Duplán drukkolhatunk!

RMI 2020

Az idei 8th Romanian Master of Informatics (röviden: RMI 2020) elnevezésű versenyprogramozási rangadóra idén Magyarország két csapatot is nevezett. Eredetileg Bukarest adott volna helyszínt a neves világversenynek, de az untig ismert okok áthúzták a terveket, így azt online rendezik meg. Ennek egyik kedvező fejleménye, hogy Magyarország két csapatot is nevezett  – 10-12. osztályos – indulókkal. A másik, örömre és izgalomra okot adó faktum, hogy sokkal több ország tudja ily módon képviseltetni magát.

A versenyprogramozás alapvetően egyéni megmérettetés, ugyanakkor rendhagyó módon ez alkalommal csapat-eredményt is hirdetnek, melynek során a csapatok három legjobb eredményét összegzik.

És hogy mikor szurkoljunk a srácoknak: december 3-án és 4-én, 8.00-13.00 óra közt. A fiúkra 5-5 órás verseny vár, online felügyelettel, valószínűleg 3-3 feladattal.

A CEOI1 csapat összetétele:
1. Horcsin Bálint (12.), Németh László Gimnázium (Budapest)
2. Varga Péter (12.), Óbudai Árpád Gimnázium (Budapest)
3. Németh Márton Tamás (10.), Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa)
4. Bukva Dávid Bertalan (12.), Fazekas Mihály Gimnázium (Budapest)

A CEOI2 csapat összetétele:
5. Székely Milán (10.), Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
6. Tóth Gellért (12.), Óbudai Árpád Gimnázium (Budapest)
7. Szabó Kornél György (12.), Fazekas Mihály Gimnázium (Budapest)
8. Kovács Alex (11.), Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged)

A csapatvezetők: Nikházy László és Erdősné Dr. Németh Ágnes. Szerepük a versenyfeladatok feladatsorának lefordítása és felügyeletük a verseny alatt.

Szurkoljunk együtt!