• Megújul, mégis megőrzi a hagyományokat az idei Budapesti Nemzetközi Vásár

  • Hely

    Budapesti Piarista Gimnázium (Pesti Barnabás u.) Fizika tanterem

    Dátum

    ITF logóMeghívó

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma, a Piarista Gimnázium és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tisztelettel meghívja következő rendezvényére, mely a hazai számítástechnika történetének egy fontos műhelyéről, a

    Piarista Gimnáziumról
    és kiemelkedő tanáráról, Kovács Mihályról emlékezik meg.

  • Dr. Czeizel Endre: MATEMATIKUSOK – GÉNEK – REJTÉLYEK

    A magyar matematikus-géniuszok származáselemzése

  • A 2011-es Nemzetközi Fehér Bot napja alkalmából Lapról hangra címmel új honlap, egyben újfajta szolgáltatás indul. A projekt lényege, hogy nyomtatásban megjelent újságcikkeket látó önkéntesek által felolvasva, látássérült emberek részére elérhetővé teszünk egy erre a célra létrehozott közösségi honlapon keresztül.

  • Hely

    1054 Budapest, Báthori u. 16.

    Dátum

    A férőhelyek száma korlátozott, ezért a részvétel előzetes jelentkezés alapján történik.

    Jelentkezni Horváth Gabriellánál lehet az ecdl.adminisztracio@njszt.hu címen.

  • Hely

    Széchenyi István Egyetem, Győr

    Dátum

    A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő "Országos gazdaságinformatikai Konferencia" célja, hogy az oktatók, kutatók és az intézmények vezetői, szakemberei számára fórumot teremtsen az eredmények, tapasztalatok cseréjére az informatikai oktatás, képzés, kutatás, informatikai infrastruktúra és informatikai szolgáltatás-fejlesztés területén, hogy a gazdaságinformatikai szakképzésért felelős oktatókat összehozzuk a technológiai fejlesztésekkel és üzleti alkalmazásokkal foglalkozó szakemberekkel, és megvitathassuk az elért eredményeket, az informatikai szolgáltatások területén jelentkező pro

  • Workshop

    Hely

    Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Budapest, Haller utca 29, I. emeleti tanácsterem

    Dátum

    A Szakmai Regiszterek HIS Integrációja – Workshop előadásai megtekinthetőek az alábbi oldalon:

    http://www.kardio.hu/feltoltott/egyeb/fajl_201111991725njszt-obsz.pdf
     

    Orvosszakmai regiszterek - kormányzati és szakmai nézőpontok
    Üléselnök: Prof. Jánosi András, Dr. Kósa István Ph.D.  

     

  • Együttműködési megállapodás a digitális írástudatlanság csökkentésére

  • Az elektronikus könyvek világszerte egyre nagyobb szerephez jutnak, jelentős változásokat hozva az olvasás fizikai és szellemi jellemzőiben. A folyamat lényege: egyrészt a szöveg egy kis méretű e-könyv-olvasó eszközre kerül, másrészt a tartalom az eszközön szinte korlátlan. Több ezer mű is ráfér a készülékre, így egy hordozható könyvtár lapul az olvasó ember zsebében. Az e-book még nem kiforrott eszköz és módszer. Folyik a versengés technikai szinten, tartalmi oldalról, és a formátumok kavalkádja között.

  • „A legfontosabb eszköz, ami segít nagy válaszutak előtt döntéseket hozni, ha emlékszünk arra, hogy nemsokára mind meghalunk. Mert majdnem minden külső elvárás, minden büszkeség, félelem, kínos helyzet vagy kudarc, ez mind eltörpül a halállal szemben. Csak az marad, ami igazán fontos. Ha észben tartod, hogy meg fogsz halni, elkerülheted a csapdát, miszerint lenne vesztenivalód. Már mezítelen vagy. Semmi okod rá, hogy ne kövesd, amit a szíved diktál.” (Steve Jobs diplomaosztó beszéde)

  • Hely

    Budai vár

    Dátum

    2011. október 8-án, a Budai várban immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a legnagyobb hazai web-fejlesztéssel kapcsolatos szakmai rendezvény, a Magyarországi Web Konferencia.

  • Portugáliában és Magyarországon egyaránt van még mit tenni a digitális írástudás elterjesztése kapcsán - véli Felizardo António, a Hungaro DigiTel Kft. vezérigazgatója. Mindkét országban vannak olyan népcsoportok, akik még a hagyományos írástudást sem sajátították el, de a szakember lát esélyt az ő bevonásukra is. A portugál kormány az ezredforduló után kezdett komolyabban foglalkozni a témával. Például nagy hangsúlyt fektet az iskolabeli képzésre: már a kisiskolásoknak is tanítanak internethasználatot, illetve biztosítanak nekik rászorultsági alapon notebookot.

  • A Logo programnyelv, és egy újszerű pedagógia megvalósításának eszköze. A konstruktivista 
    pedagógia irányzatot Seymour Paperttől, a Logo programozást több szakembertől tanultuk. A 
    lelkesítő gondolatok alapján évtizedek óta tanítjuk a Logót, és szervezzük kollégák ez irányú kutatómunkáját. (A Játékos Informatika Oktatás jól ismert tananyag és módszertan.) 

  • Hely

    Veszprém, a VEAB épülete

    Dátum

    A NJSZT HCI&DfA - Ergonómiai Tervezés Mindenkinek Szakosztálya, a Pannon Egyetem Virtuális Környezetek és Fénytan Laboratóriuma, valamint a VEAB Alkalmazott Fény és Színtani Munkabizottsága 2011. november 29-én rendezi meg 10. alkalommal a Lux et Color Vesprimiensis Szimpóziumot Veszprémben a VEAB épületében.

     Az absztraktok (1 oldal) beküldési határideje: 2011. november 4.Jelentkezés a szimpóziumra 2011. november 11.Információ és jelentkezés: lanyi@almos.uni-pannon.hu

  • A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete 2012 februárjában gyakorlatorientált kis- és középvállalkozási menedzserképzést indít.

  • Az újraalakulás óta eltelt évek alatt megcsappant a szervezet tagsága (52/33) – nyugdíjba vonulás, elköltözés, más irányú érdeklődés és sajnos elhalálozás is szerepeltek az okok között. A meghirdetett időpontig (2011. szeptember 19. 13:00) nem jelent meg a tagság fele, így az összejövetel a szabályok szerint fél órával halasztódott – akkorra is alig-alig néhányan jelentek meg, de a szavazás megtartható volt.

  • A Magyar Termék Nagydíj Pályázat Informatikai Nívódíját hagyományteremtő céllal ez évben adták át először. A díjat a MOHAnet Mobilsystems Zrt. kapta a „Vario MedCare 4 in 1” Lifeguard rendszerért. Az elismerést a cég a 21. század technológiájának az életminőség javítása és megóvása érdekében használt, kiemelten kreatív alkalmazásáért kapta. 

  • Napirendi pontok:

    1. Tehetséggondozás
    2. Hazai és nemzetközi kapcsolatok
    3. Díjazottak (a Díjbizottság előterjesztése)
    4. Egyebek

    10/2011 (09.22) sz. határozat

    Az Elnökség határozata értelmében 2012. március 2-3-án az NJSZT látja vendégül az IFIP igazgatósági ülését Budapesten.

  • Hely

    Lecce, Olaszország

    Dátum

    -

    Szeptemberben ismét AAL Fórum

  • 2011. szeptember 21-én került sor Szegeden az AGÓRA SZEGED PÓLUS kulturális központ alapkőletételére, amely az Európai Unió támogatásával épül. Ez az intézmény ad majd otthont annak az európai színvonalú informatika-történeti kiállításnak is, amely a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) támogatásával jön létre. A kiállítandó gyűjtemény az Informatika-történeti Múzeum Alapítvány (ITMA) tulajdona, ennek egyik alapító tagja az NJSZT. Az Agóra Pólus várhatóan 2012. év végén lesz látogatható (szeptemberében nyitja meg kapuit).