• A Miskolci Egyetem Professor Honoris Causae Facultatis Artium Mechanicarum et Rerum Informaticarum Universitatis Miskolciensis kitüntetést adományozott Obádovics J. Gyula matematikusnak.

    Az indoklás szerint „a hazai műszaki felsőoktatásban a numerikus módszerek és a számítástechnika meghonosításáért, amely nélkülözhetetlen a mérnöki számításoknál, valamint a selmeci hagyományok iránti elkötelezettségéért” kapta az elismerést.

    Gratulálunk a Társaságunk életében is a kezdetektől kiemelkedő szerepet játszó, örökifjú tudósnak, generációk Tanárának!

  • 2019. július 1-től Szalay Imre, az NJSZT korábbi alelnöke tölti be a társaság ügyvezetői posztját, miután elődje, Alföldi István huszonhárom év után nyugdíjba vonul, és októberig már a felmentési idejét tölti.

    Szalay Imre mostanáig a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnöke volt, július 1-jétől azonban a társaság ügyvezetőjeként tevékenykedik. Szalay 1982 óta tagja az NJSZT-nek, a társaság számára számos konferenciát szervezett az elmúlt évtizedekben.

  • Hely

    Földi Imre Sportcsarnok - 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 19.

    Dátum

    -

    Lezajlottak a World Robot Olympiad Lego robotépítési- és programozási verseny regionális elődöntői, azonban még nincs megállás!

    WRO

    A WRO hat elődöntőjén összesen 120 csapat vett részt a Regular kategóriában, akikből 49 csapat kvalifikálta magát és 9 csapat az országos összesített lista alapján szabadkártyával jutott be a Nemzeti Döntőbe.

  • Kérjük kedves Olvasóinkat és Tagtársainkat, hogy javaslataikat az idei Neumann- és Kalmár-díjra, Tarján-emlékéremre, Kemény János-díjra legkésőbb 2019. szeptember 27-ig a megadott linken elérhető űrlap kitöltésével tegyék meg.

  • Alföldi István a mai nappal, 23 év után megkezdi a felkészülést a valódi nyugdíjas évekre. Igazgatónk gondolatai és sajtóközleményünk.

  • Hely

    Temesvár, Új Ezredév Református Központ

    Dátum

    -

    Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Számítástechnika Szakosztálya 2019. október 10-13. között 29. alkalommal szervezi meg a Számítástechnika és Oktatás Konferenciát Temesváron a Új Ezredév Református Központban.

    A konferencián megtartott előadások anyagait idén is megjelentetjük a konferencia kötetében.

    Fontosabb határidők:

  • Modern módszerek az informatika, matematika és fizika oktatásában

    Hely

    Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

    Dátum

    A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán augusztus 22-én kerül megrendezésre a MINMAFI konferencia, amelynek célja az informatika, matematika és fizika oktatás területén a középiskolákban alkalmazható korszerű módszerek és eszközök megtárgyalása.

    A konferencia első részében felkért előadók tartanak előadásokat. A második részben a szekció előadások keretében várjuk azon középiskolai tanárok jelentkezését, akik szívesen tartanának egy 15-20 perces előadást saját területükről és tapasztalataikról.

  • Hely

    ELTE IK, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C

    Dátum

    -

    Idén 9. alkalommal rendezik meg a „GPU Nap” konferenciát, melynek dedikált célja, hogy elősegítse a szakmai eszmecserét a kutatók, fejlesztők és diákok között a nagy teljesítményű és párhuzamos számítási technológiák, grafika és vizualizáció, valamint az adat analízis és gépi tanulás területein.

    Meghívott előadó: Michael Wong, aki a C++ és a GPUs SYCL szabványok jövőjéről fog beszélni.

    Az előadások angol nyelvűek, a rendezvény regisztráció köteles.

  • „A gazdaság és a társadalom új informatikai kihívásai”

    Hely

    Milton Friedman Egyetem, 1039 Budapest, Kelta u. 2.

    Dátum

    -

    Az NJSZT GIKOF (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum) szakmai szervezet immár tizenhatodik alkalommal szervezi meg az évente nagy érdeklődéssel kísért konferenciáját.

  • Hely

    Balatoni Múzeum, 8362 Keszthely, Múzeum u. 2.

    Dátum

    Multimédia az Oktatásban Szakosztály szakmai napot szervez a Mesterséges Intelligencia (MI) oktatási aspektusainak áttekintése érdekében.

  • Inzelt PéterMegrendülten értesültünk róla, hogy 2019. június 23-án, élete 75. évében elhunyt Inzelt Péter.

    A szakember tizenhat éven át, 2016-ig volt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság felügyelőbizottságának elnöke.

  • Ázsiai példa: az ECDL/ICDL a Digitális Thaiföld kulcsa

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jó példának tartja az összefogást. Hazánkban, ahol az ECDL/ICDL rendszerében 22 év tapasztalata gyűlt össze – és a rendszerben eddig több mint félmillió magyar állampolgár vett részt -, az ország digitalizációja szempontjából fontos lenne egy hasonló együttműködés.

  • Gémes Ferenc2019. június 20-án elhunyt Társaságunk alapító tagja, Gémes Ferenc kohóipari gazdasági mérnök, főiskolai tanár, a közgazdaság-tudomány egyetemi doktora.

  • A Neumann Társaság a digitális világ GPS-e

    NJSZT GPS

    A Közgyűlésen elhangzott észrevételek és a beérkezett ötletek felhasználásával Elnökségünk elkészítette az NJSZT következő hároméves programját.

    Segítsenek terveink megvalósításában! Társaságunk felelős szervezetként segíti a társadalmat a digitális világban való eligazodásban – továbbra is több évtizedes mottónk szerint:

  • Bővült a MAKASZ-kedvezmények köre

    NJSZT tagsági igazolványMagánál hordja az NJSZT-tagkártyáját? Ha eddig nem tette, sürgősen keresse elő!

    Mint Önt is tudja, múlt évben csatlakoztunk a MAKASZ-hoz. A váltásról érdeklődő körkérdésünkre érkezett visszajelzések alapján ez elnyerte tagjaink tetszését.

  • Beszámoló

    2019-ben XXV. alkalommal rendezték meg a Multimédia az oktatásban nemzetközi konferenciát, az Ericcson Magyarország Kft. és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Multimédia az Oktatásban Szakosztálya szervezésében.

  • „Addig élsz, amíg emlékeznek Rád.”

    A négy éve elhunyt Vasvári Györgyre emlékezünk.

  • Május 30-án, Szombathelyen másodízben került megrendezésre a LEGO robot építő és programozó verseny. Az egész napos verseny két versenyszámot tartalmazott, az egyik a rendezők által megtervezett akadálypályán a konténerek megfelelő áthelyezése, míg a másik versenyszám a robotszumó verseny. A rendezők alapvetően Vas megyei iskolások jelentkezését várták, de örömünkre szolgált, hogy Szeged városából is érkezett két csapat a versenyre.

  • Szelezsán János a Forbesban

    Az ország első programozója – ezzel a címmel jelent meg komoly, ötoldalas cikk alapító tagunkról, Szelezsán Jánosról a neves Forbes magazin 2019. júniusi számában. Az ország első elektronikus számítógépén, az idén januárban 60 éves M-3-ason már programozó Szelezsán János rengeteg érdekességet mesél páratlan pályájáról Laza Bálintnak, a cikk szerzőjének.

  • A professzionális e-szolgáltatásoknak a nyújtott szolgáltatás (pl. az adóbevallás) fogalmait pontosan kell használnia.

    Ezt segítik az ontológiák, azaz fogalmi rendszerek, amelyek egyre gyakrabban beépülnek a szolgáltatás szoftverjébe.

    A kurzusok általában hétfő 17 órakor vannak, de ünnep, nyári szünet, elfoglaltságok, teremfoglalás miatt nem mindig.