Unicum a borvidéken

Neumann Verseny 2017

13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék VersenyAz egzakt módon nem állapítható meg, hogy a tizenhármas valóban szerencsés szám-e, az viszont egész biztos, hogy a 13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék Verseny idén is profi szervezéssel és sikeresen zajlott le Szekszárdon.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kiemelt szakmai támogatásával zajló megmérettetést az I. Béla Gimnázium tanárai és diákönkormányzata vezényelték le március utolsó napjaiban, Hajós Éva igazgatónő és Péter Miklós tanár úr áldozatos – és az előkészületeket is beleszámítva több hónapos - munkájával.

A verseny az 1984 óta megrendezett Garay Verseny jogutódja, ezzel az egyik legrégebbi informatikai verseny hazánkban. Nemcsak régi, de különleges is, mert a versenymunkák elbírálói nemcsak a diákok informatikai tudására, szakmai munkájára kíváncsiak, de az egyéniségükre is: arra, hogyan tudják "eladni", termékként bemutatni alkotásaikat.

Mind a Garaynak, mind a Neumann Versenynek haláláig Kovács Győző volt az alapító zsűrielnöke, a versenyt azóta is minden évben az ő szellemében rendezik meg, emlékének ajánlják. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott előadások is Kovács Győző – és a névadó, Neumann János emlékét idézték meg. Ács Rezső, Szekszárd város polgármestere, valamint Gerzsei Péter, a tankerület vezetője és Dr. Ugodi Andrea, a Szekszárd Járási Kormányhivatal hivatalvezetője is köszöntötte az egybegyűlteket.

A hagyományoknak megfelelő módon a számítógépes grafika kategória versenyzőinek munkáit idén is kamarakiállítás formájában tekinthették meg a zsűri tagjai, a további kategória döntősei pedig tíz-tíz percet kaptak rá, hogy pályamunkáikat bemutassák.

A versenyen idén is Magyarország mellett a Felvidékről és Vajdaságból is érkeztek versenyzők, vajdasági magyar mellett szerb anyanyelvű tanulók is.

13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék VersenyA számítógépes grafika kategóriában az általános iskolások között Stefan Gojkovic nagy szerb tudósokat bemutató plakátsorozata kapta a legtöbb pontot, míg középiskolás korcsoportban a szekszárdi, de jelenleg Budapesten, a Budai Középiskolában tanuló Bocz Mária Lana grafikái végeztek az élen. Bocz Mária Lana nem először indult, versenyélményeiről múlt évben honlapunkon is beszámolt. Idén a számítógépes grafika mellett további két kategóriában is figyelemre méltó eredményt ért el, a számítógépes animációk között második lett, a számítógépes játékok között pedig különleges hangulatú labirintusjátékával harmadikként végzett.

A középiskolások számítógépes animációi közül Szecsődi Bálint és Lengyel Anna Óbecsét és környékét bemutató videója nyerte el leginkább a zsűri tetszését, míg az általános iskolások között Jovanovic Pavle Tesla által ihletett animációi.

A számítógépes zene kategóriájában is szerbiai jelölt, Marko Ludajic nyert, ahogy az általános iskolás játékprogramok mezőnyében is, a múlt évben is felnőtteket megszégyenítően profi előadást tartó Andrej Mihajlov.

A vajdasági versenyzők sikerszériája itt nem ért véget: az alkalmazói programok kategóriájában kiemelkedő, 93.33-as pontszámmal nyert Bencsik Blanka, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulója. Gépjárművezetés biztonságnövelése képfeldolgozás alkalmazásával című pályamunkája már az önvezető autók korának előszobáját jelenti, csakúgy, mint Ivan Sevic a megépített automaták között induló parkolási rendszere.

A számítógéppel támogatott tervezést általános iskolások között Horváth Ervin és Szűcs Lili nyerte a Vajdaságból, Lakóház és lakberendezés tervezés Room Arranger program segítségével című pályamunkájával, míg a középiskolások között Hejberger Konrád aratott csónakmotorjával. Hejberger Konrád meg sem várta a péntek délutáni díjátadót, már sietett tovább Budapestre, ahol a Solid Edge versenyt is megnyerte. Oktatója, Tóth Béla tanár úr és a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont "versenyistállója" évek óta sikert sikerre halmoz az informatikai versenyeken.

A WEB kategóriában a Baka István Általános Iskola tanulója, Bacsó Bence Az év állatait bemutató, a téma szeretetéről árulkodó kis honlapja nyert, az oktatóprogramok között a budapesti Fazekas Gimnáziumban tanuló Bálint Martin Voltage Drop című alkalmazása győzte meg leginkább a zsűrit.

A középiskolás játékprogramok között volt érezhető leginkább az áttörés a korábbi évekhez képest: egy új készülékkategória megjelenése. Persze mindig hálás dolog egy új és egyelőre szokatlan eszközre fejleszteni, ez a recept a Verseghy Ferenc Gimnázium diákjainak is bevált: Szabó Zsombor és Jeremias Baur VR Dungeonja az első, míg Gál Patrik VR Escape Roomja a második lett, mindkettő a virtuális valóság szemüvegek nyújtotta élményt aknázta ki. Természetesen az eszköz megválasztásán kívül az ötletes, igényes programfejlesztést is értékelte a zsűri.

13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék VersenyMint minden évben, idén is a verseny egyik legizgalmasabb része volt a megépített automata berendezések és vezérlésük értékelése. Niethammer Tamás és Csatlós Vencel (Kiss Bálint Református Általános Iskola) Arduinóval vezérelt mini üvegháza nyerte el leginkább a zsűri tetszését, a díjjal az életkorához képest nagyon érett és talpraesett előadót is értékelték. Ebben a kategóriában jutott a legtöbb versenyző a döntőbe, tíz pályamunkát láthattunk, az intelligens fűtési rendszertől a harangozást vezérlő alkalmazáson át (játékos címe: papApp) a LED-mátrix kijelzőig, a lézeres hangszerig és a LEGO-robot által irányított plotterig.

Jó ennyi csillogó tekintetet látni – mondta Alföldi István, a zsűri elnöke a díjak átadásakor. Nagyszerű, hogy közös hangot tudtunk találni - és a diákok egymást is inspiráló közösségé kovácsolódnak egy-egy Neumann Verseny végére.

Alföldi István a beszédében megköszönte a szervezők munkáját és a szponzorok támogatását – és főleg a versenyzőkhöz szólt.

13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék Verseny

Egy rendkívül izgalmas időszakban válnak felnőtté, ma, amikor az IKT-eszközök fejlődése exponenciális ütemű - fogalmazott. Azok a megoldások és fejlesztések, amelyek már a pályamunkáikban is megjelentek, a virtuális valóságtól az intelligens otthonig, néhány év múlva teljesen átalakítják életünket. Ez felelősséggel is jár, s ez már a mai versenyzőkből felelőssége, ennek a felelősségnek pedig már ma is tudatában kell lenniük – hangsúlyozta a zsűrielnök.

Alföldi István külön köszöntötte a versenyen induló lányokat, akik közül többen is kiemelkedő eredményt értek el. Az informatikus szakmában még mindig nem egyenlő a férfiak és nők aránya, kevesebb nő kap szerepet, de ez a verseny is bizonyította rátermettségüket.

Hitet adni a diákoknak és a kísérőtanároknak is – Alföldi István ebben látja a Neumann Verseny küldetését. Az NJSZT a kísérőtanárokat díszvacsorán látta vendégül, ahol Alföldi István külön megköszönte a pedagógusok munkáját, akik évről évre felkészítik diákjaikat a nemcsak Szekszárd, de az egész régió számára fontos, rendhagyó diákversenyre, amely Kovács Győző szellemiségét őrizve egy igazi unikum a versenyek sorában.

Képes Gábor

A verseny honlapja: http://www.ibela.hu/neumann/ (teljes fotógaléria innen letölthető!)

A verseny eredményei: http://www.ibela.hu/neumann/files/u1/Vegeredmeny.pdf