Számos kedvező lehetőséget kínál a Kooperatív Doktori Program

A DJP közleménye

A Digitális Jólét Program (DJP) üdvözli és arra biztatja a digitális ágazat szereplőit, hogy csatlakozzanak az Innovációs és Technológiai Minisztérium napokban bejelentett Kooperatív Doktori Programjához. A kezdeményezés igazi mérföldkő a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kezelt ösztöndíj-rendszer ugyanis kimondottan a piacorientált kutatói utánpótlást támogatja.

A programot ősszel, pilot jelleggel, 100 fővel indítják el, amelynek révén a vállalati együttműködésben folytatott doktori tanulmányokat ösztönzik. A 2020-21-es tanévben kezdődő doktori képzés iránt érdeklődők kutatási témáikkal 2020. szeptember 15-éig jelentkezhetnek az ösztöndíjra. A vállalatoknál dolgozó mesterfokkal rendelkező MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területen tevékenykedő szakemberek és mérnökök számára is vonzó, 12-48 hónapon keresztül, havi összességében akár bruttó 400 ezer forintot is elérő ösztöndíjprogram részeként támogatást kapnak a doktori iskolák, a témavezetők, valamint a bevont iparági partnerek szakértői is.

A program tehát a felsőoktatásban emeli a doktori képzések színvonalát, növeli a képzési kapacitás-kihasználtságát és a tudományos kutatási eredmények jobb piaci, ipari hasznosulását is, mind társadalmi, mind pedig gazdasági értelemben. A kooperatív doktori képzés hangsúlyosan a valódi piaci igényekhez igazodó, gyakorlatorientált kutatási témák elindítását ösztönzi. A doktoranduszok kutatásaik eredményeit a képzés során olyan témákban fejthetik ki, amelyek jól felhasználhatóak az adott piaci, ipari szereplők számára, ezáltal növelhetik munkáltató cégeik versenyképességi pozícióit.

Az egyetemi végzettséggel rendelkező munkavállalók doktori képzésre történő beiskolázása mellett a cégek szakértőt is kijelölhetnek doktoranduszaik mentoraként, akik témavezetőként segítik az előrehaladást. A doktoranduszok az  ösztöndíjrendszerben olyan  kutatási témákat elemezhetnek, amelyekkel sikeresebbé tehetik a hazai cégeket a nemzetközi megmérettetésben is.

Mivel továbbra is erős munkaerőhiány mutatkozik az MTMI ágazatban - a magasan képzett, minőségi munkaerő hiátusa pedig már hazánk nemzetközi versenyképességét is korlátozza - azzal, hogy az NKFIH által kezelt ösztöndíj-rendszerben a legtehetségesebb szakemberek tudományos fokozatot szerezhetnek és a kooperatív PhD képzésben végző doktoranduszok a felsőoktatás oktatói – kutatói utánpótlásának központi szereplőivé vállhatnak, plusz hozzáadott értéket képviselve, releváns gyakorlati tudásukkal hosszútávon is jelentős kapocsként tevékenykedhetnek majd a kutatás, tudományos élet kiválóságai és a vállalati szereplők között.

A kezdeményezést a győri székhelyű Széchenyi István Egyetem a DJP által javasolt instruktori rendszerrel is segíti. A rendszer felvállalt célja a vállalati szférából érkező kvalifikált, jó képességű, szakmai eredményekkel és ambíciókkal rendelkező szakemberek eligazodásának segítése az akadémiai területen. Az instruktorok többek között ez okból, főként a képzéshez kapcsolódó ügyekben mentorálják majd a Kooperatív PhD programban részt vevő doktoranduszokat.

Forrás: DJP