Bujdosó Gyöngyi

Bemutatkozás

A Debreceni Egyetem Informatikai Karának adjunktusa. Kutatási területei a diszruptív technológiák köré csoportosulnak. Kutatásaiban jelenleg a virtuális valóság és a tekintetkövetés eszközeinek oktatásba való bevezetésének lehetőségeivel foglalkozik. 
Doktori (PhD) fokozatot 2007-ben szerzett a Debreceni Egyetem Informatikai Karának Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájában.

2000-ig az informatika több területén dolgozott: adatbázisprogramozóként, rendszergazdaként, közönségszolgálatban, nemzetközi matematikai folyóiratok tördelőszerkesztőjeként, kiadványok nyomdai előkészítőjeként.

2001-től jelenleg is a Debreceni Egyetemen oktatójaként oktat informatikát.
Kurzusai között az adatbáziskezeléstől a hálózati ismereteken, az IKT-n, multimédián, projektmenedzsmenten keresztül az e-learningig számos terület megjelenik.

A nők informatikában való nagyobb szerepvállalásán több éve dolgozik helyi, országos és nemzetközi szinten is.
Az ehhez kapcsolódó tevékenységeket a Debreceni Egyetem Informatikai Karán kezdte, majd országos szinten a Nők a Tudományban Egyesület regionális képviselőjeként dolgozott.
Nemzetközi szinten a WIRE csoportban kezdte ezirányú munkáját, amely az Informatics Europe szervezeten belül dolgozik, és tűzte ki célul az utánpótlás növelését, gondozását, a tudományos életbe való bevezetését és támogatását, majd a CEPIS Women in ICT szakértői csoportjában és a COST CA19122 akciójában folytatta szervezői és támogatói feladatait.

A Lányok Napja és a Girls in ICT napok egyik szervezője, a hozzákapcsolódó számos tevékenység tervezője.

Az ADA konferenciasorozat egyik megteremtője és szervezője.

Szakmái

Szakinformatikus, DEA d'Informatique, Université de Savoie, Franciaország
Számítástechnika, matematika és kémia szakos középiskolai tanár, KLTE, Debrecen
Angol-magyar szakfordító (matematika), KLTE, Debrecen

Tudományos fokozatai

Habilitáció – Informatikai tudományok (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest)
PhD – Matematika- és Számítástudományok (Debreceni Egyetem, Debrecen)

NJSZT-n belüli tevékenység

  • Nők az Oktatás, Kutatás, Informatika Területén szakosztály, alapító tag, elnök (2019– )
  • Információbiztonsági szakosztály, alapító tag
  • E-learning szakosztály, alapító tag
  • Üzleti szabályok informatikai kezelése szakosztály, alapító tag

Nemzetközi szervezetekben és programokban

  • Council of European Professional Informatics Societies (CEPIS), Women in ICT Expert Group (2020– )
  • COST CA19122 Action: European Network For Gender Balance in Informatics (2020– )
  • Informatics Europe (IE), Women in Informatics Research and Education (WIRE) Working Group, (2017–2020)
  • Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), Hungarian Section, Women inEngineering, Educational Society
  • Association for Computing Machinery (ACM), Hungarian Chapter, ACM-W
  • Information Systems Audit and Control Association (ISACA), Hungarian Chapter
  • AtGender Association 
  • TeX Users Group (TUG)

További hazai szervezetekben

  • Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISzE)
  • Nők a Tudományban Egyesület (NaTE), Észak-Magyarországi területi képviselő
  • Debreceni Kutató Nők
  • Magyar TeX Egyesület (MaTeX)