CEOI 2020 - Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében 2020. június 29. és július 5. között Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban zajlik majd a jövő évi CEOI, vagyis a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.

CEOI 2020

A CEOI a régió legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg, jellemzően tizennégy közép-európai ország, és minden évben más-más, régión kívüli vendégország közreműködésével. Célja az, hogy fokozza a közép-európai diákok érdeklődését az informatikai és infokommunikációs technológiák iránt, és lehetőséget ad arra, hogy a diákok próbára tegyék problémamegoldó képességüket. Magyarország a diákolimpia egyik alapító tagja, és többször adott már otthont a CEOI-nak: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló versenyprogramozási ismeretekkel bíró középiskolásai.

Az NJSZT és az ELTE Informatikai Karának szervezésében megrendezésre kerülő, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatását is élvező 2020-as nagykanizsai diákolimpiára mintegy hatvan diák érkezik majd, harminc kísérő tanárral. Egy hetes ittlétük alatt az informatikai diákolimpikonok versenyprogramjuk mellett felfedezik majd Nagykanizsát és környékének nevezetességeit. A tervek szerint a sofőr nélküli járművek számára épített zalaegerszegi tesztpályán is tartanak számukra egy bemutatót és meglátogatják a keszthelyi Festetics kastélyt is.

A legfeljebb 11-edik osztályba járó középiskolás diákok négyfős csapatai vehetnek részt a CEOI-n két-két felnőtt csapatvezetővel. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n: az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek be. A 2019-es, szlovákiai versenyről az abszolút első helyet is megszerezve diákjaink egy arany és három bronzéremmel térhettek haza.

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia gyakorlatilag az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

CEOI országok

A magyarországi CEOI szervezője, az NJSZT a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között a tehetséggondozás is szerepel, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek, illetve – az elsősorban általános iskolásokat célzó – Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.

A 2020-as Nagykanizsai CEOI-ról további információkat a verseny honlapján, a http://ceoi2020.inf.elte.hu oldalon olvashat, a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság tevékenységéről pedig a www.njszt.hu oldalon tájékozódhat. Részletes háttéranyag a csatolmányban található!

 

Csatolmány Size
Részletes háttéranyag a CEOI-ról 860.92 KB