KÉPAF 2015 – a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának 10. országos konferenciája Kerekegyházán
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztálya, a Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társasága (KÉPAF) 2015. január 27. és 30. között Kecskemét közelében a kerekegyházi Varga Tanyán tartotta 10. Országos konferenciáját. A konferencia szervezői ezúttal a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (KF-GAMF) képfeldolgozással és számítógépes látással foglalkozó oktatói voltak, a szervezőbizottság elnöke Dr. Megyesi Zoltán (KF-GAMF) volt.
A korábbi években tapasztalt érdeklődés - aminek tanúi lehettünk a nagysikerű 2013-as Bakonybélben rendezett konferencián - idén sem lankadt: a regisztrált résztvevők száma minden korábbi KÉPAF konferenciát meghaladva 96 fő volt. Részben a nagy érdeklődésre való tekintettel, részben az ipari partnerek felé tervezett nyitás jegyében, a konferencia több újítást vezetett be. A szóbeli előadások mellett idén első alkalommal tartottunk digitális poszter, illetve technikai bemutató szekciókat.
Az KÉPAF 2015 konferencián három meghívott előadó és a támogatók bemutatkozása mellett összesen 60 tudományos cikk került be a szakmai programba, melyből 30 poszter bemutató és 6 technikai bemutató volt. A meghívott előadók között volt Kovács Péter Tamás (CTO, Holografika Kft) és Prof. Dr. Vaclav Hlavac (Czech Technical University).
A konferencia gálaestjén ünnepélyes keretek között ismét átadásra kerületek a KÉPAF díjai. A 2013-14 időszak legkiemelkedőbb PhD munkájáért járó KÉPEAF PhD Díjat a Prof. Szirányi Tamás (SZTAKI) vezette hattagú díjbizittság Dr. Magdics Milán (BME) „GPU-based Particle Transport for PET Reconstruction” című doktori munkájának ítélte oda, témavezetője Prof. Szirmay-Kalos László (BME) volt. A díjhoz járó pénzjutalmat a Realeyes támogatta. A díjazott meghívott előadóként a konferencia zárónapján előadást tartott díjnyertes munkájából. Idén ötödik alkalommal került átadásra a KÉPAF Kuba Attila Díj a konferenciára legjobb cikket benyújtó fiatal kutatónak. A Dr. Beleznai Csaba (AIT, Ausztria) vezette hét fős díjbizottságtól idén Börcs Attila (SZTAKI) vehette át a plakettet „Valós idejű járműdetekció LIDAR pontfelhősorozatokon” című cikkéért. A díjhoz járó pénzjutalmat a Zinemath Zrt. támogatta. A cikk társszerzői Nagy Balázs és Dr. Benedek Csaba (SZTAKI) voltak.
A szakmai programot a Varga Tanya lovas programja színesítette. A gálaest ünnepélyes díjátadóját pedig a Hegedüs Zoltán (KF-GAMF) -a konferencia tudományos programjában is részt vevő KÉPAF tagunk- vezette Hegedűs Együttes népzenei koncertje és táncbemutatója tette emlékezetessé. A konferencia programja és a kép galéria megtalálható a KÉPAF 2015 konferencia honlapján: http://www.kepaf2015.hu .
A konferencia támogatói voltak a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, a Kecskeméti Főiskola, a Realeyes és a Zinemath Zrt.
A KÉPAF következő, 11. konferenciáját 2017-ben Marosvásárhelyen rendezik az EMT és a Sapientia egyetem közreműködésével.