános iskolai diákok felé is.
  • Pályafutásának főbb állomásai: szoftverfejlesztő (Tata Consultancy Services Hungary Kft.), rezidens fejlesztőmérnök a Friedrichshafenben (ZF Hungária Kft.), csoportvezető, később senior projektmenedzser (IT Services Hungary Kft.), senior projektmenedzser (Thyssenkrupp Presta Hungary Kft.), üzletág igazgató (evosoft Hungary Kft.)

Csányi Péter és Pálfalvi Csanád
Csányi Péter és Pálfalvi Csanád

 

NJSZT közgyűlés, 2019NJSZT közgyűlés