• A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kezdeményezésére valódi értékkel bővült a Hungarikumok köre az „Ipari és műszaki megoldások „ között: Neumann János életműve az informatika és a számítógépek világában. Kicsit kései de nem megkésett elismerése ez Neumann János tudományos, szakmai érdemei mellett magyarságának is.

  • 2015. május 8-9-én került sor idén az ECDL/ICDL országok nemzetközi vezetői értekezletére, ahol mintegy 150 országból gyűltek össze azok a szakmai vezetők és döntéshozók, akik országukban fontosnak tartják az informatikai írástudás terjesztését, ezért csatlakoztak a nemzetközi ECDL Alapítványhoz.

    Az Alapítvány évről évre meghirdeti az ún. Best Practice díjat, amelyet Magyarország képviseletében a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az elmúlt években már két ízben is elnyert.

    Az idei győztesek

  • Hely

    NJSZT ECDL Iroda, 1054 Budapest, Báthori u. 16.

    Dátum

    A részvétel előzetes jelentkezés alapján történik. A férőhelyek száma korlátozott, de a képzés megtartásának feltétele, hogy a jelentkezők száma elérje a 10 főt.

    Jelentkezni Horváth Gabriellánál lehet az ecdl.adminisztracio@njszt.hu címen.

  • Vasvári György

  • Immáron kilencedszer szervezte meg Dr. Simon Béláné a Robo Cup Junior magyarországi képviselője, a Magyar Ifjúsági Robot Kupát.

  • 2015. május 24-én Firenzében került sor az IFIP TC2 (International Federation for Information Processing Technical Committee 2 for Software: Theory and Practice) éves meetingjére.

    Az IFIP TC2 bizottságban Magyarország képviseletét az NJSZT Szoftverminőség Menedzselés Szakosztály látja el. A bizottság küldetése, hogy nemzetközi szinten elősegítse a programozási fogalmak mélyebb megértését a szoftver minőség javítása céljából, vizsgálva a szoftverfejlesztési folyamatok mind elméleti, mind gyakorlati aspektusait.

  • Hely

    Óbudai Egyetem (Budapest III., Bécsi út 96/B) F09. terem

    Dátum

    ITF logóMeghívó

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSZT ITF),
    az Óbudai Egyetem (OE),
    és a Hírközlési és Informatikai Tudományos
    Egyesület (HTE)
    tisztelettel meghívja a magyarországi informatika fejlődésében meghatározó szerepet játszó

  • Az Alapszabályban foglaltak értelmében megtartotta idei éves rendes közgyűlését a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

    A közhasznúsági tevékenységről szóló beszámolót megelőzően Dr. Závodszky Péter az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának kutatóprofesszora tartott előadást Információrobbanás a biológiában: kihívások és válaszok címmel.

  • Pompéry Béla nekrológ

    Életének 97. évében, 2015. május 23-án elhunyt Dr. Pompéry Béla, a hazai számítástechnika egyik úttörője, nyugalmazott könyvvizsgáló, az NJSZT felügyelőbizottságának egykori elnöke, az Informatika Történeti Fórum tiszteletbeli elnöke és korelnöke.

  • 2015-ben XXI. alkalommal került megrendezésre a Multimédia az oktatásban nemzetközi konferencia, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság, Multimédia az Oktatásban Szakosztály (MMO) szervezésében. A szakmai rendezvény célja volt, hogy elősegítse az oktatás, valamint a kutatás és fejlesztés különböző területein dolgozó, oktató hazai és külföldi szakemberek, PhD és felsőoktatási hallgatók találkozóját, tapasztalatcseréjét, egyes szakterületekhez kapcsolódó kreditek gyűjtését.

  • Hely

    Paulay terem (Budapest, 1061 Paulay Ede utca 9.)

    Dátum

    Tisztelt Kolléga, Kedves Tagtárs!

    Alapszabályunk előírásai szerint 2015. május 28-án 10 órai kezdettel éves beszámoló közgyűlést tartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

    Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2015. május 28-án 10:30.

    A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

    Napirend:

  • Hely

    NEREUS Park Hotel, Balatonalmádi, Lóczy Lajos tér 3.

    Dátum

    Tervezett Program

     14:30-16:00     I. Szekció

    Üléselnök: Dózsa Csaba, Kósa István

    14:30-14:40    Köszöntő

    14:40-15:00    Az adatelemzések mellékhatásai
                               Surján György, Állami Egészségügyi Ellátó Központ

    15:00-15:20   A mentőszolgálat által elvégzett feladatok adatelemzésének tanulságai
                               Kováts Tamás, Állami Egészségügyi Ellátó Központ

  • Hely

    NJSZT ECDL Iroda, 1054 Budapest, Báthori u. 16.

    Dátum

    A részvétel előzetes jelentkezés alapján történik. A férőhelyek száma korlátozott, de a képzés megtartásának feltétele, hogy a jelentkezők száma elérje a 10 főt.

    Jelentkezni Horváth Gabriellánál lehet az ecdl.adminisztracio@njszt.hu címen.

  • Hely

    Budapest University of Technology and Economics (BME)

    Dátum

    -

    Az IBM idén először hozza Amerikából el az IBM Cloud Konferenciáját, amely részben a cloud technológiához kapcsolódó kutatásokat, részben pedig a cloud oktatási alkalmazásait mutatja be. A konferencia rangos előadókat tervez meghívni és lehetőséget akar teremteni a kutatási kapcsolatok fejlesztésére is.

    Külön szeretettel várjuk a hallgatókat és a doktoranduszokat is. Számukra igyekszünk a részvételi feltételeket lehetővé tenni.

    CALL FOR PAPERS/POSTERS and REGISTRATION

  • Az IT Business áprilisban is összegyűjtötte, melyek voltak az elmúlt egy hónap legfontosabb mozzanatai a hazai ikt-szektor vezetőinek életében. Nézzük tehát, kik azok, akik reflektorfénybe kerültek!

  • Hely

    Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely Nagykar utca 1-3. (Klubterem)

    Dátum

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság HCI&DfA –Ergonómiai Tervezés Mindenkinek Szakosztálya és a W3C Magyar Iroda közös Műhelykonferenciája „Akadálymentes honlaptervezés” címmel 2013. május 24-én kerül megrendezésre Szombathelyen.

    Előadók:

    Sikné Dr. Lányi Cecília
    Pannon Egyetem, Műszaki Informatika Kar, egyetemi docens

    Dr. Hercegfi Károly
    Budapesti Műszaki Egyetem, Ergonómiai és Pszichológiai Tanszék, egyetemi docens

    Mátételki Péter
    W3C Magyar Iroda szakértője

  • 2015 április 27-én, hétfőn az NJSZT immár 17. alkalommal tartotta meg ECDL vizsgaközpontjainak évértékelő fórumát. Az eseményre regisztrált ECDL vizsgaközpontok képviselői jelentős számban tették tisztetletüket, hogy a hazai ECDL 2014-es évéről és az NJSZT 2015-ös terveiről, lehetőségeiről hallhassanak.

    A Fórumon az alábbi előadásokat követhették végig az érdeklődők:

    Hírek és aktualitások az ECDL kapcsán
    Előadó: Alföldi István, ügyvezető igazgató, NJSZT

  • Idén 17. alkalommal rendezi meg az NJSZT az ECDL Vizsgaközpontok Országos Fórumát, akkreditált ECDL vizsgaközpontjai számára.

    Program

    Regisztráció

    Hírek és aktualitások az ECDL kapcsán
    Előadó: Alföldi István, ügyvezető igazgató, NJSZT

  • Hely

    Semmelweis Egyetem, Barna előadóterem (Budapest, Nagyvárad tér 4.)

    Dátum

    Tisztelettel meghívjuk az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály és a

    Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Közszolgálati Kar, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet közösen szervezett tudományos ülésre, melynek témája

    Mobil gyógyszer-informatika | Elektronikus Egészségügy|Magyar elektronikus és mobil gyógyszer-információs szolgáltatások a betegellátásban

    Tervezett program

    14.00 - 14.15 Gyógyszerrel kapcsolatos mobil applikációk Android platformon
    Dr. Bertalan Lóránt, SE ETK, ÁEEK

  • Napirendi pontok:

    1. 2014-as pénzügyi év teljesítése
          2015-es pénzügyi terv elfogadása
          2014-as közhasznú beszámoló előkészítése (ütemezési határidők, feladatkiosztás)
          2015-es rendezvények
    2. Beszámoló közgyűlés előkészítése, a beszámoló elfogadása
    3. Szakmai program előkészítése
    4. Összefoglaló a szakmai közösségek és területi szervezetek munkájáról
    5. Egyebek