• Hely

    Óbudai Egyetem (1034 Budapest, Bécsi út 96/B)

    Dátum

    A konferencia célja, hogy egy nap alatt áttekintést adjon a webes trendekről, technológiákról, valamint tippeket adjon és trükköket mutasson be elismert szakemberek előadásaiban.

    A rendezvénynek nincs különleges kiemelt célközönsége, mindenkit sok szeretettel látunk, akit érdekelnek a modern webes technológiák. Egyaránt várunk kezdőket és profi szakembereket, legyenek fejlesztők, grafikusok vagy azok, akik kettejüket összehozzák.

  • Idén ősszel adják át Szegeden azt az új épületet, az Agórát, amelyben, többek között, méltó helyet kap a jelenleg mostoha körülmények között látogatható informatikatörténeti gyűjtemény. A szervezők a relikviák világszínvonalú bemutatását ígérik.

    - Jelenleg elég mostoha körülmények között, a Szegedi Tudományegyetem kezelésében lévő, öthalmi volt szovjet laktanyában található az Informatikatörténeti Múzeum. De már nem sokáig, a hetvenes évektől gyarapodó gyűjtemény még az ősszel vadonatúj épületbe költözhet ugyancsak szegeden. Hogy jött a lehetőség?

  • A Microsoft „Your Business. Your Fame.” versenyen kapott jelentős elismerést a magyar termék

  • Add a neten! logo

    Add a neten! címmel akkreditált e-kereskedelem és webshop menedzsment képzést indít a Neumann János

  • Egy multifunkcionális, fénymásolásra és scannelésre is alkalmas nyomtatót adományoztak a Dóri Háznak. Varga Kristóf és Dublecz Dániel a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny második helyezettjeként kapott jutalmukat ajánlották fel. A készülék a Szemem Fénye Alapítvány irodai háttérmunkáját segíti: egyszerűen és jó minőségben tudjuk programjaink szórólapjait kinyomtatni és a nálunk kikapcsolódó gyermekek rajzait is könnyebben megőrizhetjük, archiválhatjuk.

  • Az európai uniós állampolgárok 22 százaléka még soha nem használt számítógépet, a legriasztóbb a helyzet Romániában, ahol a lakosság feléről mondható el ez - derült ki a az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közzétett felméréséből.

  • Megjelent a TÁMOP – 3.2.12-12 „Kulturális szakemberek továbbképzését támogató pályázat” pályázati felhívása:  http://www.nfu.hu/doc/3422.

    Mivel az ECDL a kulturális szakemberek számára is érvényben lévő akkreditált képzés, ezért ez a pályázati forrás is felhasználható hozzá. 

  • Indul a GAZDANet program, 3,5 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők internetkapcsolatra alkalmas számítógépre. Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat, így csaknem 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel. A kérelmeket szeptember 1-30. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az erről szóló jogszabály megjelent a Magyar Közlöny 2012. évi 79.

  • A mikro- és kisvállalkozások után most megnyílt a lehetőség a közép- és nagyvállalkozások képzését támogató TÁMOP 2.1.3 pályázat benyújtására is. A programban ECDL képzésre és vizsgára is nyílik lehetőség.

  • Hely

    Intercontinental Budapest H-1052 Budapest Apaczai Csere J. U. 12-14 Budapest Hungary

    Dátum

    -

    A nemzetközi konferencia, amelynek ezúttal Budapest ad otthont, több szekcióval is szól a konferenciák háttércsapatához.

    A rendezvény ingyenes, csak regisztrálni kell: 
    http://www.cvent.com/events/2012-panel-of-conference-organizers-poco-/ev...

  • As London gears up to host Olympic athletes, Hungary recently attracted some of the world’s most promising computer scientists for its own cerebral Games - the  Central European Olympiad in Informatics. A total of 52 competitors, aged 15 to 17, came from 12 countries to the town of Tata. They worked for two days coding.

  • Hely

    Pisa, Olaszország

    Dátum

    -

    Az Európai Egészségügyi Informatikai Társaság 24. konferenciája Pisában, 2012. augusztus 26-29.-e között kerül megrendezésre. A konferencia mottója "Quality of Life through Quality of Information", ezáltal az e-Health a páciensek, egészségügyi dolgozók, állampolgárok és a társadalom életminőségében betöltött szerepére fókuszál.  

    Regisztráció július 30-ig, az NJSZT tagokat 50 EUR kedvezmény illeti meg. 

    További részletek és regisztráció: www.mie2012.it

  • A londoni Olimpiai Játékok előfutáraként ☺ 2012. július 12-én véget ért Tatán a Közép-európai Informatikai Diákolimpia.

  • Hely

    MOM Kulturális Központ

    Dátum

    hacktivity logó9. alkalommal idén újra Hacktivity - Kelet-Közép Európa legnagyobb IT Biztonsági fesztiválja, 2012. október 12-13-án a MOM Kulturális Központban.

  • A politikai küzdelem terepe egyre inkább az internet
    A virtuális harci terep
    Netokraták és netproletárok

    Csepeli György szociálpszichológussal Harangozó István készített interjút

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2012 szeptember 4-8 között rendezi meg a 28. Nemzetközi Logikai Programozási Konferenciát, az ICLP 2012-t (International Conference on Logic Programming). A részletekről a konferencia honlapján, a http://www.cs.bme.hu/iclp2012/ webcímen olvashatnak.

  • Napirendi pontok:

    1. Tisztújítás előkészítése, Jelölő Bizottság létrehozása
    2. Az informatikai írástudás helyzete
    3. Az Informatika-történeti kiállítás szakmai tervezése
    4. Egyebek

    10/2012 (06.06.) Határozat

    Az elnökség megismerte a szegedi Szent-Györgyi Albert AGÓRA és az NJSZT között az Informatika Történeti kiállítás tárgyában készített együttműködési megállapodást, és hozzájárul ahhoz, hogy az NJSZT nevében Alföldi István azt aláírja.

  • Bár tudtuk, hogy betegeskedik, a hír mindannyiunkat,  akik Andrást ismertük és szerettük, villámcsapásként ért. Sosem sajnáltatta magát, mindvégig bízott a gyógyulásban.  Az utolsó pillanatig dolgozott. Kemény harcot vívott a halálos kór ellen, amit 2012. június 19-én elbukott. Huszadikán temettük Topolyán. 

    Halálával igaz barátunkat, kiváló kollégánkat, egy nagyszerű embert veszítettünk el. 

  • Hely

    Széchenyi István Egyetem, Győr

    Dátum

    -

    Második felhívás

    A Bolyai János Matematikai Társulat – a győri Széchenyi István Egyetem társszervezésében – 2012. június 21-23. között megrendezi a BJMT Alkalmazott Matematikai Konferenciát. A konferencia helyszíne a győri Széchenyi István Egyetem.

  • „Az egészség-gazdaságtan felértékelődése forrásszűke idején”

    Hely

    Best Western Hotel Hungaria (1074 Budapest, Rákóczi út 90.)

    Dátum

    -

    Tisztelt Partnerünk! 2012. június 20-21-én, 6. alkalommal kerül megrendezésre az IME-META Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzés és Konferencia „Egészség-gazdaságtan felértékelődése forrásszűke idején” címmel. Konferenciánkat második alkalommal rendezzük 2 naposra.  Az első nap plenáris előadásai közül is kiemelkedik Prof. Dr.