• A Digitális Közmű célja a valódi szélessávú illetve nagysebességű internet hozzáférés lehetőségének megteremtése az ország egész területén (minimum 6 Mbps a jelenleg szélessávnak definiált 256 Kbps helyett). Ehhez szükséges a települések kétharmadán meglévő, piac által nem kezelt infrastrukturális hiányosságok kezelése. A Digitális Közmű keretében nagy teljesítményű, homogén optikai körzethálózat kerül kiépítése, 2.300 település elérésével. Ezzel elkezdődhet az EU és OECD átlagától való digitális lemaradásunk felszámolása.

  • Az ajánlást a cseh elnökség alatt Prágában, 2009. június 17-18-i ülésén fogalmazta meg és hagyta jóvá az EUPAN , az Európai Unió tagállamainak közigazgatásért felelős vezetőiből álló informális tanács, amely jelentős befolyással bír az egyes államok közigazgatási gyakorlatára.

    Az EUPAN ajánlás egyebek között felhívja a figyelmet a következőkre:

  • Hely

    Danubius Hotel Gellért (1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.)

    Dátum

    Az internet használat pszichológiai és társadalmi haszna és veszélyei

    A konferencia célja bemutatni a virtuális világ veszélyeit annak érdekében, hogy a valódi lehetőségeket minél többen használják.
    A virtualitás a bizalmon alapszik. Hinni az embertársakban, hogy a rendszerek megbízhatóak, hinni hogy az etikai korlátok működnek. Csak azt olvassuk el, ami nekünk szól, és csak azt használjuk, amire illetékesek vagyunk. Tudni, hogy a virtuális világ átlátható, ami felkerül a hálóra, az elolvasható szinte bárki által és maradandó.

  • A konferencia célja bemutatni a virtuális világ veszélyeit annak érdekében, hogy a valódi lehetőségeket minél többen használják.

    A virtualitás a bizalmon alapszik. Hinni az embertársakban, hogy a rendszerek megbízhatóak, hinni hogy az etikai korlátok működnek. Csak azt olvassuk el, ami nekünk szól, és csak azt használjuk, amire illetékesek vagyunk. Tudni, hogy a virtuális világ átlátható, ami felkerül a hálóra, az elolvasható szinte bárki által és maradandó.

    A konferenciát támogatta: a Miniszterelnöki Hivatal, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács.

  • Ahogyan azt honlapunkon már hónapok óta jelezzük, 2009 február 1-jei hatállyal életbe lép a Syllabus 5.0, a nemzetközi ECDL Alapítvány által frissített új vizsgakövetelmény.

    Az új vizsgapéldákat a 2008 novemberében az ECDL Alapítvány jóváhagyásával, a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, könyvárusi forgalomban is kapható 3 kötetes ECDL Vizsgapéldatár tartalmazza.

    Formai újdonság, hogy a Képszerkesztés és Webkezdő modulok vizsgapéldáinak száma is megsokszorozódott, így lehetővé vált nyilvánossá tételük.

  • Hely

    Danubius Hotel Gellért – Tea szalon (1111 Budapest, Gellért tér 1.)

    Dátum

    A konferencia fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

    A konferencia programja áttekintést ad az aktuális információs társadalomról, az abban zajló technológiai, szociális, lélektani és életviteli folyamatokról és további teendőkről, prioritásokról. Mindezen túl a 2. DE! Konferencia hivatott az EU i2110 célkitűzéseihez kapcsolódó konkrét hazai programok, áttörési lehetőségek bemutatására is.

    Előadók:

  • Az Európai Bizottság (EB) az i2010 logó használatának engedélyezésével hivatalosan is elismeri azt, hogy az ECDL, mint a digitális írástudás nemzetközi programja, nagyban hozzájárul az i2010 céljainak megvalósulásához: ahhoz, hogy Európa versenyképes tudás-alapú gazdasági és társadalmi egységgé váljon.

  • Teltházas érdeklődés mellett sikeresen lezajlott a 2. Digitális Esélyegyenlőség konferencia 2008. november 7-én, a Gellért Szállóban.

  • 2008. október 6-án 17 óra 25 perckor a Magyar Köztársaság Országgyűlése (MKOGY) 368 igen szavazattal (ellenszavazat és tartózkodás nélkül!) megszavazta azt a két Országgyűlési Határozatot, amelyek rendelkeznek az e-Befogadás magyarországi problémáinak megoldásáról. A MKOGY létrehozta az eseti e-Befogadásügyi Eseti Bizottságot, meghatározta annak feladatait, és egy deklarációt fogadott el az e-Befogadás magyarországi kezelésének alapelveiről.

  • Tisztelt Partnerünk!

  • 2008. november 07.
    Danubius Hotel Gellért – Tea szalon
    (1111 Budapest, Gellért tér 1.)

    A konferencia fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

    A konferencia programja áttekintést ad az aktuális információs társadalomról, az abban zajló technológiai, szociális, lélektani és életviteli folyamatokról és további teendőkről, prioritásokról. Mindezen túl a 2. DE! konferencia hivatott az EU i2010 célkitűzéseihez kapcsolódó konkrét hazai programok, áttörési lehetőségek bemutatására is.

    Előadók:

  • Megjelent az Információs Társadalom folyóirat 2008. évi 2. száma, melynek témája ezúttal az e-befogadás (e-inclusion).

    A Molnár Szilárd és Alföldi István által szerkesztett tematikus szám az e-befogadás év kapcsán a fogalommal kapcsolatos tématerületeket járja körbe. 

  • A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Kertészné Gérecz Eszter, az Országgyűlés Hivatalának informatikai főosztályvezetője, az NJSZT szakértő elbíráló testületének társelnöke.

    A kitüntetéshez ezúton gratulálunk! 

  • IT Auditor gyakorlati tanácsai

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a megadott határidőig megküldte véleményét az ÚMFT Társadalmi megújulási Operatív Programja (TÁMOP) akcióterveihez.

    Az anyag, valamennyi szervezet beküldött véleményével együtt elérhető az NFÜ honlapján:
    http://www.nfu.gov.hu/index.nfh?r=&v=&l=&d=&mf=&p=akcioterv
     

    Az NJSZT véleménye a cikk alatti csatolmányként önmagában is megtekinthető és letölthető. 

  • 2008 április 3-5 között került megrendezésre az eVITA 2008 - Infokommunikáció az életvitel szolgálatában - Konferencia és Szakkiállítás.

    Az erről készült összeállítás a Magyar Televízió - M2 - Membrán című műsorában került adásba 2008. április 16-án, amely teljes hosszában most itt is megtekinthető.

  • A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat kapott Vámos Tibor, az NJSZT tiszteletbeli elnöke, villamosmérnök, az MTA rendes tagja, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadója. 

    Az elismerést Vámos Tibor az információs társadalom, az e-kormányzat, az állampolgári egységes azonosító politikai-gazdasági hatásának, módszertanának, eszközeinek kutatásában, jelentőségük kormányzati-társadalmi tudatosításában végzett úttörő munkájáért kapta.

    A díjhoz szívből gratulálunk!

  • A Magyar Sajtó Napja alkalmából 2007. legjobb egyesületi lapjaként Vámos György szerkesztői nívódíjjal tüntette ki a Mi Újságot a Magyar Tudományos-, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete. Az ünnepélyes díjátadásra 2008. március 12-én került sor. A díjat Alföldi István felelős szerkesztő és Szedlmayer Bea szerkesztő vették át.

  • A DE! programmal az NJSZT részt vesz a digitális esélyegyenlőség megteremtését célul kitűző ötpárti és civil együttműködésben, amelyről 2008. január 8-án a következő sajtóközlemény jelent meg:

    Sajtóközlemény, 2008. január 8.

    Az Unió a képzésben, az emberbe történő beruházás növelésében, a motiválásban látja a kiutat; ezért nem hálózatokra, gépekre, hanem motivációs programokra és oktatásra kell fókuszálnunk és költenünk: az emberbe kell beruháznunk, s nemcsak a fél év alatt elavuló technológiákba.

  • A 2007. december 7-én lezajlott 1. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferencián elhangzott előadások az adott előadás címére kattintva megnyithatóak vagy el is menthetők.

    A konferencián készült élő internetes közvetítés archívuma a www.njszt.kekalma.hu oldalon tekinthető meg.

    „Az információs társadalom rétegződése” Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója