ECDL bizonyítvány a tehetségeknek

ecdl bizonyítványA kormány immár sokadik éve segíti a középiskolás korú tehetséges diákokat, és külön rendeletben szabályozza az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) támogatását. A felzárkóztató programban való részvételre hátrányos helyzetű tanulók pályázhatnak, és a bekerülést szigorú feltételekhez kötik. Az ezredforduló óta működő AJPT-ben átlagban évente mintegy háromezer gyereknek támogatják öt éven keresztül az iskolai tanulmányait, a kollégiumi elhelyezésüket, és ezen kívül pedig még a nyelvvizsga, a jogosítvány és a digitális kompetenciákat igazoló ECDL bizonyítvány megszerzését is.

A hétmodulos ECDL bizonyítványhoz szükséges ismereteket a diákok már a kezdő, az úgynevezett 9/AJPT évfolyamon kezdik elsajátítani, és néhány éven belül le is teszik a modulvizsgákat.

Az AJTP-t az Emberi Erőforrások Minisztériumának fenntartásában működő huszonkét középiskola, zömmel gimnázium valósítja meg, melyek igazgatói, tanárai szakmai kérdésekről évi rendszerességgel tanácskoznak. A Neumann Társaság felajánlotta, hogy mint ahogyan erre már korábban is volt példa, részt vesz az AJPT konferencián, és segíti a program sikeres megvalósítását.

Rákosi Szilvia

Címke