Eljött a 2020!

Szalay Imre évkezdő gondolatai

Az ünnepek láza és kellemessége után ismét itt vannak a hétköznapok, a munka ideje. 

NJSZT 2020

A Neumann Társaság tagsága, elnöksége és titkársága megkezdte a munkát. Ilyenkor, év elején fontos a munka irányát, a stratégiát is kijelölni, hogy az energiák egy irányba húzzanak. A novemberi szakkonferenciánkon már felvázoltuk a stratégiai irányokat, de az újévre előre tekintve röviden itt is áttekintjük azokat.

Négy nagy területen fejti ki tevékenységét, mondhatni négy láb tartja az NJSZT-t.

Az első a Digitális kompetencia-képzés és minősítés rendszere, az ECDL. A számítógépes jogosítványok tudásterületei, és az azt mérő vizsgarendszer az elmúlt években a Neumann Társaság sikerének alapköve. A vizsgázottak számával az országban és a világban is elismerést, megbecsülést szereztünk. S valóban, ahogy elvárás volt a gépkocsivezetéshez a jogosítvány, az informatika terjedésével  fontos volt, hogy a komputerek hatékony használatát is segítse, igazolja az ECDL (European Computer Driving Licenc)  jogosítvány. Azonban az életben a fejlődés megváltoztatja a mindennapokat: ahogy az elektromos rollerhez és a hasonló eszközök használatához nem kell (még) jogosítvány, úgy az informatikai eszközök legkülönbözőbb formái, egyre inkább felhasználóbarát kezelőfelületei is egyre kisebb tudással is lehetővé teszik a használatot. Erre a változásra az ECDL tanulási, vizsgáztatási rendszerének újragondolásával reagálnunk kell, túl az aktuális tudnivalók beemelésén.

A Tehetséggondozási hálózat a másik stratégiai területünk. Az informatikai versenyek szervezésében a kisiskolások versenyeitől az olimpiáig, az on-line tömegversenyektől a robotkupákig fontos szerepe van az NJSZT-nek, szakosztályainak. Idén nyáron a közép-európai regionális informatikai olimpia (CEOI) nagykanizsai megrendezése a szokásosan és jól működő rendszer működtetésén túl a kiemelt feladat. S az is előttünk van még, hogy a nagyszerű és népszerű Logo, a Nemes Tihamér, az eHód, a Prograce, RoboCup (MIRK) és még jó néhány verseny a Társaság nevéhez is kapcsolódjon, hogy még láthatóbbá váljék szerepünk az informatikai utánpótlás-nevelésben.

Szakmai fórumrendszerünk jelenti az alapját a Neumann Társaságnak, hiszen a számítógép-tudomány és használat professzionistái, szakértői alapították, és ők a tagjaink ma is. A 23 szakmai közösség és a 14 területi szervezet (együttesen szakosztályok) adják azt a bázist, amelyre a jövőben még inkább támaszkodni szeretnénk, rájuk nagyobb figyelmet, reflektorfényt irányítva. Hatalmas eredmények vannak ezen a területen: számos jelentős konferencia, workshop, folyóirat, a szakma ifjú és kevésbé ifjú érdemeseinek alapított tudományterületi díjak, folyamatos aktivitás. Ennek megmutatására is kezdeményeztük a novemberi szakkonferenciánkat, a Hírlevélben mindig igyekszünk bemutatni a szakosztályi eseményeket, sikereket. Kérjük a segítséget, az inputokat, hogy belső körökben, de a széles nyilvánosságban is ismertté váljon a Neumann Társaság szakmai élvonala.

Fontos feladatnak tarjuk továbbra is az informatikai örökség gyűjtését, feldolgozását, védelmét. Azzal is, hogy ez inkább állami feladat lenne, amelyhez a szakértelmet, a tudást hozó személyiségeket kellene nekünk hozzátenni. Ebbe az irányba haladtunk, s remélhetőleg a jövőben egyre inkább a tudás gyarapítására (adatbázis, videók, összefoglalók), a gyűjtemény professzionális kezelésére (kontextusba helyezés, tartalmas leírások, leltárak) és célirányos megmutatására tudunk koncentrálni.

Mindezen létező eredményeknek a legszélesebb körbe való eljuttatása, ezen sikerek a Neumann Társaság nevével való összekötése emelheti reputációnkat, növelheti tagjaink, szervezeti tagjaink, támogatóink számát, s így válhat egyre ismertebbé Társaságunk neve, tevékenysége, fontossága. Az elmúlt évben 561 média megjelenésünk volt az elektronikus és nyomtatott sajtóban, hírt adva mindezekről a tevékenységekről.

Ezekhez a tervekhez kérjük a támogatást, kívánva ezúton is szakmai és magánéleti sikereket, boldogságot, mert az tud a közösségért is tenni, akinek a hátországa biztos.

Szalay Imre